Woody Allen fején találta a szöget, amikor azt mondta: „jósolni mindig kockázatos dolog, de különösen akkor, amikor a jövőről van szó”. Ennek a kis szösszenetnek az igazságtartalmát a republikánus jobbszárny által irányított Fehér Ház visszahódítására törő Demokrata Párt Bostonban tartott konvenciója újra bizonyította. Azt mindenki tudta már, hogy John Kerry szenátor elnök, kollégája John Edwards szenátor pedig alelnök lesz. Persze, ha győznek. Éppen azért kell követni Woody ajánlását, mert a múlt hét derekán véget ért gyűlés, meg az utána megindult republikánus ellenlökés néhány napja egyaránt jelezte: Bush esélyei nagyon lassan csökkennek ugyan, de ez a trend már jó néhány hete tart. Mi több, ez sokkal inkább Bush alelnöke, a túlhatalomra szert tevő Cheney egyre cinikusabb viselkedésének a következménye, mint a bostoni retorikáé.
A verseny Bush és Kerry között továbbra is nyitott. Jósolni tehát Boston után is kockázatos dolog. Szigorúan véve ott semmi új nem történt. Az amerikai Demokrata Párt elnökválasztó gyűlése mégis igen nagy figyelmet érdemel. Néhány nagy amerikai lap (például a Washington Post) a „történelmi” jelző használatától sem riad viszsza, és erre meg is van minden okuk.
PRAGMATIKUS MEGKÖZELÍTÉS. Az objektív ok az, hogy az ott elhangzott beszédek sora, de még inkább azok hangulata megmutatta: ezúttal nem a szokásos „vetésforgó” lesz az amerikai elnökválasztás, hanem olyan, amelynek igazi történelmi tétje is van. Most nemcsak a republikánus/demokrata őrségváltás a tét. Nem is európai értelemben vett különálló politikai filozófiák harcáról van szó, hanem arról, amiben az amerikaiak a legjobbak: a pragmatizmusról. Arról, hogy milyen választási módszerekkel lehet megbuktatni a modern Amerika talán legreakciósabb kormányzatát. Ennek az objektív, gyakorlati célnak szubjektív hordozói voltak a konvenció főszereplői. Szám szerint négyen. Név szerint Clinton volt elnök, Kerry és Edwards, a most hivatalosan is megválasztott trónkövetelők, és végül egy, eddig a világ előtt teljesen ismeretlen fiatal afro-amerikai férfi, Barakk Obama. Közelmúlt, jelen és (talán) a jövő.
Kezdem a legérdekesebbel, Clinton exelnökkel, akinek igazi arcát eltakarta a nyilvánosság elől Monica Lewinski szoknyájának libbenése. Pedig Clinton a legműveltebb elnök volt Franklin Roosevelt óta. És ráadásul egyike azoknak a nagyon keveseknek, akik (legalábbis amerikai mércével) a szegénysorból küzdötték magukat előre. Talán ezért tartozott a szociális kérdések iránt legérzékenyebbek közé. Gazdasági ügyekben időnként ugyan populista hangot ütött meg, de a valóságban ragaszkodott a Fed, a központi bank szerepét betöltő szervezet klasszikus pénzügyi politikájához.
Mégsem ezért kérték fel a megnyitó – és egyben programadó – beszéd megtartására, hanem azért, mert ő vitte a Demokrata Pártot az amerikai politikai színtér közepére. Vissza tudott szerezni jelentős, kiábrándult, ám korábban biztos bázisnak tűnő rétegeket, mint például az irodai alkalmazottak, a tisztviselők jó részét. Sőt, megkaphatta azoknak a szakmunkásoknak a voksait is, akiket igen változatos okok (vallásosság, általánosan konzervatív életvitel) átsodortak a republikánus táborba.
CLINTON MEGDICSŐÜLÉSE. A programbeszédnek olyan sikere volt, hogy az első munkával töltött nap után az estét a New York Times „Clinton éjszakájának” nevezte. Mindez arra utal, hogy Kerry-győzelem esetén az exelnök fontos szerepet kaphat sorsdöntő politika ügyek megoldásában. Ez lett a konvenció egyik nagy meglepetése. Annál is inkább, mert a két főszereplő fürdött ugyan az ünneplésben, de újat nem mondtak. Nem is dolguk. Ilyenkor kockázatos.
Egyetlen dolgot kell megemlítenem: a hangulat és a hang melegebb volt Edwards, mint Kerry körül. Sokak szerint nem csak az elnökjelölt tartózkodó személye és tekintélye okán. Hanem azért, mert pártjának derékhada őt tekinti a „jövő emberének”. Távolabbi jövendőbe tekintve: volt a konvención egy fiatal afro-amerikai férfi. Azt mondják, hogy ő lesz ősz végére a szenátus egyetlen, nem fehér tagja. A neve Barakk Obama, a Washington Post szerint az övé volt a legjobb beszéd, s ő lehet a század Amerikájának embere…
