Nem lesz könnyű. És nem azért, mert azt feltételeznénk, hogy a koalíció nem szavaz bizalmat Gyurcsány Ferencnek. Ezt az akadályt a miniszterelnök minden bizonnyal veszi, hiszen a szocialisták látják: ha most kihátrálnak Gyurcsány mögül, azzal önként lemondanak a hatalomról.
Még ha a kormányfő meg is kapja a szükséges szavazatokat, kis esély van arra, hogy személye és politikája hitelességét hosszabb távon helyre tudja állítani. Befolyásos baloldali és liberális véleményformáló értelmiségiektől kezdve a szocialista párton belüli, az önkormányzati választáson vereséget szenvedett csoportokig egyre többen gondolják úgy: Gyurcsánynak előbb-utóbb távoznia kell. Sokak szerint csak az időpont a kérdéses. Aligha fenntartható ma már az a látszat, hogy a politikai hazugságok nyilvánosságra hozatala valójában egyfajta erkölcsi megtisztulás irányába mutat. Az ország nyilvánossága előtti lelepleződést ugyanis a miniszterelnök részéről nem követte őszinte szembenézés saját felelősségével. Ráadásul az elmúlt négy esztendőnek a tragikus makrogazdasági mutatókban kifejeződő tétlensége és eredménytelensége legalábbis zárójelbe teszi a moralizálásra utaló mondatokat.
Gyurcsánynak két esélye maradt. Egyfelől, ha Orbán Viktor tovább radikalizálja a tömegeket, és az utcáról – a szélsőjobbal összekacsintva – kívánja megdönteni a törvényes végrehajtó hatalmat. Ez nyilvánvalóan nem sikerülhet a Fidesz elnökének. Gyurcsány ebben az esetben okkal számíthat minden, a demokratikus intézményrendszer védelmében érdekelt állampolgár és intézmény támogatására. Orbán utcai politizálása rövid távon Gyurcsány malmára hajtja a vizet. A kormányfő másik esélye, hogy sikerrel hiteti el: ha nem ő kormányoz, akkor káosz következik, és a magyar gazdaság végzetesen marginalizálódhat Európában. Egy ország sorsa soha nem függhet egy embertől, más kérdés, hogy egyelőre tényleg nem látszik, hogy a szocialista párton belül ki lenne alkalmas a stabilizáció véghezvitelére, és nem látni kidolgozott alternatív kiigazító és reformprogramot sem. Pedig – jóllehet a célokban valóban nincs alternatívája a rövid távon fájdalmas kiigazító intézkedéseknek – az eszközökben nyilvánvalóan lehet (elég, ha csak a politikai válság elmélyülése előtti szakmai vitára emlékeztetünk: a kiadásokat kell-e csökkenteni, vagy a bevételeket növelni).
A stabilizáció szükségességét az államfő sem vonta kétségbe vasárnap esti beszédében. Sólyom László nem hazudtolta meg önmagát: kevésszer szólal meg, ám az többnyire politikai bombával ér fel. Az elnök okkal tette szóvá, hogy az őszödi beszéd megingatta a kormányzás, és ezáltal a demokrácia morális alapjait, valamint joggal utasította el az elmúlt két, illetve tizenhat év politikai felelősségének összemosását. A politikai helyzet megoldására tett javaslata azonban már egyoldalúnak tűnt. Aligha csak Gyurcsány Ferenc felelős egy személyben a kialakult helyzetért.
Nyilvánvalóan nem igaz – mondhatni, hazugság -, hogy fájdalommentesen véghez vihető a gazdaság konszolidálása, a gazdaság nagy elosztó rendszereinek (az egészségügytől az oktatáson keresztül a nyugdíjrendszerig) átalakítása, ahogyan azt a Fidesz elnöke állítja. Miként az is egyértelmű, hogy Orbán Viktor „hideg polgárháborúra” (copyright Tölgyessy Péter) utaló beszédei súlyosan sértik a demokratikus alkotmány szellemét. A nagyobbik ellenzéki párton eközben egyre hangosabb azok hangja, akik látják: előbb-utóbb párbeszédet kell folytatniuk a baloldallal.
A morális, költségvetési és politikai válságból való kiutat a kormányzatnak és ellenzéknek együtt kell megtalálnia. A jelenlegi helyzetben nincs más megoldás. Ellenkező esetben a látszólag zérusösszegű játszma könnyen vesztes-vesztes kimenetelűvé válhat és az ország hanyatlásra ítéltetik. Nincs alternatívája a két nagy párt közötti megegyezésnek a gazdasági stabilizáció alapvető kérdéseiről. Akkor sem, ha ennek árát vezércserékben mérik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
