Gazdaság

Állampapírba lesz jó fektetni

A magyar tőzsdeindex 2007-ben is hozza majd a részvénybefektetésektől elvárt 15 százalék körüli éves hozamot annak ellenére, hogy a megszorító csomag miatt alig bővül majd a BUX-tag társaságok eredménytömege - vélik legfrissebb havi elemzésükben az OTP Bank elemzői. A kötvénypiac viszont kiszámíthatóbb lesz, és éves szinten legalább 10 százalékot hozhat.

A szakemberek szerint a hazai részvényeknek 10-15 százalékos éves hozamot, vagyis az állampapíroknál ezúttal is magasabb megtérülést illene hozniuk 2007-ben. Az év első felét viszont még nagyobb volatilitás jellemezheti az OTP elemzői szerint, mivel az elmúlt hónapok gyors emelkedését követően rövid távon növekedett a korrekció kockázata.

Ha az amerikai gazdaságban a jelenleg beárazott – mérsékelődő infláció mellett elhúzódó ütemben lassuló növekedés – szcenárióhoz képest kedvezőtlenebb pálya körvonalazódik, akkor a jelenleg opptimista végkifejletet árazó piacokon kisebb eladási hullám következhet be.

A kockázatok ellenére a fejlődő piacok számára összességében kedvező befektetési klímát hozhat a 2007-es esztendő. A csak mérsékelten lassuló globális növekedés fenntarthatja a likviditásbőséget, és ezzel együtt a kockázatvállalási hajlandóságot, miközben a hosszú távú eredménybővülési kilátások sem romlottak.

Kockázatok azért vannak

Biztosra persze akkor sem lehet menni, ha a globális hangulat optimista marad. Nehézséget jelenthet például, hogy a hazai vállalati eredmények várható növekedése – mely a magyar gazdasági bővülés visszaesésével összhangban jelenleg mindössze 3 százalék körüli – egyelőre nem látszik garantálni a várt, kétszámjegyű árfolyam-emelkedést. Az exportból élő tőzsdei cégek teljesítményét pedig egy gyengébb forint javíthatná, de erre inkább csak az év második felében lehet számítani.

Így aztán itthon is szükség lehet a P/E szintek emelkedésére ahhoz, hogy az osztalékkal együtt meglegyen a kétszámjegyű hozam a részvényeken. A magyarországi piac továbbra is diszkonttal forog a régióhoz képest, de az ország kockázati megítélésének javulása emelheti az értékeltségi szinteket – vélik az OTP szakértői.

10 százalék feletti kötvényhozam

Az állampapírok háza táján valamivel kiszámíthatóbb a kép: a javuló fundamentumok miatt az elemzők arra számítanak, hogy a jegybanki alapkamat és az egész hozamgörbe mintegy 100 bázisponttal tolódhat lefelé 2007-ben. Természetesen ezt sem lehet készpénznek venni, a londoni befektetési házak Magyarországra vonatkozó legfrissebb elemzései ugyanis e tekintetben is széles pályán mozogtak. Mindenesetre, ha az OTP elemzőinek lesz igazuk, akkor az a MAX-Composit futamidejét elérő állampapír-portfólió esetén 10 százalék feletti hozam elérését tenné lehetővé.

Az elemzők várakozásai szerint ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legalább 75 bázisponttal csökkenteni fogja irányadó kamatait az idén. A csökkenő jegybanki kamatok mellett a hosszabb távú állampapírok hozamai is lejjebb ereszkednek. Az állampapírpiaci hozamcsökkenést várhatóan a külföldi portfóliótőke beáramlása kíséri, ami várhatóan erősíti a forintot, és a jegybankot a kamatcsökkentések irányába tolja. Az év második felében a kamatcsökkenést követően a külföldi portfóliótőke beáramlása várhatóan csillapodik, és a forint lassan gyengülő trendet vesz, amely trend jobban összhangban van a gazdasági növekedés visszaesésével és a korábbinál magasabb inflációval.

Az elemzés készítői a gazdasági trendek alapján jó befektetésnek tartják a hosszabb futamidejű állampapírokat és az állampapírokba fektető befektetési alapokat, valamint a külföldi és a kelet-európai részvénypiacon kitettséggel bíró befektetési alapokat. A legnagyobb kockázatnak a hosszú távú kamatok jelentős emelkedését tartják, ami a részvények és a kötvények esetén is veszteségeket okozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik