Gazdaság

Globalizációs kor

Akár hazai, akár külföldi újságot veszek kézbe, szinte biztos lehetek benne, hogy az megkülönböztetett figyelmet szentel a globalizáció témájának. Nem hinném, hogy a szerkesztők vetik el a sulykot, az üzleti élet valóban szinte naponta szolgál egy-egy jelentősebb fúziós hírrel.

Az eddigi írások legfőbb hiányosságának tartottam, hogy főként az egyesülések üzleti hátterének, az összeolvadni készülő vállalatok érdekeinek ecsetelésére szorítkoztak, miközben az árnyoldalakról szinte alig lehet olvasni. Szerintem a globalizáció olyan összetett folyamat, amelynek egyidejűleg haszonélvezői és szenvedő alanyai vagyunk (és még inkább leszünk) valamennyien. Nem meglepő, hogy az emberekben vegyes érzéseket ébreszt a világméreteket öltött fúziós hullám, s bizonytalanságaik gyakran a fúziótól való félelembe csapnak át. Telitalálat volt a Figyelőtől, amikor a magyar átlagpolgár véleményét tálalta (Hát velünk mi lesz? Figyelő, 2000 11. szám). Nem lepődtem meg, amikor arról olvastam, hogy honfitársaim rettegnek a globalizációtól. A seattle-i tüntetés résztvevői közé ugyan nem álltam volna be, de magam sem látom még, merre billen majd a mérleg nyelve, amikor a cégek hosszabb távon növekvő profitját és tőkeerejét szembeállítják a munka nélkül maradók átképzésére vagy ellátására fordított összegekkel, a költségvetés és a biztosítási alapok kieső járulékbevételeivel, valamint olyan nem mérhető dolgokkal, mint a bizonytalanság vagy a kiszolgáltatottság érzete.

Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az itthon megfogalmazott ellenérzések ma még csupán elméleti alapokon nyugszanak. A magyar gazdaságot ugyanis egyelőre csak készül elönteni a hullám, mivel az elvileg minket is érintő néhány külföldi összeolvadásnak eddig semmiféle kézzelfogható hatása nem volt.

HOLLÓ JÓZSEF

Budapest

Ajánlott videó

Olvasói sztorik