Belföld

1940. január 16-án Szekszárdon született. Házas, férje dr. Békesi László. Két felnőtt gyermeke és három unokája van. Az orvosi diploma megszerzése után kórházban dolgozott, majd 8 évig körzeti orvos volt. 1973 és 1976 között városi-járási főorvos volt. 1976-tól titkára lett az egészségügyiek szakszervezetének és a SZOT-nak. 1984 decemberétől 1987 végéig miniszterelnök-helyettes, majd kinevezték szociális és [...]
2002. 05. 27. 12:31
1954. január 21-én született Szekszárdon. Felesége Kühstahler Rozália általános iskolai tanító. 1982-ben házasodtak össze. Két lányuk született. 1983-ban Eszter, 1988-ban Kata. 1994-ben, amikor államtitkári pozíciót töltött be, családjával egy budapesti szolgálati lakásba költözött. 1998-ban Érden vásárolt házat. Azóta itt él családjával, felesége egyedülálló édesanyjával. Az általános- és a középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1972-ben érettségizett. Ezt [...]
2002. 05. 27. 12:26
[FN, HWSW] Az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission, ITC) bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Samsung és leányvállalatai ellen a Toshiba által a múlt hónapban benyújtott szabadalombitorlási panasz miatt. A Toshiba azt állítja, hogy a Samsung megsértette a vállalat DRAM és NAND flash memória alkatrészekkel kapcsolatos szabadalmait. A Toshiba összesen 10 keresetet nyújtott be az ITC-nél, a tokiói kerületi bír
2002. 05. 27. 12:26
1939. július 3-án született Budapesten. Nős. Egy gyermeke van. 1957-ben a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett. 1968-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1957-1966. között a gyógyszeriparban, 1966. és 1975. között az ifjúsági mozgalomban, 1975-től az MSZMP KB külügyi osztályán dolgozott. 1986. májusától az 1990-es országgyűlési választásokig előbb külügyminiszter-helyettes, majd külügyminisztériumi államtitkár volt. 1990-1994. [...]
2002. 05. 27. 12:25
[FN, euro.hu] Szinte minden résztvevő, de főleg a parlamenti képviselők elégedetlenek az EU szerveinek mai működésével. Ez derült ki világosan abból a vitából, amelyet Brüsszelben folytattak az Európai Unió jövőjével és szervezeti reformjával foglalkozó Konvent most befejeződött újabb kétnapos ülésszakán. Ezen az EU 15 és a tagjelöltek 13 országának összesen 105 képviselője vett részt. A parlamenti képviselők - mint ezt hangsúlyozták - azt kívánj
2002. 05. 27. 12:15
[FN, MTI-Eco] Az ukrán kormány nemsokára közzéteszi a 2001/2002-es társadalmi-gazdasági fejlődés programját, amely a tavalyi gazdasági tevékenység értékelését és az idei célkitűzéseket tartalmazza. Kijevi források szerint a dokumentumban 6 százalékos növekedési jóslat szerepel majd erre az évre. 2002-ben a program szerint az állami bevételek 24 százalékos részt tesznek ki a GDP-ben, a költségvetési hiányt az idén a GDP 1,7 százalékára becsülik. A
2002. 05. 27. 12:03
Folytatódott a lassú hanyatlás a tőzsdén. A világpiacon uralkodó pesszimista hangulat a BÉT-re is rányomta bélyegét: közel három százalékkal gyengült a BUX.
2002. 05. 27. 12:02
[FN, MTI-Eco] Első negyedéves nettó nyereségének ugrásszerű növekedéséről számolt be a Munich Re, a világ legnagyobb viszontbiztosítója. A javulás mögött részben az Allianz AG részvénypakettjének eladásából származó rendkívüli eredmény, részben pedig a főtevékenységi kör, a viszontbiztosítási üzletág javul nyereségessége áll. Az első negyedévi nettó nyereség az előző évi 805 millió euróról 4,5 milliárd euróra szökött fel. Ehhez a részvény értékes
2002. 05. 27. 11:50
Az angol gárda az angol szurkolók legnagyobb meglepetésére jutott ki viszonylag könnyedén a világbajnokságra: csoportjában a németeket előzte meg, és így elkerülte az életveszélyes pótselejtezőt Ukrajnával (amelyen a németek Ballack révén jutottak tovább). A sikerben nagy szerepet vállalt a szövetségi kapitány, a svéd Sven-Göran Eriksson, aki az első külföldi edző ezen a poszton a labdarúgás őshazájában.
2002. 05. 27. 11:44
[FN, RTL Klub] Bill Clinton tanácsadói tárgyalásokat folytatnak televíziós vezetőkkel az ügyben, hogy az ex-elnök esetleg újra látható lesz Monica Lewinskyval egy közös tévé műsorban. Lewinsky, a Fehér ház egykori gyakornoka tévés karrierbe kíván kezdeni. Most azt az ötletet kapta, hogy talk-show-s karrierjét annak a férfinak a faggatásával kezdje, akinek tönkretette az életét. Clinton egyik tanácsadója így nyilatkozott: "Mielőtt bárki is azt sze
2002. 05. 27. 11:37
[FN, MTI-Eco] A Legfelsőbb Bíróság (LB) fenntartotta a gázár-ügyben hozott korábbi jogerős ítéletet hétfőn a Mol által kezdeményezett felülvizsgálati tárgyaláson. A Mol Rt. a 2000. évi gázáremelés alacsony mértéke miatt indított pert a Gazdasági Minisztérium, a magyar kormány és a gazdasági miniszter ellen kártérítési igényének érvényesítésére. Az LB megállapította, hogy az e tárgyban 2001 szeptemberében hozott jogerős ítélet jogalapja nem sérti
2002. 05. 27. 11:26
[FN] Oroszország és a NATO kedden hoz nyilvánosságra egy indítványt, amelynek megvalósítása igen radikális változásokat hozna a moszkvai védelmi politikában. Az indítvány körvonalait egy titkos záradékban rögzítették az új NATO-Oroszország Tanács ülésén, amelyet a szövetség elnöke és Vlagyimír Putyin ír majd alá várhatóan a keddi római csúcstalálkozón. A korábbi hidegháborús ellenségek közötti új megállapodást itt jelentik majd be, ami egy kis he
2002. 05. 27. 10:59
[FN] Az Országgyűlés 197 szavazat mellett, 178 ellenében és 1 tartózkodással megválasztotta Medgyessy Pétert miniszterelnöknek, egyúttal elfogadta a kormányprogramot. Medgyessy hangsúlyozta: bár a kormány két prátból áll, az mégis egy csapat, a kormányzást pedig csapatmunkának tekinti. Az új kabinet péntekenként ülésezik majd.
2002. 05. 27. 10:58
[FN, MTI-Eco] Németországban májusban ismét javult az üzleti hangulat és előérzet: a Ifo gazdaságkutató intézet hétfőn kiadott, Nyugat-Németországra vonatkozó fő mutatója 91,5 pont lett, az áprilisi, ugyancsak hétfőn véglegesített 90,5 pont után. Áprilisban romlott a hangulat: a Nyugat-Németországra vonatkozó fő mutató a márciusban is 91,5 pontról esett vissza. Februárban 88,5 pont, januárban 86,3 pont volt az Ifo-mutató.
2002. 05. 27. 10:55
[FN, MTI-Eco] Hollandiában áprilisban mínusz 2 pontra esett az üzleti hangulatindex a márciusi mínusz 0,7 pontról - jelentették hétfőn a holland statisztikai hivatalban. A holland statisztikai hivatal készítette mérőszám - amely mínusz száz és plusz száz között változhat - tavaly fokozatosan romlott, és a mélypontját, mínusz 5,6 ponton, novemberben érte el. Azóta, márciusig, minden hónapban javult.
2002. 05. 27. 10:43
Roger Milla, a "matuzsálem", aki 1990-ben, 38 évesen négy gólt rúgott, és Kamerunt a negyeddöntőig vezette az olaszországi vébén. A kameruni focicsapatról mindenkinek Milla jut az eszébe, és sokszor megfeledkeznek arról, hogy az együttes jelenleg is az olimpiai bajnoki cím védője
2002. 05. 27. 10:26
[FN] Alvaro Uribe vasárnap döntő fölénnyel nyerte meg a kolumbiai elnöki választásokat, és azonnal ígéretet tett, hogy nemzetközi segítséget szerez a lázadó csoportok megfékezéséhez és lefegyverzéséhez. Ugyanakkor Uribe azt is leszögezte, az új kormány nem hátrál majd meg a fontos döntésektől a háború sújtotta országban, még ha azok a szavazók rövidtávú érdekeivel szemben állnak is. "A nemzetközi közösségnek tudnia kell, Kolumbia elhatározta, hog
2002. 05. 27. 10:25
A dán csapatról a közhelyek szintjén a következők juthatnak eszünkbe: kiscsapat, északon laknak, és sörözgetve nyertek egy olyan futball Európa-bajnokságot, amelyre ki sem jutottak. Ezek után aligha győznek Japánban, hiszen ide egészen szokványosan, veretlenül kerültek ki
2002. 05. 27. 10:25
[FN] A Toyota Motor Corp. és a Nissan Motor Co. vezetésével gyarapodott Japán öt legnagyobb autógyártójának kibocsátása, miután a vállalatok az alacsony költségek és a növekvő igények adta lehetőségeket megpróbálták minél jobban kihasználni. A Toyota áprilisban 37 százalékkal több gépjárművet, összesen 189.449 darabot állított elő, míg a Nissan 23 százalékkal 115.207-re bővítette termelését. Ezen kívül a Honda, a Mitsubishi és a Mazda is növelte
2002. 05. 27. 10:16
[FN] Hétfőn 6,74 pontos csökkenéssel 8397,44 ponton nyitott a BUX. Nem várnak számottevő árváltozásokat hétfőn a budapesti részvénypiacon a megkérdezett tőzsdei szakértők. Pénteken az elektronikus Nasdaq piac technológiai papírokkal telített Composite indexe a végleges adatok szerint 36,14 ponttal, 2,13 százalékkal, 1661,49 pontra esett, a DJIA iparvállalati index 111,82 pontos, 1,09
2002. 05. 27. 10:05
[FN, MTI-Eco] A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások 2002 első negyedévében 9,4 százalékkal több árut szállítottak az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az árutonna-kilométerben szállított teljesítmény 1,9 százalékkal 6 milliárdra esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal közleményben hétfőn. Az ágazaton kívüli vállalkozásokat is figyelembe véve a közúton szállított árumennyiség 12 százalékkal nőtt, az árutonna-ki
2002. 05. 27. 09:58
Komplex szolgáltatásokat nyújtó ügyfélszolgálati telefonközpontot helyezett üzembe az Intrum Iustitia nemzetközi behajtó cégnél a NextiraOne-Alcatel. A 60 millió forintos telefonközpont a hívás beérkezésekor felismeri, hogy adós, vagy behajtó jelentkezett-e - mondta Tóth Ottó, a budapesti NextiraOne-Alcatel ügyvezető igazgatója. A fő ügyfeleket soron kívül kapcsolja a rendszer, s mir
2002. 05. 27. 09:51
Az új kormány kötelessége, hogy az EU-csatlakozási tárgyalásokon javítson a magyar pozíciókon, nem nyugodhat bele abba, ha az előző kabinet rosszul tárgyalt - jelentette ki a külügyminiszter-jelölt Brüsszelben, miután tárgyalt Günter Verheugen bővítési biztossal. Kovács László példaként említette a tőke szabad áramlásának fejezetét, amelyet szerinte nem lett volna szabad olyan feltét
2002. 05. 27. 09:48
Olvasói sztorik