A nemzetközi sajtó hetek óta arról cikkezik, hogy Afganisztán lehet Barack Obama elnök Vietnamja. A kilencedik éve tartó háború horribilis összegeket emészt fel, az elesett amerikai katonák száma egyre nő, s miközben csapaterősítési kérések érkeznek a Fehér Házba, egyre több szakértő veti fel a kivonulás kérdését. Az amerikai közvélemény pedig a felmérések tanúsága szerint immár nagy többségben ellenzi a „háborús erőfeszítéseket”.
A katonai vezetésnek tehát elemi érdeke – különösen azt követően, hogy az elnök nyár végén a csapatok létszámának növelése mellett döntött –, hogy az utóbbi hónapokban megélénkülő médiaérdeklődést a kormányzat számára kedvező irányba terelje. A Pentagon ennek érdekében új kommunikációs stratégiát dolgozott ki, amelynek részeként megbízta a kormányt kommunikációs tanácsadással már máskor (pl. öbölháború, Irak, terrorellenes cselekmények) is segítő The Rendon csoportot, hogy az Afganisztánból tudósító újságírókat, riportereket megfigyelje, tevékenységüket felmérje, megítélje, s lehetőség szerint olyan irányba terelje, ami megfelel az amerikai érdekeknek. Az imázskommunikációt végző magáncéget egyébként az adófizetők pénzéből finanszírozzák.
A Rendonnál figyelemmel kísérik minden egyes tévéstáb, újságíró tevékenységét, s a riportok, cikkek alapján „véleményt” formálnak róluk. Például egy vezető amerikai napilap tudósítójának teljesítményéről, aki 12 cikket írt az afganisztáni eseményekről, a Rendon Group 83 százalékban semlegesnek, 17 százalékban negatívnak ítélte meg azzal a kiegészítéssel, hogy esetében a negatív cikkeket „semlegesíteni” lehet, míg a semleges írások egy részét pozitív hangvételűre lehet változtatni a megfelelő közbenjárással.
Mások esetén, ahol ez az arány fordított volt, az újságíró kezelhetetlennek minősült, így az ő tevékenysége a továbbiakban nem volt kívánatos, mint ahogy azé a tévériporteré sem, aki túlságosan szubjektív véleményt hangoztatott a helyszínen látottak alapján. Az engedélyek megadásánál vagy a hírértékű információk „kiszivárogtatásánál” ugyanis döntő szemponttá vált, hogy valaki támogatja-e, vagy kritizálja a kormányzat és a hadsereg afganisztáni politikáját.
A hadügyminisztérium illetékesei az elmúlt hónapokban ilyen értékelések alapján döntöttek az egyes médiumok és újságírók megítéléséről, arról, hogy kik kerülhetnek tűzközelbe, kik készíthetnek interjút magas rangú tisztekkel, vagy éppen kik mehetnek a katonák közé a frontvonalba. A botrány kipattanása után a minisztérium illetékesei természetesen cáfolták a mendemondákat, s tagadták, hogy az USA-ban bárki is cenzúrázná a sajtót. Bryan Whitman szóvivő szerint az illetékeseket csupán az érdekli, hogy egy afganisztáni tudósítás pontos-e vagy sem. Arról persze már nem szól a fáma, hogy ki dönti el, mitől pontos és tényszerű egy cikk.
Bár korábban az iraki példa már igazolta, hogy ez az út zsákutcába visz, az adminisztráció nem tanult a leckéből. S ahogy Bush elnök népszerűségének sokat ártott az iraki félretájékoztatás, minden bizonnyal most Obama megítélését is erőteljesen rombolja ez a rosszul értelmezett imázskommunikáció.
