Addig azonban, ha nem is hosszú, de mindenképp kalandos út vezet, hogy egy jól kiépített búvárbázis fövenyén pingvin módjára ügyetlenkedjünk uszonyainkkal, palackunkkal, más egyéb felszerelésünkkel a szintén víz felé igyekvő, s persze tengernyi nyelven karattyoló búvártársak forgatagában. Szegény Jacques Cousteau, ha tudta volna, hogy mindazokon a romantikusan elhagyatott helyeken, ahol felejthetetlen filmjeit forgatta, egykor majd légsűrítők zakatolnak, a sziklákon pedig egyetlen talpalatnyi hely sem lesz a merüléshez előkészített, vagy épp ellenkezőleg, a már levetett búvárruhák, s gondosan elfektetett palackok miatt.
Mi a teendő, ha lerúgják a búvárszemüveget?
A búvárkodás társas sport – nagyjából ez az első lecke minden tanfolyamon, s mire ennek jelentőségét felfognánk, már bele is merültünk a búvárkodás veszélyeit ismertető alig néhány órás első rémálomba. Szóval, csak röviden: egyszerre fenyeget minket a kihűlés és a túlhevülés, a hiperventiláció és a pánikroham, a tüdőtágulás és a vérben felszaporodó nitrogénbuborékok csapata, s ha mindezt elkerülnénk, még alaposan ki is száradhatunk. Éppen ezért, biztos, ami biztos, már az első tanfolyami foglalkozás után érdemes a folyadékveszteséget – lehetőleg búvárok társaságában (lásd első lecke) – pótolni.
Tanfolyamok garmadával
Egy kezdő (készülékes) búvártanfolyam ára 50 ezer forinttól kezdődik, ehhez jön még a regisztrációs díj, ami az adott nemzetközi szövetségtől (mint például a PADI, NAUI, CMAS, vagy egyetlen magyarként az UEF) függően 8-15 ezer forint körüli összeg. A tanfolyami díj magába foglalja a tananyag árát, a terembérletet, az uszodázást, a nyíltvízi merülést és az ezekhez szükséges felszerelés bérlését is. Egy rövid felfedező (próba) merülés megúszható 5-10 ezer forintból valamelyik adriai magyar búvárbázison, vagy egy hazai tóban.
Az igazi meglepetés aztán az uszodai gyakorlaton éri a búvárjelölteket, ahol mindezt a vízben is ki lehet (kell) próbálni. Felejthetetlen élmény az elhajított csutorát, úgyis mint az éltető levegő forrását keresgélni a vízben, s közben számolni a szánkon kiengedett buborékokat, vagy önként, bár nem dalolva, előbb elárasztani a maszkot vízzel, hogy azután ügyes orrfúvásokkal kitüdőzhessük belőle. Egyetlen vigaszunk, hogy a tanfolyam jellegéből adódóan ezúttal senki sem tud röhögni a másikon – ha mégis, akkor bizony fuldokolva keresheti a csutoráját…
A mélységi mámor
A nitrogén narkózis elkerülhetetlen, ha valaki sűrített levegővel 30 méternél mélyebbre merül. A narkózis oka a levegőben levő nitrogén, amely normál nyomáson inert gáz. De nyomás alatt oldódik a vérben és a szövetekben, és egy adott telítettség felett blokkolja a szinopszisokat (ingerületátvitel), ami részegséghez hasonló állapotot idéz elő. A gondolkodás lelassul, a búvár nagyon jól érzi magát, vagy éppen félni kezd, esetleg elalszik. Embere válogatja. A rövid távú memória nem működik. Munkabúvárok ismerik az érzést, amikor elfelejtik, hogy mit is kellene csinálniuk odalent. A felszínre érve pedig elfelejtik, hogy mit felejtettek el.
A nyíltvízi vizsga – még az eddigieknél is jobban – pénztárcafüggő. Aki tehetős, jobban jár, ha tengeren vizsgázik. Nem mintha másféle önkínzások lennének előírva a sósvízben, mint a hazai édesvizekben, de a látvány miatt mindenképp megéri. Ilyen szempontból legjobb a Vörös-tengerre menni, bár ez repülős út, s nem oldható meg egy-két nap alatt. Az Adrián egy hosszú hétvégén letehető a vizsga, ráadásul mehetünk telekocsival, alhatunk kempingben, s a látvány biztosan kárpótol a kis költségtöbbletért. Akár így szereztük, akár úgy, a búvárkártya birtokában kinyílik előttünk a víz alatti világ. Mehetünk immár búvártúrára, vagy ha jó sorsunk a tenger mellé vet minket, bérelhetünk felszerelést, és saját szemünkkel is láthatjuk, amit eddig csak a tévében nézhettünk…
Persze, legolcsóbb a hazai bányató. Igaz, két hátránya van: egyrészt, a merülési naplónk első négy bejegyzése rögtön egy térképen nem jelölt kontinentális helyszín lesz, amit aztán utóbb komoly derültségek közepette magyarázhatunk a tengerparti búvárbázison, másfelől, bányagödörben merülni, legalábbis 2-3 méteres mélységtől kezdve, már nagyjából olyan érzés, mint beszállni egy liftbe, ahol az előző utas lecsapta a villanykörtét. Persze, nincs az a bányagödör, ahol ne érhetné meglepetés az embert. Halrajokra ugyan ne számítsunk, de egy-egy árva rák azért előfordulhat valami lepukkant autógumiban, s egy kólásüveg is komolyan enyhíti a fenéken lévő sódersivatag lelohasztó hatását. Felszínre bukkanni pedig a bányatóból is ugyanakkora élmény, mint a tenger mélyéről.
Csak kezdetben drága, aztán…
A búvárkodás, ahogy mondják, csak kezdetben drága, aztán még drágább. Az alap felszerelésnek számító maszk és uszony megúszható 15 ezer forintból, ha ruhát, mellényt, légzőkészüléket akarunk, akkor az már 100 ezres nagyságrendű beruházás, ugyanakkor komplett felszerelések bérelhetők Budapesten napi 4-6 ezer forintért. Egy egyhetes búvártúra a Vörös-tengerhez 10 merüléssel, 200 ezer forintból kijön, egy adriai hosszú hétvége 4 merüléssel 50 ezerből kihozható.
A horvát tengerpart alig néhány órányi autóút. Mint sekély tenger, 3-65 méter közötti merülő helyeket nyújt, gyakorlatilag áprilistól novemberig. (A horvát merülési szabályzat egyébként magyarul is olvasható.) Végig a tengerparton horvát, német, s persze magyar búvárbázisok találhatóak. Érdemes kiemelni a Kornati szigeteket. Zadari kiindulóponttal, vagy onnan átkompozva a szomszédos Ugljan szigetre, a Kukljica településen lévő német búvárbázisról kiindulva bekalandozható az egész Kornati Nemzeti Park.
Kedvelt téli búvárcélpont – bár, aki a meleget bírja, annak nyáron is ajánlható – a Vörös-tenger partvidéke. A magyar fővárosból tucatnyinál több búváriskola és bolt hirdet utakat például Hurghada vagy Dahab környékére.
A lehetőségek tárháza végtelen, hiszen még a távoli Balin is van magyar oktató vezette bázis, s azt se feledjük, hogy az igazán elszánt honi búvárok, a Margit-hídtól néhány száz méterre lévő, a Frankel Leó úton a török fürdő romja és a Malom-tó vendéglő között található tavirózsás melegvizű tóban is rendszeresen merülnek.