Kovács Ákos a hetilap legfrissebb számában – két Aréna-koncertje kapcsán – sokat beszél zenéjéről, közéleti szerepléséről és az őt ért támadásokról. Azokat egyszerűen azzal magyarázza, hogy szuverén és sikeres, nem a brancs tagja, és még sok emberhez is szól. Az énekest egyébként nem igazán foglalkoztatja a kritika, mivel nem kell idomulnia egyetlen klub szabályrendszeréhez sem.
A kritika kritikája
Nem tud azonosulni „a kultúrát és más területeket is eluraló modern liberalizmussal, mert erőszakos, kirekesztő hajlamú és gyűlölködő, miközben állandóan a toleranciáról gügyög. (…) Ma Magyarországon a kritikának egy jelentős és nagyon jól körülhatárolható része lázas buzgalommal igyekszik hitelteleníteni mindent, ami nem idomul a korszellem cinizmusához”.
Ákos azt tapasztalta, hogy „minden teljesítmény nyomában ott jár az irigység, az ellenszenv, mert az építő akarat nagyon idegesíti a rombolókat”. Hiányolja a valódi kritikát, szerinte „a műbírálatok többsége világnézeti alapon dől el. Az újságírás jelentős része az antievangélium elve szerint működik: a rossz hírt kétszer közlik, akkor is, ha nem igaz, a jót soha”.
Az Orbán-fóbia kevés
Az őt ért méltatlan támadásoktól az énekes eljut saját közéleti kritikájáig. Érti, hogy fontos a progresszió, „de közben eltűnni látszik a közös nyelv, amit jobb híján morálnak, műveltségnek is neveztek régen. Így ma már kétnemzedéknyi fiatalnak okoz gondot megkülönböztetni a becstelenséget a becsületességtől, mert ilyen-olyan címoldalakról olvassák ki a saját véleményüket, tévésorozatokból kaparják össze a világképre valót”.
Ákos a most először hangjukat hallató, tüntető fiatalokról azt mondja, hogy a kormány „több komoly hibát is vétett, az internetadóval az élen, az elégedetlenség rengeteg embert utcára vitt. De egy tüntetésre nem lehet szavazni, az Orbán-fóbia pedig önmagában kevés az alternatívaképzéshez. A nagy kérdés az, lesz-e ebből valóban új politikai erő. Az elégedetlenség után építő, programadó gondolat kéne. Egyelőre ilyen nincs”.
Kapnak a pártok is
Ákos a világ szerencsésebb történelmi fejlődésű országai közé sorolja azokat, ahol a kereszténydemokrácia úgy küzd a szociáldemokráciával, hogy közben nem is áll oly messze egymástól, mint a magyar jobb- és baloldal. „Nálunk feketeöves kommunisták és meggyőződés nélküli zsoldosok próbálják européer szociáldemokratáknak átdukkózni magukat, a liberálisaink többnyire fantaszták vagy tébolyult doktrinerek, a kereszténydemokrácia pedig, bár pártja van, valójában nagyítóval sem látszik.”
A brancson kívüli énekes – a Fideszt nem említve – ugyanakkor felhívja a figyelmet annak a régi tételnek az igazságára, amely szerint “a biztosra vett győzelem és a bebetonozott hatalom óhatatlanul felhíguláshoz és szellemi renyheséghez vezet”. Neki sincs bérlete a közönség szeretetére, szeret megküzdeni azért. További részletek a legfrissebb Heti Válaszban.
