A Mol saját részvényekre vonatkozó 10 százalékos korlátozás miatt megegyezést írt alá az OTP Bankkal 8 757 362 darab saját részvény kölcsönadásáról. Így a Mol 2 141 163 darab „A” sorozatú és 578 „C” sorozatú törzsrészvénnyel rendelkezik majd. Ez lehetővé teszi, hogy további saját részvényeket vásároljanak a piacon. A társaság részvényeinek kereskedését nyitástól 10 óráig felfüggesztették, ám a kereskedés újraindulása után a Mol részvényeinek árfolyama 5,2 százalékkal erősödött. Piaci pletykák szerint a Mol már ma nekikezdett a felvásárlásnak.
Sok pénze volt
„A saját részvényvásárlási program volt az egyik lehetséges mód, amelyre a Mol felhasználhatta azt a körülbelül 5 milliárd dollárnyi (90-95 milliárd forintnyi) készpénz megtakarítását, amellyel rendelkezett” – fogalmazott lapunk kérdésére Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline Zrt. elemzője. „A Mol lehetséges felvásárlási célpontjai fogytak, így kitettek 8 százalékot az OTP-hez, hogy kikerüljék a 10 százalékos limitet, és nekiláthattak saját részvényeik vásárlásának. ” – tette hozzá.
Sarkadi azonban nincs meggyőződve, hogy ez lett volna a legtisztább és a leglogikusabb lépés. „A saját részvényvásárlásnak nincs különösebb részvényérték maximalizáló hatása. Persze rövidtávon élénkíti a keresletet, de végül is úgy juttat vissza pénzt a tőkepiacra, hogy közben befolyásolja az árfolyamot” – teszi hozzá az elemző. Emellett úgy véli, hogy a Mol várhatott volna egy korrekciót, amikor a jelenlegi 25 ezer forintos árfolyamnál olcsóbban juthatott volna részvényekhez. Sarkadi szerint az osztalék kifizetés igazságosabb megoldás lett volna, mert akkor minden részvényes profithoz juthatott volna.
Védekezés volt?
Ami az ellenséges felvásárlást illeti, Sarkadi-Szabó úgy látja, hogy a Mol lépése nem irányulhatott ilyen szándék kivédésére. „A jelenleg érvényben lévő alapszabály és tulajdonosi struktúra miatt szinte lehetetlen egy ellenséges felvásárlást végrehajtani” – állítja az elemző.
A Mol idáig 10 százalékkal, a BNP Paribas 8 százalékkal, a Magnólia program pedig 8 százalékkal rendelkezett a Molban. Emellett az OMV is 10 százalékot birtokol a cégben, ám ezt láthatólag nem kívánja növelni. Az alapszabály értelmében 10 százalékot meghaladó tulajdoni hányad esetében is csak egy szavazati jog jár. „Egy ellenséges felvásárláshoz legalább 50 százalékot kellene birtokolni a maradék 65 százalékból, feltéve ha az alapszabályt megkerülve több offshore cégen keresztül szerzik meg a részvényeket, majd a közgyűléseken együttműködnek. Szabályos esetben 90 százalék kellene, hogy csak egy szavazati jog maradjon szemben” – teszi hozzá Sarkadi.
Ugyanakkor egy nem ellenséges felvásárlás esetén jó megoldás lehet a saját részvényvásárlással. „Több év múlva egy megegyezésen alapuló felvásárlási tranzakció kapcsán előnyös feltételeket lehet nagyobb saját tulajdonhányaddal kiharcolni” – teszi hozzá.
Szép eredmények
A társaság gyorsjelentése szerint a Mol-csoport 331,4 milliárd forint nettó nyereséget ért el 2006-ban, ami 35 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 244,9 milliárd forintnál. A Mol-csoport összes bevétele 2006-ban 18 százalékkal 2 890,7 milliárd forintra emelkedett, az üzleti tevékenység eredménye 31 százalékkal 397,4 milliárd forintra nőtt. Az üzleti profit a megszűnő tevékenységek eredményével módosítva 9 százalékkal emelkedett.
A közlemény szerint a csoportszintű ROACE (befektetett tőkére vetített nyereség) a gázüzlet eladás egyszeri nyeresége nélkül 27,2 százalék volt. Több független tanulmány megállapítása szerint az elmúlt években a Mol finomítói voltak a leghatékonyabbak Európában. A rekord eredményekhez hozzájárultak a hatékonyságjavító intézkedések, a finomítói termékek iránti kereslet erős növekedése és a vártnál kedvezőbb olajipari környezet.
