Ha készülne egy jó forgatókönyv, Steven Spielberg nem zárkózna el egy újabb Indiana Jones-epizód leforgatásától. Az Oscar-díjas filmes erről egy moszkvai napilap hétfői számában beszélt.
Agytumort diagnosztizáltak az 50-szeres walesi válogatott John Hartsonnál, az Arsenal, a West Ham United és a Celtic labdarúgócsatának egykori csatáránál.
Kutatók már második alkalommal figyelték meg, hogy az úgynevezett egérszarvasok egy faja, a nagy kancsil kiválóan úszik a víz alatt. Egyes vélemények szerint a bálna és a párosújjú patások közös ősétől ered a szokás.
Joe Jackson színpadra küldené unokáit: az elhunyt Michael Jackson három gyereke „Jackson Three" néven szerepelne - állítja az énekes életrajzán dolgozó Ian Halperin.
Kihirdette csapatát az év fő eseményére, a kanadai Dartmouth-ban augusztus 13. és 16. között sorra kerülő világbajnokságra Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség (MKKSZ) elnöksége a szakmai bizottság támogatása mellett elfogadta az összeállítást.
Angliában folytatja a rehabilitációt a makacs sérülésekkel bajlódó magyar csodaló. Tulajdonosa azért nem hozta haza Overdose-t, mert így még van arra esély, hogy idén versenyezzen a 12 futamon veretlen ló.
Automatikus fordítóprogramot indított kísérleti jelleggel a La Tribune című francia gazdasági napilap internetes kiadása külföldi olvasói számára: a szoftver több nyelvre is átülteti a szöveget, de legalábbis az angol fordítás meglepő, sőt tréfás fordulatokat is produkál.
Növényi zsiradékból készült sajt, tojásfehérje hal helyett, csokis keksz csoki nélkül – Németországban is egyre gyakrabban spórolnak az összetevőkön az élelmiszergyártók. A hétvégén két független intézet is sokkoló elemzéseket hozott nyilvánosságra.
Zé Carlos, a Cruzeiro futballistája mindössze 15 másodpercet lehetett a pályán egy brazil bajnokin, ugyanakkor a vonatkozó rekordtól még így is messze van...
A balul végződött rajt után Lewis Hamilton nem akarta végigfutni a versenyt, csak a csapat utasítására körözött a Nürburgringen. A pocsék eredmény ellenére a világbajnok bizakodó.
Az angol bajnok Manchester Unitedtől az előző szezon végén távozott argentin Carlos Tévez nem megy messzire: a városi ellenlábas City labdarúgója lesz.
A Liverpool szerezte meg a PSG csodagyerekét, Fraizer Campbell a Sunderlandhez igazolt, hárommeccses eltiltást kapott a mexikói szövetségi kapitány. A hétvége hírei, röviden.
A budapesti tornán győztes Szávay Ágnes tíz helyet javított a női teniszezők világranglistáján. Az első helyen továbbra is az orosz Dinara Szafina áll.
Egyre több információ lát napvilágot Arturo Gatti szombati meggyilkolásával kapcsolatosan. Az első számú gyanúsított továbbra is a bunyós felesége, a 23 éves Amanda Rodrigues.
A hét győzelmével rekorder, az összetettben jelenleg harmadik Lance Armstrong valószínűleg jövőre is indul a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen.