Élet-Stílus

Mégsem bizonyítanak az ujjlenyomatok?

Azt ugyan túlzás lenne állítani, hogy az ujjlenyomatok bármiféle igazságügyi eljárás során teljességgel hasznavehetetlenek, ám kétségek a bírósági gyakorlatok ellenére is felmerülnek: az ujjlenyomaton található szennyeződés vagy bármiféle más külső hatás ugyanúgy döntő módon befolyásolhatja a vizsgálatot, mint a vizsgáló szubjektív megítélése.

Valódi különlegességnek számít, ha a tudományos élet egyik vezető folyóirata és az FBI véleménye ütközik egymásnak. Nem is olyan régen pedig éppen ez történt: az ujjlenyomatok bizonyító erejének kérdése kapcsán ugyanis a New Scientist brit tudományos hetilap cikkére eléggé határozott hangvételben válaszolt az FBI ujjlenyomatokkal foglalkozó vezető beosztású tisztje.

A parázs hangvételű vita tulajdonképpen teljességgel érthető, hiszen a tudomány ezen a területen immár nemcsak önmagáért az igazságért küzd, hanem egyben emberek élete is függ a tudomány által kimondott szótól – méghozzá nem is kis mértékben. A bírósági gyakorlat szerint ugyanis az ujjlenyomatokat vizsgáló szakértő véleménye százszázalékos biztonsággal képes megmondani, hogy a gyanúsítottnak valóban köze van-e a bűnesethez. Hogy ez mennyire nincs így, arra nemrégiben több eset is bizonyítékul szolgált. Ügyvédek és szakértők egy csoportja ezért most az amerikai bírósághoz fordult egy beadvánnyal, melyben arra kérik a bíróságot, hogy készíttessen „hibagyakorisági” vizsgálatot az ujjlenyomatvételről, mint a bizonyítási eljárás egy részéről.

Ismeretlen hibagyakoriság

A beadvány által kérelmezett vizsgálat elsősorban azért fontos, mert egy 1993-as rendelkezés szerint szakértői vélemény csak akkor fogadható el az amerikai bíróságokon az eljárás során, ha az adott szakértői eljárásról készült úgynevezett „hibagyakorisági kimutatás”. Ez azt jelenti, hogy adott esetben az ujjlenyomatok kérdése kapcsán is léteznie kellene egy olyan tudományos kimutatásnak, melyből egyértelműen kiolvasható az a hibaszázalék, mely az ujjlenyomatok azonosítása kapcsán felmerült.

És bár ujjlenyomatot immáron majdnem száz éve vesznek a gyanúsítottaktól, és világszerte százszázalékos bizonyító erejűnek tekintik, valójában olyan felmérés, mely a tévedéseket venné számba eleddig sehol nem készült. Márpedig a bírósági eljárás során a bírónak minden esetben azt is mérlegelnie kell, hogy adott bizonyítékra hivatkozva – jelen esetben az ujjlenyomatra – milyen biztonsággal állapítható meg egy tényállás. A mostani beadvány szerkesztői arra a szakadékra hívják fel a figyelmet, amely a bírósági gyakorlat és a tudományos élet véleménye között húzódik meg. Az életszerű helyzeteket is figyelembe vevő tudományos vizsgálatok szerint ugyanis az ujjlenyomat nem lehet százszázalékosan bizonyító erejű.

Steril körülmények között

Steril körülmények között kétségkívül jó eredmény érhető el: az FBI egyik vezető beosztású tisztjének tanulmánya szerint a hiba lehetősége teljességgel elenyésző: 1097 esetben csupán egyszer fordult elő hiba, a hiba előfordulási valószínűsége tehát gyakorlatilag a nullával azonos. A tanulmányt egyébként azóta több helyen is hibagyakorisági vizsgálatként kezelték.

Csakhogy a mostani beadvány szerkesztői felhívják a figyelmet egy levélre, amelyet a tanulmány szerzője, Steven Meagher, az FBI ujjlenyomatokkal foglalkozó csoportjának vezetője írt még tavaly a New Scientist című folyóiratnak, és amelyet az Egyesült Államokban jelenleg is két eljárásban idéznek, ezzel próbálva relativizálni az ujjlenyomatok bizonyító erejét. Az éleshangú levélben – amelyre a mostani beadvány szerzői is hivatkoznak – Meagher visszautasítja azt, hogy ő valaha is hibagyakorisági vizsgálat céljából hasonlított volna össze hozzávetőleg 50 ezer ujjlenyomatot. Meagher csapata arra vállalkozott, hogy ezt a rengeteg ujjlenyomatot közel 2,5 billió összehasonlításnak vesse alá, és kiderítse, hogy valóban minden egyes ujjlenyomat különbözik a másiktól.

Nem az azonosságot, hanem a különbséget vizsgálták

Meagher szerint a vizsgálat célja nem az volt, hogy egy ujjlenyomatot véve ugyanarra az ujjlenyomatra bukkanjanak rá az 50 ezer közül száz százalékos biztonsággal. Az FBI által végzett eljárás ugyanis teljességgel steril körülmények között ment végbe és csak az ujjlenyomatok különbözőségeit bizonyította. Az aprónak tűnő különbség ugyanakkor nagyon is nagy: az ujjlenyomatok különbözőségének tesztje ugyanis nem képes arra, hogy egy embertől származó két ujjlenyomat azonosságáról is mondjon valamit.

Az ujjlenyomat bizonyító erejét kétségbe vonók szerint életszerű vizsgálatokra lenne szükség a hibagyakoriságot illetően: a tett helyszínén megtalált ujjlenyomatok ugyanis gyakran olyannyira szennyezettek, ráadásul gyakran nem is teljesek, hogy bizonyosságról igen sokszor semmiféleképpen sem beszélhetnénk. Ráadásul bármilyen meglepőnek hangzik is, a New Scientist cikke szerint a gyanúsított fizikai és pszichikai állapota is komolyan befolyásolhatja saját ujjlenyomatát.

Az íriszvizsgálat sem 100 százalékos?

A beadvány szerkesztői az egyik leghíresebb esetet is példaként említik: a madridi robbantás kapcsán ugyanis olyan abszurd eredményre jutottak szakértők, amelyben egy portland-i ügyvédet vádoltak volna meg a robbantással. A New Scientistben leírt további esetekben pedig a mostani beadvány szerint bizonyíthatóan az játszott szerepet, hogy az ujjlenyomatot vizsgáló szekértők tudták, kinek az ujjlenyomata, és hogy mivel vádolják az illetőt.

A New Scientist korábbi cikke szerint egyébként a biometrikus azonosítás másik legkedveltebb formája, az íriszvizsgálat sem képes százszázalékos eredményre, csak 99 százalékosra. Ez adott esetben azt jelenti, hogy egy 60 milliós országban akár 600 ezer hibásan beazonosított ember is élhet. Ezzel viszont szinte mindenki számára megnyílhatna az út az íriszvizsgálat kétségbevonására, ami az eljárás eredményességét is megkérdőjelezhetné. A New Scientist cikke szerint az íriszvizsgálatot döntően befolyásolhatják a különféle fény- és hőmérsékleti viszonyok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik