Az amerikai autók szerelmesei gyakran állítják szembe vágyaik netovábbját más gyárak státusszimbólumaival. Egyikük szerint van egy autó, amelyben nagyobb a motor, mint a Dodge Viperben, hosszabb, mint az S osztályú Mercedes, nehezebb, mint a Nissan Patrol, jobb érzés menni vele, mint a mai autókkal, ráadásul nagyobb feltűnést kelt, mint egy Ferrari. Ez az 1974-es Cadillac Eldorado Convertible.
A cég a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy vásárlói ne csupán egy helyváltoztatásra alkalmas eszközt, hanem ennél jóval többet kapjanak. Míg a motorizáció atyjának tekintett Henry Ford az olcsó népautóban látta az „gépkocsigyártást”, addig a Cadillac-alapító Henry Leland a minőségben hitt. A két autógyáros életútja egy másik ponton is találkozott. A Detroit város alapítójáról, a francia Antoine de la Mothe Cadillac felfedezőről elnevezett cég (Cadillac Automobile Company) Henry Ford csődbe ment első vállalkozásának egykori épületében kapott helyet 1902-ben.
Sokan Fordhoz kötik, hogy az akkortájt jellemző egyedileg épített autók helyett standard alkatrészekből szériában gyártott kocsikat dobott piacra, Leland azonban megelőzte az autóipari legendát. A cserélhető alkatrészek kapcsán a társaság az igen rangos Dewar-díjban részesült, majd néhány év múlva az önindító bemutatásával ismét kiérdemelte az elismerést. Az autósok – eleinte csak a Cadillac-tulajdonosok – életét jelentősen megkönnyítette, hogy ezt követően mellőzhették az olykor komoly fizikai megterhelést jelentő kurblizást.
Több, a 20. század elején alapított autógyárhoz hasonlóan a Cadillac önálló története is gyorsan véget ért: 1909-ben a General Motors felvásárolta. Leland 1917-ben hagyta el végleg a céget, hogy megalapítsa a későbbi konkurensnek számító Lincoln márkát. A Cadillac az összeolvadást követően is az innováció úttörője maradt, a 20-as évek végén már 100 lóerő feletti gépkocsikat gyártottak, a 30-as években pedig automata antennás rádiókat építettek az autókba. Az 1949-ben bemutatott Coupé DeVill elnyerte a Motor Trend újság első alkalommal kiosztott Év autója díját. 1953-ban megjelent az Eldorado, az első háború utáni luxusmodell, egy igazi országúti cirkáló, amelynél szériafelszerelés volt a légrugózás és a klímaberendezés. Nem sokkal később automata légkondicionáló, fűthető ülések, 1974-ben pedig légzsák került a Cadillac-modellekbe. Ugyan a fejlesztések folyamatosak, napjainkban mégis az egyes elnökváltások kapcsán kerül reflektorfénybe a Cadillac. Az Egyesült Államok vezetői az elmúlt ciklusokban – a Fordhoz tartozó Lincolnok ellenében – a társaság speciális modelljeit használják. George W. Bush kocsija egy teljesen páncélozott Statecoach volt, amelyben egy vállról indítható rakéta sem okozott volna komoly kárt. Az elnök gépkocsijának kerekeit különleges, páncélborítással megerősített gumiköpenyekkel szerelték fel, ennek köszönhetően a köpenyek sérülése esetén is óránkénti 100 kilométeres sebességgel haladt volna a kocsi. A limuzint könnygázgránátokkal, valamint az esetleg becsempészett rávezető rendszereket érzékelő elektronikus berendezésekkel is felszerelték. A Barack Obama által használt legújabb Cadillac One külsőre egy hagyományos fekete limuzin, de belül olyan biztonságos, mint egy tank. A tévé, a DVD, a tíz CD-s hangrendszer, a zárt rendszerű műholdas telefon, a laptop, a kódolt internetkapcsolat köztudottan alapfelszereltség, a további elektronikai csodákat – mint például az autó joystickkal való távirányítását – államtitokként kezelik.
Az USA után az európai piac meghódítását is tervezte a Cadillac, ez azonban eddig nem sikerült. Sőt, a GM tavaly, annak érdekében, hogy túlélje a válságos időszakot, kénytelen volt kivonni a Cadillacet az öreg kontinensről. Nemrég azonban jelezték, hogy új, izgalmas modellekkel térnek vissza Európába.
