Globális kötelezettségvállaláshoz elsősorban Kína és az Egyesült Államok részvételére volna szükség, azonban úgy tűnik, az egyezségre még várni kell – mondta Hugyecz Attila, a VKI munkatársa a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete (VKI) és a Magyar ENSZ Társaság által szervezett klímakonferencián. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy mely államok, és mely gazdasági szektorok fizessék meg a globális szén-dioxid kibocsátás csökkentésének költségét.
A szén-dioxid kibocsátás 65 százalékáért az energiaszektor felel, azonban várhatóan mégsem erre a szektorra, hanem a kibocsátás 17 százalékáért felelős iparra terhelik majd a költségeket. Az áramtermelés önmaga 41 százalékkal, míg a közlekedés 23 százalékkal részesül a kibocsátásból. A szakértő úgy vélte, jelentős átalakulás előtt állhatnak ezek az iparágak, azonban például az árammal működő autók térnyerése nem lesz olyan gyors, mivel még legalább 20 évre elegendőek az olajkészletek az autóipar szükségleteinek kielégítésére.
Rámutatott: ha az erőművekre terhelik a szén-dioxid kibocsátás költségét, akkor akár a duplájára is nőhet a szénerőművekben előállított áram ára, míg földgáz tüzelésűek által termelt energia 30-40 százalékkal drágulhat. A konferencián Simai Mihály, a VKI kutató professzora és Fleischer Tamás, a VKI tudományos főmunkatársa egyetértett abban, hogy nagy költséggel és csak hosszú távon valósítható meg egy eredményes klímapolitika, azonban nehezen döntenek majd az államok arról, hogy ki fizesse meg mindennek a költségét.
Simai Mihály kiemelte: eddig egyetlen ország sem mérsékelte gazdasági növekedésének ütemét azért, hogy megakadályozza a klímaváltozást, ezért nagy kérdést jelent, hogy a fejlődő államok növekedésével járó többletköltséget ki fogja finanszírozni. Az egyes országoknak mind a termelésben, mind a fogyasztásban jelentős változásokra van szükségük a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez.
