Belföld

A vadnyugat meghódítása az Emlékpontban

A szabadegyetemi előadáson mindenki megteheti gondolatban kedden 17 órakor a vásárhelyi közgyűjteményben.

Az Emlékpont történelmi szabadegyetemén Kökény Andrea, az SZTE-BTK Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék egyetemi adjunktusa az Amerikai Egyesült Államok korai történetébe, a (vad)nyugati terjeszkedés időszakába vezeti be hallgatóságát április 30-án, kedden 17 órakor a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben – értesítette a Szeged24-et az intézmény sajtóreferense.

Elek András beszámolója szerint az előadás középpontjában az állam megalakulásától a 19. század közepéig
terjedő időszak területi terjeszkedése, a vadnyugat “meghódítása” áll. Kik voltak azok, akik útra keltek, és milyen okokból? Milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük, milyen körülmények közé érkeztek? Hogyan viszonyultak
az adott vidéken élő őslakosokhoz, hogyan alakították ki közösségeiket, s hogyan váltak a területek hivatalosan is az USA részévé?

Mikor és hogyan lett amerikai a Mississippi nyugati vízgyűjtő medencéje? Mennyiben tekinthető a terjeszkedés előzményének az első prémvadászok vagy éppen a misszionáriusok megjelenése? Hogyan került az Egyesült Államokhoz az eredetileg spanyolok által gyarmatosított Florida és Texas? Miért volt fordulópont a kaliforniai aranyláz története,s mikorra valósult meg az Egyesült Államok kontinentális határainak elérése, az Atlanti-óceántól egészen a Csendes-óceánig?

Kökény Andrea előadása ezekre a kérdésekre is megpróbál választ adni, miközben azt is felvázolja, hogyan változtak meg az erőviszonyok az amerikai kontinensen, s miként lett a 19. század második felére nagyhatalom az Amerikai Egyesült Államok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik