Mint írták, a szentatya erről Angelo Amato szalézi érseket, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusát tájékoztatta, akivel szerdán találkozott. A magyarországi letelepedésük századik évfordulóját ünneplő szaléziak első boldogjukat tisztelhetik a sztálinista egyházüldözés áldozatául esett Sándor Istvánban – tették hozzá.
Sándor István Szolnokon született 1914-ben, édesapja MÁV-segédmunkás volt. 1931-ben a fémipari szakiskola elvégzése után vasesztergályosként helyezkedett el. 1936-ban belépett a szalézi rendbe mint laikus testvér. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Közben 1941 és 1945 között kisebb megszakításokkal híradós katonaként a hadseregben szolgált. 1946-tól munkásfiatalokat vezetett a rákospalotai Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesületében.
Sándor István lakhelye a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet, a nyomdával is rendelkező Clarisseum volt, amely 1950 tavaszáig működött. Ott a nyomdai feladatok ellátása mellett 1949-ben sekrestyés is volt. Szoros kapcsolatot tartott fenn az Államvédelmi Hatósághoz katonai szolgálatra behívott munkásfiatalokkal.
1950 tavaszán betiltották a szerzetesrendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett és hittant tanított. 1951 február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. Hamis papírokkal külföldre menekülhetett volna, de ő maradt. Hogy letartóztatását elkerülje,
Kiss István álnéven a Persil gyár dolgozója lett, és bejelentés nélkül lakott rendtársa, Dániel Tibor szerzetes lakásában.
1952 júliusában társaival együtt letartóztatták, és a Budapesti Hadbíróság koncepciós perben 1952. október 28-án kötél általi halálra ítélte, amelyet 1953. június 8-án hajtottak végre. Sándor Istvánt nagy valószínűséggel a Rákoskeresztúri Köztemető 30l-es parcellájában hantolták el.