Hiába várta oly’ feszülten az egész világ, nem kapott gyors választ a német választások után: az eredménytelenséggel felérő eredmény még hetekig a káosz és a bizonytanság árnyékát borítja Európa legnagyobb és a világ harmadik gazdasági hatalma fölé. A számok, október 2-áig terjedő érvénnyel, most azt mutatják, hogy a konzervatív CDU/CSU 225 mandátummal a legnagyobb párt lett, de – egy német kommentátor szavaival – Angela Merkel, a kancellári szék mai várományosa „összetört csontokkal” került ki a küzdelemből.
LÉGSÚLYÚ GYŐZTES. Erről a hivatalban lévő kancellár, a szociáldemokrata Schröder gondoskodott, akihez képest Merkel politikai „légsúlyúnak” számít, s aki páratlan hajrával 222 mandátumig tornászta fel az SPD-t. A fentebb említett októberi nap ezen még módosíthat. Egy képviselőjelölt halála miatt ugyanis Drezda választási körzetében el kellett halasztani a választásokat. Ott három mandátum sorsa dől el. Abban a valószínűtlen esetben, ha mind a három az SPD kezébe kerül, akkor patthelyzet lenne a két nagy párt között.
Matematikailag ez sem hozná győzelmi pozícióba Schrödert, miután eddigi és potenciális koalíciós partnerei, a Zöldek csak 51, míg a Merkellel szövetséges liberális FDP 61 mandátumot szerzett.
A tapasztalt kancellárt valóban imponáló választási hajrája indokolt büszkeséggel töltötte el. Ám az már kevésbé indokolt, hogy ez a teljesítmény nála szokatlan irracionalizmusba hajszolta. Schröder pillanatnyi álláspontja az, hogy magát tekinti a hiteles kancellárjelöltnek. Törvény szerint a legnagyobb párt vezetője (Merkel) kap kormányalakítási megbízatást, ám Schröder közölte, hogy a CDU-t és bajorországi testvérszervezetét, a CSU-t két külön pártnak tekinti, tehát az SPD lett a vezető párt. Ez irreálisnak tűnik – mégis ez került a választásokat követő hatalmi harc centrumába. A jelenlegi kancellár ezért elutasítja a „nagykoalíciót”, márpedig az szinte elkerülhetetlen, de csak akkor lehet róla tárgyalni, ha Schröder lemond kancellári igényéről.
A kérdés az, milyen további változatok lehetségesek. Először is feltételezhetjük, hogy az SPD és Schröder megtartják szavukat, és elutasítják az együttműködést a Baloldali Párttal, amely a volt NDK kommunista pártjának utódpártja és az ex-SPD-s Lafontaine közötti szövetség terméke. Ez a párt 54 mandátumot szerzett, de tabunak számít, tehát egy SPD-Zöld-Baloldali Párt koalícióra nem lehet számítani. Másodszor: Merkel és a CDU/CSU megkísérli a Zöldek „elcsábítását” és egy CDU/CSU által vezetett koalíció létesítését az FDP és a Zöldek részvételével. Ez a Zöldektől politikai karakterük és programjuk teljes feladását igényelné. Harmadszor: Schröder kísérletezik a liberális FDP elcsábításával és SPD-FDP-Zöldek koalíció megteremtésével. (Ezt a változatot az FDP elutasítja.)
Magyarán: sem Schrödernek, sem Merkelnek nincs gyakorlati esélye többségi koalíció létrehozására. Tehát reális lehetőségként marad a nagykoalíció. Mégpedig a politikailag „sebesült” Merkellel a kancellári poszton. Miután Schröder nem teheti meg, hogy a kancellári székért folytatott hatalmi harca után részt vesz egy Merkel vezette kormányban, ez csak úgy lehetséges, ha az SPD nélküle is nagykoalícióra lépne.
EGYMÁST KIOLTÓ PROGRAMOK. Mindez oda vezethet, hogy hosszú hetekig is eltarthat a német kormányalakítás folyamata, miközben a tartalmi kérdések háttérbe szorulnak. A nagykoalíció létrejötte esetén viszont a két párt programjának tartalmi eltérései olyan erősek, hogy kioltják egymást. (Például az adópolitikában az SPD a legfelső sávban 42 százalékról 45-re emelné az adókulcsot, de az áfa emelését elutasítja. A CDU/CSU éppen fordítva, az áfa emelését helyezte a súlypontba. Külpolitikában Merkel atlantibb vonalat követve oldaná a feszültséget Washingtonnal, s hűtené a Schröder és Putyin feltűnően meleg személyes kapcsolatával fűszerezett orosz-német viszonyt. A zavar tehát teljes, és egy nagykoalíció cselekvési szabadsága is korlátozott lenne. A Fehér Házat támogató The Wall Street Journal ezt jelezte, amikor német címet (Der Stillstand – A leállás) adott kommentárjának. „Zavaró – írja a lap -, hogy a nagy pártok egyike sem ért el stabil többséget. Ez azt jelenti, hogy az ólomsúlyú német szociális államot egyhamar nem fogják határozottan megreformálni.”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
