A zsidó kultúra magyarországi múltjával és jelenével, történelmi emlékeivel ismerkedtek hódmezővásárhelyi diákok az Emlékpont fővárosi jutalomkirándulásán.
De csak akkor, ha halálra ítélnek. Ez történt több mint 60 évvel ezelőtt a vásárhelyi Kiss Jánossal, aki a kommunizmus áldozataira emlékezve beszélt erről az Emlékpontban.
Az 1989-es év történelmi, politikai eseményeiről beszélget Pozsgay Imre és Lázár János, az Emlékpont most induló ismeretterjesztő sorozatának első programján.
Sorra vesszük, idáig mely fegyverek voltak a legnagyobb hatással a háború menetére, illetőleg milyen harcászati eszközökre van szüksége Ukrajnának ahhoz, hogy áttörését tudjon elérni az ellenoffenzíva során.