Levették a pénzt, hogy jöjjenek a megváltó gondolatok – kommentálta a központi igazgatás egyik névtelenséget kérő munkatársa a pénzügyminiszter bejelentését. Azt, amikor Draskovics Tibor közölte, hogy 2005-ben a minisztériumok előirányzata 5 százalékkal csökken. Enynyiből kell kigazdálkodniuk a 6 százalékos béremelés és a 13. havi fizetés fedezetét. A Pénzügyminisztérium (PM) nem írt elő leépítési kényszert, a tárcákra bízta, hogy hatékonyabb munkaszervezéssel, a dologi kiadások vagy éppen a létszám csökkentésével takarékoskodnak.
FELMONDÁSOK. December utolsó napjaiban az már bizonyos volt, hogy a fejezetgazdák ez utóbbi módon, azaz leépítések révén faragnak a költségeken, s minden minisztériumban elkészült az erre vonatkozó intézkedési terv. A végrehajtás azonban koránt sincs összehangolva. Mint a Figyelő egyik informátora fogalmazott: a tárcák belső tartalékaitól, lobbierejétől függ, hány embert bocsátanak el. A Munkaügyi Minisztériumból (a foglalkoztatottság emelését célul tűző kormányzati prioritásra tekintettel) például mindössze 12 alkalmazottat, míg a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium háttérintézményeiből több mint 700 főt, zömében a terepen, tényleges környezetvédelmi munkát végző embert – vadőröket, gátőröket, természetvédelmi felügyelőket – küldenek el. Az agrártárcánál pedig ennél is több, mintegy 1200 munkatárstól válnak meg. Van, ahol már decemberben kipostázták a felmondásokat, köztük a Vám- és Pénzügyőrség 300 dolgozójának, illetve a Magyar Államkincstár területi szerveinél dolgozó 290 embernek, míg a legtöbb intézmény a 2005-ös költségvetés végszavazásától tette függővé, ténylegesen hány munkavállalójától válik meg; a számok a napokban válnak véglegessé. A 67 ezres központi igazgatásból mintegy 8 ezer embert bocsátanak el, az önkormányzatok által foglalkoztatott közalkalmazotti rétegben pedig 1,5-2,0 százalékos lesz a leépítés.
Érdekesség, hogy a központi igazgatásban – így a tárcáknál – kisebb ütemben apad a létszám. A csökkentést minden ágazat „Budapesttől távol”, a területi, úgynevezett dekoncentrált szervezeteknél igyekszik letudni – így valósult meg a gyakorlatban az a PM-filozófia, hogy ha elveszik a „levegőt” (azaz a pénzt) az egyre burjánzó apparátustól, akkor az majd találékony lesz.
Az újabb karcsúsítás hatékonysága mindenesetre megkérdőjelezhető. Ha a PM azon közlését vesszük alapul, miszerint a 2003-as 6700 főt érintő létszám-leépítés évi 21,5 milliárd forint megtakarítást eredményez a központi költségvetésnek, a mostani, újabb 8 ezer körüli elbocsátásnak minimum ugyanennyit kellene hoznia. Viszont a Figyelő által beszerzett központi igazgatási létszámadatok már azt sem igazolják, hogy akkor valóban „fogyott” a tervbe vett 6700 fővel a központi állomány: 2003 júniusában 61,8 ezer volt a létszám, míg tavaly júniusban 61,2 ezer. Magyarázatként illetékesek azt közölték lapunkkal, hogy a leépítések áthúzódtak 2004-re, s a tényleges adatok féléves késéssel jelennek meg a statisztikákban. Ezzel együtt is „árulkodó” azonban, hogy 2003-ban 112,3 ezer főt foglalkoztatott az államigazgatási szféra, míg a 2004. júniusi adatok szerint 113,2 ezret. A közszféra (a köztisztviselők és a közalkalmazottak együttes száma) is növekedést mutat a hivatalos statisztikák alapján: a 2003-as 784,1 ezerről 2004-ben 816,9 ezerre emelkedett a létszám.
Ötletelés és hatás
Pánik és bizonytalanság uralkodott el az apparátusban 2004 végén, a köztisztviselők vesszőfutásként élik meg a fűnyíróelv-szerű leépítéseket. „Az elbocsátásoknak köze nincs a reformhoz, így eredmény sem várható tőle” – húzta alá lapunknak Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára. A veszteség viszont annál nagyobb, mert az állandó bizonytalanság menekülésre készteti a stratégiai tervezésre képes, magasan kvalifikált szakembereket. „Valódi reformokra szakmai átvilágítást és feladatfelmérést követően, hosszú távú koncepció alapján lehet sort keríteni, s nem ad hoc módon, pénzügyi kényszer hatására, mint most” – húzta alá a szakszervezeti vezető. Az elbocsátásokat szerinte nem indokolja sem szakmai, sem intézményi ok, sem feladatváltozás; az uniós csatlakozásból adódó új feladatkörök bizonyos területeken inkább még többlet-létszámot igényelnének. Az ötletszerű leépítésnek sokféle hatása lehet, de az biztos: sem gyorsabb, sem hatékonyabb nem lesz az ügyintézés – jegyezte meg Fehér József.
Ebben a ciklusban már bizonyosan nem kerül sor például a Medgyessy-kormány által megcélzott módon a közigazgatási reformra. Mivel a megyék kiiktatása megbukott az MSZP ellenállásán, a régiók felállítását pedig az ellenzék nem támogatja, marad minden a régiben. A reform egy „csonka szárnya” valósulhat csak meg. Létrejött a kistérségi rendszer, a társulásokba tömörült önkormányzatok közösen – s ennél fogva olcsóbban és magasabb szakmai színvonalon – látnak el bizonyos oktatási, igazgatási és hatósági feladatokat 2005-től. A tervezettnél lassabban halad viszont az elektronikus ügyintézés, az e-közigazgatás megteremtése, amiben már nemcsak a Nyugattól vagyunk lemaradva, hanem a régióban is. Azt, hogy hol tarthatnánk, jelzi az észt adóigazgatás legújabb eredménye: az elektronikus úton benyújtott adó-visszaigényléseket 24 órán belül teljesítik. Nálunk azonban a versenyszféra tagjai hónapokig futkároznak beruházási engedélyek után. „A nem kellően hatékony államigazgatás a gazdaság költségeit is növeli, amikor érintkezésbe kerül az állami szférával” – fogalmazott lapunknak Szollár István, a Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatóhelyettese. Ezért is vélekedik úgy, hogy a fűnyíróelv-szerű leépítés nem elegendő a folyamatok racionalizálásra.
BEFEKTETŐI BIZALOM. A változásokhoz – a gazdasági szféra meghatározó vezetői szerint – elsősorban a teljesítményelv következetes érvényesítésére lenne szükség a közszférában. A feladatok és a felelősség rendszeres elemzésére, teljesítménycélok kitűzésére és folyamatos értékelésére. De már az is előrelépés lenne, ha a teljesítmény szemléletű reformnak legalább az előkészítése megtörténne 2006-ig, ez is növelné a befektetők bizalmát. A működőtőke-beáramlás szempontjából ugyanis kifejezetten hátrányos a jelenlegi szétaprózott, átláthatatlan ügyintézés, a hatóságok közötti akadozó információcsere és gyér együttműködési készség.
Ebben a formájában a magyar közszféra és közigazgatás az unió elvárásainak sem felel meg. A közszektor jelentőségét az adja, hogy az EU tagállamaiban a GDP felének előállításához valamilyen módon hozzájárul annak az összesen 50 millió „közszolgának” a teljesítménye, aki ebben a szektorban dolgozik. Egy, a holland kormány által 2004-ben készült tanulmány szerint a magyar közszféra teljesítménye – az adott országokra vonatkozó összesített adatok alapján – az EU 25 tagállamát, az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Új-Zélandot és Kanadát is tartalmazó listán az utolsó harmadban helyezkedik el.
A Figyelő úgy értesült, a 2005 tavaszán esedékes uniós csúcsra már készülnek azok az elemzések, amelyek a magyar közigazgatás hatékonyságának javítását célozzák. Kiindulási alapnak persze ott vannak Sárközy Tamás jogászprofesszor, a közigazgatás korszerűsítésével megbízott kormánybiztos nemrégiben elkészült törvényjavaslatai. A központi igazgatás átvilágítását és a növekedés elleni „fékeket” is tartalmazó normatervezetek azonban a szakértői félelmek szerint (ezúttal is) elbukhatnak a minisztériumok ellenállásán. Úgy tudjuk, a tervezet éppen azért jut el – a tárcaközi egyeztetést megkerülve – közvetlenül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök asztalára, hogy a minisztériumok ne „bombázhassák” szét kritikai észrevételeikkel.
