Hasonlóan az európai társaságok vezetésében lezajlott oly sok más változáshoz, az elmúlt év őszén történt ez is: november végén lemondott a svéd-svájci ABB elnöki posztjáról az a Percy Barnevik, aki a kontinensen először ültette át a gyakorlatba a részvényesi érték fogalmát, s magas szinten művelte a szerkezetátalakítás tudományát. Annak idején, 1987-ben az ő munkája is benne volt abban a fúzióban, amelynek eredményeként a gépipari óriáscég létrejött. Távozásával, úgymond, vállalni akarta a felelősséget azért, hogy amióta 1997-ben átvette az elnöki tisztséget, az ABB gyatra teljesítményt nyújtott. Leköszönéséhez azonban köze volt egy svájci részvényesi aktivistának is, az ABB 10 százalékát birtokló Martin Ebnernek.
A vállalati Európában szinte mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, úgyhogy Barnevik történetének lesz még egy fejezete, amelyben rajta, Ebneren és más részvényesi aktivistákon kívül szerepel Marcus Wallenberg is, a családi vállalatbirodalom trónörököse. A 45 esztendős Wallenberg mindenképpen be szeretné bizonyítani, hogy a svéd ipart közel száz éve domináló dinasztia még életképes, s nem csupán valami relikvia a múltból. Barnevik továbbra is elnöke a stockholmi tőzsdén jegyzett Investor AB holdingcégnek, Wallenbergék első számú befektetési társaságának. Az Investor az ABB-n kívül jelentős tulajdonrésszel rendelkezik olyan svéd nagyvállalatokban, mint többek közt az Ericsson telefongyár, a háztartási berendezéseket előállító Electrolux, a Svenska Enskilda Banken pénzintézet, valamint a félig angol AstraZeneca gyógyszergyár.
NÖVEKVŐ NYOMÁS. Marcus Wallenberg 1999 óta tölti be az Investor vezérigazgatói tisztségét, s azóta munkálkodik a portfólió átalakításán oly módon, hogy a pénzt a technológiai cégekbe és a kockázati befektetésekbe irányítja, továbbá igyekszik lecserélni a gyenge menedzsereket a család befolyása alatt álló cégeknél. De az utóbbi években az Investor hozama nem volt éppen kimagasló. Ez pedig megkérdőjelezi Wallenbergék hitvallását, miszerint a rövid távú befektetésekhez képest jobb eredményt lehet elérni úgy, ha az Investor huzamosabb ideig marad meghatározó részvényes adott vállalatokban. Amennyiben a mutatók nem javulnak, a családra egyre nagyobb nyomás nehezedhet, hogy a jelenlegi speciális szisztémában a tulajdoni hányadnál sokkal nagyobb szavazati jog révén gyakorolt ellenőrzésről mondjon le a professzionális vállalatvezetők javára.
Amikor Barnevik távozott az ABB éléről, investoros körökben lábra kapott a találgatás, hogy nemsokára onnan is menni fog. A híreszteléseket sem ő maga, sem az Investor nem kívánta kommentálni. Tény azonban, hogy csak csekély mértékben váltotta be az elnöki ténykedése elején tett ígéreteit, nevezetesen, hogy megválnak a rosszul teljesítő cégektől és menedzserektől. Az Investor árfolyamának alakulása nem mondható katasztrofálisnak. Az elmúlt öt évben teljes hozama 14,1 százalék volt, ami valamivel magasabb a stockholmi tőzsdeindexénél. De a holding piaci értéke jelenleg 28 százalékkal alacsonyabb a nettó eszközértéknél, márpedig ez érthető módon dühíti a befektetőket.
VEGYES KÉP. Ha Barnevik leköszön, annak alkalmasint az lesz az egyik oka, hogy a saját elképzeléseit megvalósítani szándékozó Marcus mellett többé nem lát szerepet magának. A családtagok és a barátok által a gyerekkori becenevén Huskynak szólított Marcus a georgetowni egyetemen szerzett diplomát, aztán előbb a Citibank New York-i és hongkongi irodájánál, majd a család érdekeltségi körébe tartozó svéd-finn Stora Enso papírgyár düsseldorfi részlegénél dolgozott. Az Investorhoz 1993-ban került. Visszafogott ember, s amikor először kezdte kézbe venni az ügyeket, némileg bátortalannak is tűnt. Mindazonáltal a holdingon már látszik az ő munkája, igaz, a kép egyelőre vegyes. Nagyszabású technológiai befektetésekbe fogott, a piac élmezőnyéhez tartozó cégeket szemelve ki, köztük a Spray Networks nevű svéd internetes portált. Csakhogy az Investornak utóbb 450 millió dollárt kellett leírnia az ilyen befektetések után, ebből egyedül 70 milliót a Spray árfolyamvesztése miatt. Védekezésül Wallenberg arra hivatkozik, hogy 1998 óta az Investor új húzásai nettó 180 millió dollárt hoztak a konyhára.
Más döntései szintén sokba kerültek az Investornak. Júniusban levezényelt egy 1,3 milliárd dolláros rendkívüli ügyletet, amelyben az Investor a Stora, az SKF csapágyművek, és az SAS légitársaság nagy vagy ellenőrző érdekeltségeit adta át Wallenberg-alapítványoknak Ericsson- és SEB-részvényekért cserébe. A cél az volt, hogy a jótékonysági szervezetek lassan gyarapodó, viszont magas osztalékot fizető vállalatokban legyenek tulajdonosok, ugyanakkor az Investor portfóliójában nagyobb növekedési potenciállal rendelkező társaságok szerepeljenek. Az Investor-részvényesek eddig 90 millió dollárt buktak a cserén, de Wallenberg szerint az ügyletet három-öt éves távlatban kell megítélni.
Problémás esetekRÉSZVÉNYESI ÉRTÉK VAGY NAGYVONALÚSÁG.
Wallenbergéknél konfliktust okoz, hogy miközben üzlettulajdonosok, a svéd királyi mentalitás sem áll távol tőlük. A munkahelyek megőrzését és a jótékonykodást olykor nehéz összeegyeztetni a részvényesi érték maximalizálásával.
LASZTÁSI KÉNYSZER. A növekedési társaságoknál, amilyen például az Ericsson, nehéz új tőkét bevonni anélkül, hogy ezzel ne olvadjon el az ellenőrző pakett.
GYENGE TELJESÍTMÉNY. Svédország vezető iparvállalatai manapság nem tündökölnek, idei veszteségük 18 százalék.
TÉVEDÉSEK ÉS MULASZTÁSOK. A ciklus tetőpontján az Investor hatalmas összegeket fektetett be technológiai cégekbe, ami most nagy leírásokat von maga után. A koronaékszernek számító Ericsson nem tudta eléggé összekapni magát ahhoz, hogy lépést tartson a Nokiával. Túl lassan megy a szerkezetátalakítás a régi érdekeltségeknél, nevezetesen az ABB-nél és az SKF-nél.
GÖDÖRBEN. Pillanatnyilag az Investor számára az Ericsson a legnagyobb probléma. A holding portfóliójában 16 százalék erejéig képviselt vállalat az idei első három negyedévben 1,66 milliárd dollár veszteséget halmozott föl. Bár a harmadik negyedben a készpénzforgalmi egyenleg pozitívra változott, az Ericsson még korántsem mászott ki a gödörből. A Londonban független elemzőként dolgozó Douglas Smith szerint a társaság költségei továbbra is túl magasak, és a mobiltelefon-gyártásban már világelső finn Nokia most arra készülhet, hogy kikezdi svéd vetélytársának a mobilhálózatok terén még meglévő piacvezető pozícióját.
Értesülések szerint Marcus volt az, aki a meggyőzte az Ericsson másik fő tulajdonosát, a rivális Industrivarden svéd befektetési társaságot, hogy október 25-től az Electrolux addigi vezérigazgatója, Michael Treschow legyen az Ericsson elnöke. Pályafutása során Treschow különböző Wallenberg-cégeknél dolgozott, sőt házassága révén a családhoz is tartozik. Ennek dacára nem habozott elbocsátások és részlegeladások útján 40 ezerrel csökkenteni az Electrolux létszámát. Nagyban előmozdította emellett az innovációt is, az ő kezdeményezésére fejlesztették ki például a robot fűnyírógépet. Hogy a távközlési ágazatban nincsenek tapasztalatai, az nem feltétlenül végzetes. Smith szerint a játszma most “nem a technológiáról szól, hanem a költségekről”. Treschow számára roppant fontos, hogy megmentse az Ericssont, a svéd technológiai ipar büszkeségét. “Egy kicsit én magam is kék-sárga vagyok” – mondja az ország nemzeti színeire utalva.
Az Investor csalódást keltő eredményei miatt Wallenbergék egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve olyanok részéről, mint Ebner, aki a holding részvényeinek 10 százalékával rendelkezik, és közrejátszott Barneviknek az ABB-től való távozásában. Barnevik végül is csak beszélt. “Szavait nem követték tettek” – kritizál David E. Marcus, az európai részvényekben utazó New York-i Marcstone Capital Management fedezeti alapokért felelős ügyvezető igazgatója. Bárhogyan teljesít is az Investor, Wallenbergéket nem lehet szándékuk ellenére kiütni a nyeregből. A családi alapítványok, amelyek a Wallenberg-vagyon zömét birtokolják, a szavazati jogok 44 százalékával rendelkeznek. Ebner és a hozzá hasonlók azonban képesek kellemetlen helyzetet teremteni számukra. Kurt Schiltknecht, aki az Ebner-féle svájci befektetési csoport több érdekeltségénél tagja az igazgatóságnak, nem rejti véka alá elvárásait. Azt akarja, hogy az Investor részvény-visszavásárlásokkal és egyéb eszközökkel szűkítse az óriási különbséget az árfolyam és a nettó eszközérték között. Mint mondja: ha e téren nem tesznek valamit, az azt jelenti, hogy nem törődnek a részvényesekkel. “Ebből hosszabb távon az Investornak és az egész Wallenberg-csoportnak kára származik.”
PRESZTÍZSKÉRDÉS. Szinte biztosra vehető, hogy Marcus regnálása idején Wallenbergék előbb-utóbb lemondanak a jelenleg szigorúan kézben tartott nagyvállalatok némelyikének ellenőrzéséről. Ez történt 1998-ban is, amikor az Investor eladta az egyik fő pénzforrásnak számító Astrát a brit Zenecának; az egyesített cégben mindössze 5 százalékos tulajdonrésze van. Meglehet, a családi holding átalakításán fáradozva Marcus amellett fog dönteni, hogy az Investor a portfóliójának jelenleg mintegy 10 százalékát alkotó kockázati befektetésekre és kivásárlásokra összpontosítsa energiáit. Saját közlése szerint az Investor nagyot kaszált három amerikai befektetése után, amelyeknek a Jones Pharma és a Medimmune egészségügyi szolgáltató társaságok, valamint a Qeyton Systems információs technológiai vállalkozás voltak a célpontjai. A kockázati befektetések terén az Investorral egyetlen másik svéd cég sem veheti fel a versenyt, s így ez lehet az az üzletág, ahol a holding még jobban beleerősíthet, helyreállítva a Wallenberg-család utóbbi években megtépázott presztízsét.
