Tagadhatatlan, hogy a taxis piacon valamit tenni kell. Aggodalommal szállunk be egy utcán leintett kocsiba, a külföldieknek pedig még több okuk lehet a félelemre: sem az út várható hosszát, sem a szokásos tarifát nem ismerik. Aki a volánnál ül, az van nyeregben: annyit kér a fuvarért, amennyit nem szégyell. Ezt az áldatlan állapotot szándékszik megszüntetni nemrég benyújtott törvénymódosító javaslatával egy MSZP-s és egy SZDSZ-es képviselő, akik fix ár megszabására hatalmaznák fel az önkormányzatokat.
VRANNAI KATALIN, a Figyelő rovatvezetője
Nehéz elképzelni, miért pont a szabott ártól várják a törvényhozók a taxis hiénák kiszűrését. Az új rendszer ugyanis megakadályozná, hogy egy bizonyos ár alá lehessen menni, ami nyilvánvaló versenykorlátozás.
A megvalósítás is számos nehézséget rejt. Hatósági árat akkor ésszerű megszabni, ha a szóban forgó termék vagy szolgáltatás egységes és jól definiálható, mint például a tömegközlekedés. A használtan behozott középkategóriás kocsi és az idegen nyelvet beszélő sofőrrel járó fehér Mercedes közé egyenlőségjelet tenni azonban enyhén szólva is problémás. Az ártörvény szerint a hatósági ár megállapításakor a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításait kell figyelembe venni. De vajon az önkormányzatok képesek lesznek-e felmérni, ki dolgozik valóban hatékonyan, vagy a taxis lobbinak sikerül majd felsrófolnia a díjakat? Ráadásul folyamatos korrekcióra lesz szükség, gondoljunk csak a benzinárakra.
GARANTÁLT PROFIT. A taxisok nem véletlenül üdvözlik a törvénytervezetet: hasznuk garantálását remélik tőle. Ám nem érik be ennyivel. Attól tartva, hogy a jelenleginél magasabb díjszabás új szereplőket csábít a piacra, az engedélyek kiadásának korlátozását is szorgalmazzák. Az lenne csak számukra a Kánaán: sem árban, sem az utasokért nem kellene versenyezni, ha változatlan kereslet mellett szűkösebb lehetne a kínálat. Az utasok azonban aligha örülnének, hiszen nehezebben találnának szabad kocsit, és többet kellene fizetniük érte. A korlátozás bevezetésével azonban a taxisok sem járnának igazán jól, kivéve azokat, akik kezdetben jutnának engedélyhez. Ha ugyanis csak meghatározott számú licenc van, annak hamarosan ára lesz, nem is kevés – az extrém példának tekinthető New Yorkban 250 ezer dollárt kóstál a sárga taxihoz járó medál -, s ahhoz, hogy valaki taxizhasson, meg kell vennie, adott esetben hitelből. A törlesztést pedig ki kell termelnie, amit ismét csak az utason kíván majd behajtani.
A taxis piac alapvető baja nem a hatósági ár hiányában keresendő, hanem az információs aszimmetriában. Erre a menedzsment szakirodalom a használt autók piacát hozza fel példaként. Vannak kocsik, amelyeket tulajdonosuk másoknál óvatosabban vezetett és többet törődött a karbantartásukkal, ezért jobb állapotban vannak azonos kilométert futott társaiknál. Így nyilvánvalóan többet érnek, s akadna is, aki ezek iránt érdeklődne, ám nem tudja megállapítani, joggal dicséri-e az eladó a portékáját, s ezért nem is hajlandó többet fizetni. Megoldás lenne, ha kikérnék egy autószerelő véleményét, ám a megbízható szakértő megfizetése pluszköltség – ezt nevezik holtteher-veszteségnek.
Hasonló a helyzet a taxikkal is. Az utas beszálláskor nem tudhatja, be akarják-e csapni. Minden egyes utazás során más és más sofőr mellé ül be: ezen a piacon nem nagyon vannak visszatérő kuncsaftok. Hacsak nem egy-egy taxis társasághoz ragaszkodik valaki, mert azzal korábban folyamatosan jó volt a tapasztalata. Azt azonban, hogy a cégek gondot fordítsanak az egységes színvonal kialakítására és betartatására, nem a hatósági ár, hanem a verseny kényszeríti ki.
VERSENYKUDARC. Ezen a speciális piacon azonban nem várhatunk arra, hogy a verseny mindent megold, miként az eddig sem történt így. Ezért különösen nagy a szabályozás és az ellenőrzés szerepe. Szükség lenne például az engedélyek kiadásához megszabott feltételek megszigorítására, ám nem azért, hogy kevesebb legyen a taxis, hanem azért, hogy csak becsületes, hozzáértő emberek ülhessenek a sofőrülésre. Az új rendszer kialakításának és működtetésének nyilvánvalóan megvan a maga költsége, amelynek meg kell jelennie a fuvardíjban, de ezt legalább a saját érdekében, s nem a taxis biztos profitjáért fizetné ki az utas. Átfogó, részletes szabályozás és a hozzá kapcsolódó ellenőrzés nélkül nem reménykedhetünk az anomáliák eltüntetésében. Ilyet létrehozni persze nehéz, a világ legtöbb nagyvárosában csak keresik a megoldást. Ám nem is lehetetlen: a messzi Thaiföldön állítólag már sikerült.
