Gazdaság

Rizikós újonc

Apró, de ambiciózus cég kínálja a felügyelet által kockázatosnak minősített részvényeit. A vállalkozás hazai szoftvercégeket vásárolna fel.

Már beköszöntött a kánikula, a városból sokan szabadságra mentek, így a forgalmi dugók is megritkultak. A FreeSoft avíttas, a nyolcvanas évekből itt maradt, de azért belülről takarosan felújított, kelenföldi irodájában a lelassult várost meghazudtoló, lázas készülődés zajlik. A kis cég vezetője, Vaspál Vilmos, és a FreeSoft pénzügyi tanácsadója, a Kaptár Rt. tulajdonosa, Móricz Gábor együtt dolgozik a hajrában. Számukra ezen a nyáron aligha jut szabadság. Azért persze kedvenc sportjukra, a kosárlabdára biztosan marad idő most is. Ha másért nem, a meccs utáni baráti beszélgetések miatt, hiszen a FreeSoft tőzsdei bevezetésének ötlete is éppen egy közgáz-öregfiúk kosármeccs után született meg.


Rizikós újonc 1

Vaspál Vilmos. A FreeSoft vezetője ütőképes cégcsapatot szeretne építeni.

Az akkori eszmecserék lényege az volt, hogy a mintegy 70 fővel dolgozó és évi 800 milliós árbevételű szoftverfejlesztő számára kitörési pontot keresett a tulajdonos-vezető Vaspál Vilmos (Figyelő, 2002/16. szám). Ebben a nagyságrendben ugyanis behatároltak a cég lehetőségei a növekedésre, különösen a korábban programozóként dolgozó szakember egyéni elképzeléseinek megvalósítására volt kevés a remény. A kockázatitőke-szektor befektetőivel is több alkalommal tárgyalt az elnök-vezérigazgató, de nem sikerült velük dűlőre jutni. A fejlesztésekhez, a nemzetközi színtéren történő megjelenéshez szükséges pénz kedvezőtlen feltételekkel és nehézkesen érkezett volna. A panaszokat hallva a neves tőzsdei befektető, a PannonFlax részvényeseként ismertté vált, a Kaptár Rt.-t tulajdonló Móricz Gábor elő is állt az ötlettel: a kötvénykibocsátások során már rendszeresen tájékoztatókat készítő, tőkepiaci szereplésre így valamelyest felkészült FreeSoft maga gyűjtsön tőkét külső befektetőktől.

ELŐRE A TŐZSDÉRE. A helyzet most furcsa módon meg is fordult, hiszen a pénzes befektetőkkel tárgyaló FreeSoftból a tőzsdei bevezetés bejelentése óta tőkeerős cég vált – legalább is a várakozások szintjén. Ezért már hetek óta a FreeSoft vezetése maga tárgyal kisebb-nagyobb IT cégekkel az együttműködésről, a társaságok felvásárlásáról. Móricz Gábor és Vaspál Vilmos elképzelései szerint a FreeSoft köré a következő két-három évben olyan kisebb-nagyobb életképes hazai szoftverfejlesztő vállalkozások gyűlhetnek, amelyek együtt ütőképes csapatot alkothatnának Nyugat-Európában, Amerikában és Ázsiában is. Ennek ismeretében talán nem is meglepő, hogy a meglévő düsseldorfi képviselet mellé egy éven belül amerikai cégalapítást terveznek, s a célpontok között Kína és Brazília is szerepel.


Rizikós újonc 2

Olyan, magyar cégeket gyűjtenének a FreeSoft köré, amelyek kisebb réspiacokon működnek, s fejlesztés alatt álló szoftvertermékeik világszerte jól értékesíthetők – azaz kiváló növekedési lehetőséggel bírnak. Természetesen értékelhető árbevétellel és nyereséggel működő, a FreeSofthoz hasonló nagyságrendű, 20-80 fős, néhány százmillió forintos árbevételű IT vállalkozásokra számítanak. A nagyobb vásárlásokkal egyelőre várni kell, hiszen nem tudni, hogy a július 21-étől 27-éig tartó jegyzési időszak alatt mekkora tőke gyűlik össze. A minimálisan szükséges 50 millió forintnyi tőkével nem lesz gond, vélhetően ezt a mennyiséget a céghez közel álló befektetők, a jelenlegi tulajdonosok (lásd külön) egy része maga is képes lejegyezni, s e mellett a FreeSoft jelenleg 110 millió forintnyi készpénzállománnyal is bír. A jegyzésnek nincs felső határa, mégis bizonytalan, hogy a bevallottan magasan – a névérték 180 százalékára – árazott papír sorsa miként alakul. A nagy befektetési alapok beszállására és a velük együtt járó, jótékony hatású likviditásra ugyanis egyelőre nincs remény. Mint azt Móricz Gábor is elismeri, az alapok számára tartott prezentációt követően többen jelezték: számukra a kibocsátás nagyságrendje túlzottan alacsony.


Rizikós újonc 3

Móricz Gábor. A Kaptár Rt. tulajdonosának ötlete volt, hogy a FreeSoft maga gyűjtsön tőkét.

A hosszabb távú siker így legalábbis két kockázatos tényezőtől függ. Egyfelől, hogy milyen, és mennyire ígéretes befektetési célpontokat sikerül megszereznie a FreeSoftnak, másfelől, hogy lépéseit mennyire fogadják majd lelkesen, legalább a kisebb papírokat kedvelő spekulánsok.

SZÁMÍTÓ SZÁMÍTÁSOK. A Portfolio.hu számításai szerint még a Graphisoftnál is magasabbra árazták a papírt. Az EV/EBITDA-mutató (vállalati érték/amortizáció és értékcsökkenés előtti üzemi eredmény) a FreeSoft esetén 15,8-ra adódik, míg a már régóta tőzsdén lévő és nagyobb Graphisoft hasonló mutatója jelenleg 11,6. A magas árat azonban ellensúlyozhatja, hogy sikeres akvizíciós célpontok esetén a mai 600-800 millió forintos éves bevételszint megsokszorozódhat, és – szerencsés esetben – más dimenziókba kerülhet a társaság.

Vaspál Vilmos (aki egyébként szeptembertől csak elnökként dolgozik tovább, mert a Sun Microsystemstől átigazoló Keresztesi János veszi át a vezérigazgatói feladatokat) a FreeSoft-termékek közül az úgynevezett migrációs megoldásban, és az ennek kapcsán felgyűlt tapasztalatok piacra vitelében látja a jövőt. E technológiával több tízéves számítógépes rendszerekkel tárolt és rögzített adatokat (például egy sokmillió adatot tartalmazó nyugdíj- vagy adónyilvántartást) lehetséges az új számítógépes környezetre ültetni. Igaz, Vaspál Vilmos is elismeri, hogy a több százmillió dollárosra becsült világpiacon számtalan ilyen megoldás létezik, és a nagy IT cégek is foglalkoznak e területtel. Rögtön hozzáteszi azonban, hogy a FreeSoftnál olyan megoldást alakítottak ki, amely nem részletekben kezeli a kérdést, hanem az összes adatot és alkalmazást, úgy ahogyan az a régi rendszerben van, képes az új környezetbe áttenni.


Rizikós újonc 4

INTŐ JEL. Elemzők ugyanakkor szkeptikusak a tőzsdei méretekben apró FreeSoft próbálkozását illetően. Makray Péter, az Erste elemzője például a brókercégen belüli kereskedők érdektelenségét intő jelnek tekinti. Véleménye szerint az első időszakban nagy valószínűséggel az Econet-papírokhoz hasonlóan nagyon szerény forgalmat produkálhat majd a FreeSoft részvénye. Mindennek ellenére lehet fantázia a várhatóan augusztus első napjaiban a pesti tőzsdére kerülő részvényben, hiszen az óriáscégek papírjaival ellentétben a kisebb részvények esetenként akár nagy haszonnal is jutalmazhatják a befektetőket. A kockázat azonban nagy, s erre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fel is hívja a befektetők figyelmét: a kibocsátási tájékoztató jóváhagyásával együtt a „szokásostól eltérő feltételűnek” minősítette a FreeSoft-papírokat. Indoklásul a rövid, egyéves működést hozta fel a felügyelet (a jogelőd FreeSoft Kft.-t figyelembe véve azonban már több mint tízéves a cég), illetve az IT iparág szokásosnál nagyobb kockázatát jelölte meg. Nem mellékes azonban, hogy ilyen minősítéssel nagyon ritkán él a PSZÁF, legutóbb a rossz emlékű Globex-kötvények kaptak a kibocsátáskor ilyen útravalót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik