Gazdaság

AZ MHB PRIVATIZÁCIÓS STRATÉGIÁJA – Tisztasági csomag

Akár már az idén magánkézbe kerülhet a Magyar Hitel Bank. Az egyre népesebb potenciális befektetői csoport (élén az EBRD-vel és az IFC-vel) viszont csak azután hajlandó részt venni a 150-200 millió dollárosra tervezett alaptőke-emelésben, ha a bank megszabadul jelenleg 11 milliárd forintos rossz követelésállományától, valamint 70 milliárdnyi konszolidációs államkötvényétől. A segítség alkalmasint magától az eladótól, vagyis az államtól érkezhet – költségvetési garancia formájában.

Ha minden jól megy, akkor Járai Zsigmond a vártnál hamarabb, akár már az idén felveheti eddigi munkája valódi ellenértékét. Mint ismeretes, a Magyar Hitel Bank (MHB) 1995 februárjában pályázaton kiválasztott vezérigazgatója önként vállalta, hogy havonta csak a 12 200 forintos minimálbért veszi fel, s elsősorban a bank részvényeinek árfolyam-növekedéséből kíván részesedni. Bár a többévesre tervezett türelmi idő egy részének leteltével a bank részvényei ugyanúgy a névérték 5 százaléka körül cserélnek gazdát a tőzsdén kívüli kereskedelemben, mint egy évvel korábban, korántsem lenne meglepő, ha az árfolyam 1997 elején a mostaninál jóval magasabb értéket mutatna.

Ehhez jó alapot adhatnak a bank elmúlt évi eredményei. A két évvel korábbi 954 millió forintos veszteséggel szemben az 1995. évet – az előzetes adatok szerint – 4 milliárd forintos nyereséggel zárják. A profitból körülbelül 2,5 milliárdot a korábbi években keletkezett tartalékhiány feltöltésére fordítanak.

A Hitelbank, a tavaly májusi közgyűlésén elfogadott stratégiának megfelelően, az 1995-ös évet a stabilizációnak szentelte. Mindenekelőtt a befagyott hiteleket és befektetés-állományt kellett elkülöníteni, emellett a konszolidáció keretében kapott 20 éves lejáratú államkötvények egy részét is lecserélték (a többi érintett bankhoz hasonlóan) rövidebb lejáratú állampapírokra.

Az anyabank jövedelmet nem termelő eszközeit az MHB Invest Rt. és a Work Out Kft. 1995. júliusi beolvasztásával megerősített, 1,5 milliárd forintos alaptőkéjű Risk Kft. próbálja értékesíteni, elsősorban nyilvános pályázatokon. A társaság egyrészt a bank megbízásából közvetlenül az MHB-ból adott el, másrészt a bank auditora, az Arthur Andersen által megállapított mintegy 16 milliárd forintos értéken vett eszközöket.

Ez utóbbi tranzakció során kerültek – egyebek mellett – összességében csaknem 6 milliárd forint értékben rossz minősítésű lejárt követelések, valamint felmondott, jövedelmet nem termelő, bizonytalan megtérülésű, hozzávetőlegesen 2500 adóssal szembeni hitelek a Risk Kft. tulajdonába. Ezek közül több mint 2000 követelés származott magánszemélyektől, alapvetően újrakezdési kölcsönt és Egzisztencia-hitelt felvevő vállalkozóktól. A kinnlevőségek döntő hányadát azok a hitelek teszik ki, amelyeket még a ‘80-as évek végén, a ‘90-es évek elején folyósítottak, általában olyan gazdálkodó szervezeteknek, amelyek ellen ma csőd- vagy felszámolási eljárás folyik, illetve végelszámolás alatt állnak.

Ugyancsak a rendszerváltás éveiben terhelték meg a kockázatos, továbbá a banki tevékenységtől idegen, rossz befektetések, üzletrészek – mintegy 4 milliárd forint értékben – a bank mérlegét, hitel-tőke konverziós ügyletek révén. E befektetések jelentős részét a Risk Kft. már értékesítette, az MHB-ban kizárólag a banküzemi célokat szolgáló érdekeltségek maradtak.

A szintén 4 milliárd forint körüli kötvényállomány (állami és vállalati) nagyobb részét rendkívül alacsony hozamuk és hosszú futamidejük miatt volt ildomos kirostálni. (Ebben a tekintetben a “szép emlékű” Központi Váltó- és Hitelbank 20 éves, évi 4 (!) százalékos kamatozású kötvényei jelentették a negatív csúcsot.) A vállalati papírok az államéhoz képest jóval kisebb nagyságrendet képviseltek.

A legtöbb fejtörést mégis azok a 2 milliárd forintos összértékű ingatlanok okozták a követelés-eladóknak, amelyek túlnyomó része biztosítékként került a Hitelbankhoz. Ezeket, a banküzemhez nem szükséges, feleslegessé vált ingatlanokat ugyanis a mai piaci viszonyok között meglehetősen nehéz értékesíteni.

Ennek ellenére az összkép eddig kedvezőnek mondható. A kft. ugyanis féléves tevékenysége alatt a reméltnél jóval több, mintegy 9,5 milliárd forintos bevételre tett szert. Csaknem 3 milliárd forint származott a bankból történő közvetlen eladásból, több mint 6 milliárd forintot pedig a társaság az ominózus 16 milliárd forintos vételár részbeni kiegyenlítésére fordított. A vételár fennmaradó részét a Risk az 1995. december 29-én zárt körben kibocsátott és az MHB által lejegyzett kötvény bevételéből rendezte.

Éppen ez utóbbi kötvényállomány sorsa az MHB és a Pénzügyminisztérium közötti megbeszélések egyik tárgya. Az ugyanis a Budapest Bank nemrégen lezárult privatizációs ügylete óta ma már mindenki számára világos, hogy egy magára valamit is adó potenciális befektető nem vásárol bankot, illetve jegyez abban részvényt az esetleges alaptőke-emelésnél, ha annak portfóliója – finoman szólva – nem tiszta. Ráadásul az MHB mérlegeit nem csak a 11 milliárd forintnyi (a vételár plusz a kft. alaptőkéje mínusz veszteség) kötvényesített követelésállomány terheli, hanem a konszolidációs csomagból megmaradt 70 milliárd forint értékű államkötvény is.

Járai Zsigmond soha nem rejtette véka alá azon igényét, hogy a kormány adjon garanciát a 11 milliárdnyi kötvényállományra, a 20 éves lejáratú konszolidációs csomag megmaradt részeit pedig váltsák fel rövidebb lejáratú papírokkal. Ám arra talán még a vezérigazgató sem gondolt, hogy ilyen ütemben és ami a lényeg: ilyen értékben sikerül a Risknek túladnia az MHB rossz banki részein. Így a kormány bizonyos ügyekben közismert lassúsága miatt könnyen előfordulhat, hogy egy idő után már nem lesz mit garantálni.

Igaz, ehhez azért valóban jelentős késedelem szükséges. A Hitelbank (és a Risk) vezetői ugyanis úgy számolnak, hogy az eddigihez hasonló ütemben a legjobb esetben ez év végéig, de legkésőbb 1997 közepéig megszabadulhatnak valamennyi problémás eszköztől. Ez az első ránézésre kedvező prognózis azonban azt is jelenti, hogy ugyan akkor sem történik semmi visszafordíthatatlan, ha a kormány nem jut el a garancianyújtásig vagy esetleg megtagadja azt, ám ebben az esetben a bank privatizációja értelemszerűen csak fél-egy évvel később kezdődhet meg.

Márpedig az MHB vezetősége az év második felére a tőkeemeléses privatizációt célozza meg (lásd külön írásunkat). E szent cél lebegett a vezetőség előtt, amikor a rossz bankrész leválasztása mellett a konszolidációs kötvényállomány egy részét lecserélte. Ennek, s nem az üzleti aktivitás zsugorodásának következtében csökkent a Hitelbank mérlegfőösszege az előző évi 317,5 milliárd forintról, mintegy 20 százalékkal, a becslések szerinti 262 milliárd forintra.

Mindazonáltal az üzleti tevékenység fokozására igencsak szükség lesz. Még akkor is, ha az ügyfelek elszivárgása 1995 utolsó negyedében megállt, s a piaci részesedés sem csökkent tovább. A belső vizsgálat ugyanis egyértelműen kimutatta, hogy az ügyfelek többsége – egyéb okok mellett – elsősorban azért fordított hátat az MHB-nek, mert az nem tudott hitellel szolgálni. Már csak ezért is kell a hosszú lejáratú államkötvény-állományba fagyasztott lakossági forrásokat “felengedni”.

Igaz, hogy – mint Járai Zsigmond egy elmúlt heti sajtóbeszélgetésen fogalmazott – a hatalmas konszolidációs kötvénycsomag nem zavaró a privatizációig (különösen most, amikor – hála az általános kamatcsökkenésnek – a félévente az egyéves diszkont kincstárjegyek hozamához igazított papírok után többet kasszíroznak az államtól). Ám a hitelpiacon egyre fokozódik a verseny. A vezérigazgató szerint ugyan mára sikerült elérni, hogy az MHB legalább nem rosszabb a többi banknál, s az utóbbi időben több hitelt is azért kapott meg, mert képes volt gyorsan dönteni, ráadásul felszámított kamatai sem voltak magasak. Ennek ellenére vannak olyan vélemények, amelyek szerint a bankra ráférne egy-két hangosabb ügyféltoborzó hitelakció.

Ezáltal ugyanis talán még könnyebben elérhető az a cél, hogy a Hitelbank 1996-ban stabilizálja piaci részesedését, amely jelenleg összességében 12-13 százalékosra tehető. Ezt a mérlegfőösszeg 10-15 százalékos növekedésének kell kísérnie. A lakossági piacon egyelőre nem terveznek változást; ezzel megvárják az új lakossági bank beindítását. A “Népbank 2000” fantázianévre hallgató intézmény azonban csak az MHB privatizációja után teheti meg az első lépést, dacára annak, hogy már tarsolyában van a szándéknyilatkozat egy amerikai pénzintézettel.

Ami viszont biztos: a bank 1995-ben elkezdett jelentős belső átalakítása 1996-ban tovább folytatódik; ez is egyik előfeltétele a hőn áhított privatizációnak. A tavaly több mint ezerrel csökkentett 4200 fős indulóállomány ez év végére 2500-ra zsugorodhat, de ez még – mint Járai Zsigmond hangsúlyozta – nem jelenti a létszámkarcsúsítás végét. Mindenesetre a munkaerő megkurtítása jelentősen hozzájárult a költségszint elmúlt évi mintegy 35 százalékos csökkenéséhez, aminek hatására az MHB kétszer is mérsékelni tudta hitelkamatait.

A bank további belső átalakításában segíthetnek azok a nyugati bankok, amelyekkel a Hitelbank vezetősége konzulensi szerződés megkötését fontolgatja. Ennek értelmében a szóban forgó pénzintézetek munkatársai egy évig a banknál dolgozva segítenének a hatékonyság növelésében. Így körülbelül két éven belül az MHB elérheti a Közép-Európa nyugatibb részein tevékenykedő bankok színvonalát – jelölte ki a fő irányt a vezérigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik