Gulyás Gergely bejelentette, ki lesz Szécsi Zoltán helyett a Fidesz parlamenti képviselője.
Beszámoltunk róla, hogy Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje mégsem veszi fel a parlamenti mandátumát. Szécsi úgy fogalmazott: racionális, családi okok miatt nem tudja vállalni a képviselőséget, ezt Gulyás Gergely frakcióvezető „harag nélkül megértette”. Szécsi Zoltán a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyen szerepelt. Ő vette volna át Nyitrai Zsolt mandátumát, és Gulyás Gergely csütörtök délután már azt is megnevezte, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lenne tagja: az egészségügyié és a művelődésié. Szerdán Szécsi még arról beszélt lapunknak, hogy „az értékválasztás nem attól függ, hogy nyersz vagy sem”, ezért elfogadja a Fidesz felkérését.
De most már meg is találták, ki ül Szécsi helyére a parlamentbe. Gulyás azt írta:
Sajnálattal, ugyanakkor megértéssel fogadtam Szécsi Zoltán döntését, aki tegnapi egyeztetésünk során arról tájékoztatott, hogy bár továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a Fidesz-KDNP politikai közössége mellett, de személyes okokból nem tudja vállalni az országgyűlési képviselőséggel járó feladatokat az előttünk álló parlamenti ciklusban. Sok sikert kívánok neki a jövőben is!
Heves megyének erős képviseletre van szüksége az Országgyűlésben, ezért a frakcióhoz Horváth László képviselőtársam csatlakozik.
Horváth László a 2022 utáni Orbán-kormányban drogügyi kormánybiztosként dolgozott, hozzá köthető az új drogtörvény.

