|
Borúra ború |
Mindenki „tudja”, hogy a dollár gyengülése lendületet ad a gazdaságnak, mert olcsóbbá teszi az exportot és drágábbá az importot. Ennek következtében pedig új munkahelyek keletkeznek, emelkednek a vállalati nyereségek, és rövid idő alatt felgyorsul a növekedés. Mi más is lehetne ezért a reakció a dollárnak az euróval és a jennel szemben bekövetkező értékvesztésére, mint a kollektív megkönnyebbülés?
Furcsa, hogy milyen gyorsan felejtünk. Ugyanis nemcsak a közgazdasági elmélet, hanem az 1980-as évek tapasztalata is mást tanít: a dollár romlása legalább az első egy-két évben deflációs adóként hat. Időbe telik, mire a fogyasztók és a vállalatok – az amerikaiak és a külföldiek egyaránt – módosítják vásárlási magatartásukat. Addig egyszerűen folyik el a pénz a drágább importárukra. Az eredmény: a gyengébb dollár rövid távon lenyomja a reálbéreket és a nyereségeket, és ezzel még valószínűtlenebbé teszi, hogy egyhamar robusztus fellendülés vegye kezdetét.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az olcsóbb dollárral mindenki rosszul jár. A jelentős külföldi értékesítést folytató vállalatok, mint például a McDonald’s, boldogok lehetnek, hiszen euróban vagy jenben elért nyereségük dollárra átszámolva sokkal szebben mutat a mérleg alján, még ha e pénzek egyébként soha nem is kerülnek haza az Egyesült Államokba. Más cégek, amelyek közvetlenül versenyeznek külföldi riválisaikkal, az árérvényesítés terén tesznek szert jobb pozícióra. Végül, egy-két év múlva a dollár gyengülése szélesebb körben is hasznot hoz, megdobva az exportot és fékezve az importot.
A legközelebbi jövőt nézve azonban a hatás negatív lesz. A fogyasztóknak többet kell fizetniük a külföldön gyártott cipőkért, DVD-lejátszókért, autókért és egyéb árukért, és kevesebb pénzük marad más vásárlásokra. A költségek emelkedése ugyanígy rontja majd sok olyan vállalat nyereségét, amely importált nyersanyagokra vagy alkatrészekre szorul – márpedig a globális beszállító láncok korában ez a kör egyre szélesebb. Különösen rosszul üthet ki a dolog a kiskereskedelmi cégek számára: beszerzési költségeik emelkednek, miközben vevőiknek egyre inkább takarékoskodniuk kell. Ami pedig talán a legaggasztóbb: a gyengülő dollár visszavetheti az üzleti beruházásokat.
A legutóbbi, azaz a nyolcvanas évek közepén végbement nagy leértékelődés tapasztalatai nem adnak sok okot a derűlátásra. A dollár 1985 első negyedévében tetőzött, aztán – a külkereskedelem megoszlása szerinti súlyozással számolva – közel 20 százalékot gyengült. A jennel szemben például 40 százalékot esett. Tény, a meredek értékvesztés nyomán emelkedett néhány nagy exportőr cég, köztük például a Caterpillar nyeresége és részvényárfolyama, továbbá az autó- és acélgyárak, valamint a technológiai vállalatok esetében valamelyest enyhült a külföldi konkurencia szorítása. A gazdaság egésze azonban megszenvedte a fizetőeszköz romlását. Az áruimport dollárértéke 20 százalékkal emelkedett 1985 első negyedévétől 1987 első negyedéig, az export dollárértéke viszont csak 4 százalékkal. Ezt nevezik a közgazdászok a „J-görbe” effektusnak: azaz a külkereskedelmi mérleg először romlik, mielőtt javulásnak indulna.
Az akkori kétéves időszakban az importköltségek növekedése az amerikai munkavállalók jelentős részénél a jövedelem visszaesésében tükröződött. Sőt, a dollár gyengülése a feldolgozóipari munkahelyek számára sem hozott védelmet. A gyárakban közel 600 ezer állás szűnt meg. Egész 1987 közepéig kellett várni arra, hogy az Egyesült Államok végre érezni kezdje a pozitív következményeket az export és a feldolgozóipari foglalkoztatás terén.
Ma a leértékelődés kezdeti hatása még súlyosabb lehet. A nyolcvanas évek közepén az importált áruk a hazai össztermék 8 százalékát tették ki, napjainkban ez az arány 12 százalék. Így az Egyesült Államokat most fájdalmasabban fogja érinteni az importárak emelkedése. Ráadásul azóta a termelésnek sokkal nagyobb részét helyezték ki külföldre, miáltal rengeteg termék esetében igen nehéz belföldi gyártással kiváltani az importot.
Meglehet, Washington akkor sem tudná fékezni a dollár lecsúszását, ha akarná. Akárhogy is, a folyamat annak erős kockázatát rejti magában, hogy az elkövetkező néhány évben az amerikaiak szegényebbé válnak, nem gazdagabbá.
Michael J. Mandel, New York |
|
Korántsem egyedül a részvénypiacon fúvódott túl nagyra a buborék az amerikai gazdaságban a kilencvenes évek folyamán. Hasonló történt a dollárral is. A magas növekedési rátáktól és a tőzsdei szárnyalástól fellelkesülten a külföldi befektetők öntötték a pénzt az Egyesült Államokba, vállalatokat és értékpapírokat vásárolva. A külső tőke beáramlása megállíthatatlanul nyomta fölfelé a dollárt, és vele együtt a külkereskedelmi mérleg hiányát, hiszen az országot elárasztották az olcsó importáruk, miközben a dráguló amerikai export visszaesett.
 |
Most, úgy tűnik, eljött a kijózanodás ideje. A dollárnak a múlt év elején megindult gyengülése az utóbbi hónapokban látványosan felgyorsult. Tavaly január óta a zöldhasú 23 százalékot veszített értékéből az euróval szemben, ezen belül csak az idén március óta 7 százalékot. Ennél kevésbé, de azért számottevően, 12 százalékkal gyengült a jenhez képest az elmúlt 17 hónapban, az Egyesült Államok fő kereskedelmi partnereinek fizetőeszközeiből képzett kosárhoz mérten pedig 8 százalékot romlott. S a szakértők további értékcsökkenést vetítenek előre.
ELŐNYÖK. Ám a tőzsdei buborék kidurranásával ellentétben a dollár gyengülése, mindent egybevéve, kedvező az amerikai gazdaságnak. Igaz, rövid távon drágítja az exportot, ráadásul afféle ideiglenes adóként sújtja a fogyasztókat. Mégpedig éppen akkor, amikor a munkahelyek bizonytalansága miatti félelmek már amúgy is fékezőleg hatnak a lakossági kiadásokra: utóbbiak áprilisban váratlanul nagy mértékben, nem kevesebb mint 9 százalékkal csökkentek. Ezzel együtt az importárak emelkedésének megvan az az előnye, hogy mérsékli a defláció kialakulásának a veszélyét. Hosszabb távon a gyenge dollár miatt apadnia kell a külkereskedelmi deficitnek, amely márciusban 8 százalékkal, azaz 43,5 milliárd dollárra nőtt. Ez minden idők második legnagyobb hiánya. Éppen ilyen fontos, hogy a dollár esése máris jótékony hatást gyakorol a vállalati nyereségekre – és a tőzsdére is -, mivel javítja az amerikai cégek külföldi profitját.
Számolni kell egy további fejleménnyel is. A dollár értékvesztése pillanatnyilag komoly fejfájást okoz ugyan az exportőröknek Japánban, Európában és máshol, ám végső soron nettóban pozitívan hathat a globális gazdaságra, ha az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei kamatcsökkentéssel vagy fiskális politikájuk lazításával válaszolnak. Ilyen lépésekkel megakadályozhatják, hogy fizetőeszközük tovább erősödjön a dollárral szemben, egyúttal a belföldi keresletet is erősíthetik. Az eredmény: globális élénkülés veszi kezdetét – egyfajta „kompetitív refláció” -, és megszűnik az a helyzet, hogy a világgazdaság növekedése veszélyes módon szinte teljesen az Egyesült Államoktól függ.
Fennáll persze a veszély, hogy a dollár gyengülése összeomlásba csap át. A külföldi befektetők fejvesztve kivonják a pénzüket az amerikai részvény- és kötvénypiacról, miáltal a Wall Streeten beüt a krach, a kamatok pedig az égbe szöknek. „Egyelőre azonban semmilyen pánik nem tapasztalható” – szögezi le David Gilmore, a Foreign Exchange Analytics devizapiaci elemzőcég munkatársa.
ÉLÉNKÍTÉS. Bizonyos szempontból a dollár értékvesztése a legjobbkor jött az amerikai gazdaság számára. Normális esetben a fizetőeszköz romlása aggodalomra adna okot, mert felnyomná az inflációt, és arra késztetné a Fedet, hogy válaszul kamatot emeljen. Ám most nem ez a helyzet, mivel a gazdaságnak számos gyenge pontja van. Elsősorban a feldolgozóipar ilyen, ahol áprilisban négy évtizede nem látott mélységbe, 73 százalékos szintre süllyedt a kapacitáskihasználtság. A Fed döntéshozói május 6-án jelezték, hogy tartanak a deflációtól – vagyis egy olyan, széles körű árcsökkenéstől, amely visszaveti a vállalatok nyereségét, mélybe dönti a tőzsdét, és általában véve fékezi az egész gazdaságot -, mely eshetőség felvetésével egyszersmind arra is közvetve ígéretet tettek, hogy a kamatszint sokáig alacsony marad. Ez a jegybanki állásfoglalás volt az, amely a dollár legutóbbi lecsúszását elindította, hogy azután a folyamat május 11-én újabb lendületet vegyen, amikor is a piacok John W. Snow pénzügyminiszter televíziós nyilatkozatát így értelmezték: a tárca csak ímmel-ámmal támogatja az erős dollárt. Minden jel arra utal, hogy a Fed és a kormányon belül sokan a gazdaság élénkítőszerét látják a gyengülő dollárban.
 |
DERŰLÁTÁS. A vállalatok jelentős részének határozottan van oka az örömre. Különösen a multinacionális cégeknek. A Merrill Lynch befektetési bank becslése szerint a Standard & Poor’s 500-as indexén szereplő társaságok együttes árbevételének közel egynegyede a külföldi részlegektől származik. Amiből számos vállalat közvetlenül profitál, az nem az exportértékesítés megugrása, és nem is a jobb védettség az olcsó importtal szemben, hanem egyszerűen az, hogy a gyengébb dollárra átszámítva megnő a külföldön elért nyereségük. További pluszt jelent a gazdaság számára, hogy a nyereségek növekedésével erősödnek a tőzsdei árfolyamok és gyarapszik a befektetői vagyon. Ezzel párhuzamosan enyhül valamelyest az a vállalatokra nehezedő nyomás, hogy a költségek lefaragásával érjenek el magasabb profitot.
 |
A dollár értékvesztése nyomán idővel az acélipartól az irodai gépek gyártásáig számos feldolgozóipari ágazatban javulhat az amerikai cégek helyzete, amennyiben külföldi riválisaik rákényszerülnek az áraik emelésére az Egyesült Államokban. Ebben bíznak az autógyárak is. „A Chrysler Group a nagyon erős dollár miatt 1997 óta hátrányban volt a nem-amerikai gyártókkal szemben az árszabás terén. A gyengébb dollárral jól járunk, ha nem is holnap, de az év későbbi részében és jövőre biztosan, mert a külföldi autógyárak kevésbé lesznek képesek árkedvezményeket adni” – mondja Van Jolissaint, a DaimlerChrysler közgazdásza.
Végül a dollár gyengülése, még ha ehhez időre lesz is szükség, segíthet az amerikai folyó fizetési mérleg rekordnagyságú hiányának leszorításában is, ami viszont lökést adhat a gazdasági növekedésnek. Tavaly a belföldi kereslet 3 százalékkal erősödött, ebből azonban – miután az amerikai importétvágy továbbra is csillapíthatatlan volt – fél százalékpontnyit a külföldi vállalatok elégítettek ki.
 |
| Chrysler-üzem Detroitban. Az amerikai gyártóknak jól jön a gyengébb dollár, mert a külföldi konkurensek kevésbé képesek árkedvezményekre. |
Mindazonáltal még a dollár meredek esése sem nyom le minden importárat. Az ázsiai országok különböző eszközökkel megakadályozták, hogy a valutáik erősödjenek a dollárhoz képest. Japán az első negyedévben 20,5 milliárd dollár értékben adott el jent, amivel fékezte a zöldhasú lecsúszását. Kína pedig, amelynek a világon legnagyobb a külkereskedelmi aktívuma az Egyesült Államokkal szemben – az első negyedévben a szufficit 25 milliárd dollárra nőtt az 1996 azonos időszakában mért 7 milliárdról – kitartott amellett, hogy a jüant a dollárhoz rögzítse. Ily módon a kínai vállalatok nem kényszerülnek exportáraik emelésére. Márpedig ha ezek az árak nem nőnek, nincs miért arra számítani, hogy az amerikai fogyasztók majd kevesebb kínai terméket vásárolnak.
A dollár gyengülését leginkább Európa szenvedi meg. Az európai döntéshozók eddig higgadtan reagáltak az euró meredek erősödére: Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke szerint a közös pénz felértékelődése egyelőre nem komoly gond. Az európai vállalatok viszont nagyon is aggódnak miatta, és kamatcsökkentést várnak az ECB-től. Egy ilyen lépést Washingtonban is szívesen fogadnának, a kormány ugyanis intenzíven sürgeti a kereskedelmi partnereket, hogy tegyenek többet a globális növekedés fellendítéséért.
