Nagyvilág
A román kormány csütörtökön kiadott közleménye szerint nincs összhangban az európai normákkal, hogy Magyarország kerítést épít vagy tervez építeni vele szomszédos országok határain. A közlemény szerint a magyar hatóságok bevándorlókkal szembeni bánásmódjáról kialakított román álláspont összhangban van az EU tagállamai és szervezetei, valamint egyéb nemzetközi szervezetek által kifejtett állásfoglalásokkal. A közlemény többek között az ENSZ-főtitkárt, [...]
2015. 09. 17. 13:20
"Kérjük a román és a magyar hatóságoktól, ne ássák ki a történelmi gőgöt, hanem dolgozzanak együtt az európai megoldás megtalálásában" - kérik.
2015. 09. 17. 13:06
Az MTI híre szerint válságtörzs feladata az lesz, hogy koordinálja azoknak a szervezeteknek és intézményeknek a tevékenységét, amelyek a menekültek humanitárius ellátásával foglalkoznak – áll a kormány közleményében. Kolinda Grabar-Kitarovic államfő a sajtónak nyilatkozva kijelentette, nem jó, hogy ennyi menekült érkezik az országba és az sem jó, hogy a kukoricáson keresztül próbálnak meg illegálisan bejutni. [...]
2015. 09. 17. 12:29
A vártnál is több, összesen öt és fél ezer menekült érkezett Horvátországba csütörtök reggelig - jelentette a horvát sajtó csütörtökön.
2015. 09. 17. 12:17
Az Európai Bizottság indítványában a javasolt kedvezményezett országok között Olaszország és Görögország mellett Magyarország is szerepel.
2015. 09. 17. 12:06
Dánis kész jelentős pénzösszeggel is hozzájárulni az európai menekültválság kezeléséhez.
Manfred Schmidt személyes okokkal indokolta döntését, a hivatalt azonban komoly kritikákkal illették lassúsága miatt.
2015. 09. 17. 11:14
A menekültválság miatt kialakult bonyolult helyzet tette szükségessé a lépést.
2015. 09. 17. 11:08
A teljes chilei partszakaszra, Perura és Hawaii szigetére is cunamiriadót rendeltek el.
2015. 09. 17. 08:12
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 21:41 A Mol két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 20:37 Napi hírösszefoglaló – 2026. május 22.
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 20:06 „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította
- 19:53 A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 18:42 Orbán Anita a NATO-főtitkárral tárgyalt
- 13:04 Rolleres baleset Óbudán: a zebrán elütött, válságos állapotban lévő idős férfi gyermeke szerint nem jók az apja esélyei
- 14:27 „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 09:33 Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 14:08 Kinevezték a Tisza-frakció sajtófőnökét
- 16:44 Meghalt a NASCAR-legenda, aki egy hete még versenyt nyert
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 06:00 Kvíz: felismered a 2010-es évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
