Philip Hammond a BBC rádiónak kijelentette: Nagy-Britannia “bizonyos esetekben” jó eséllyel ugyanazokkal az erőkkel találhatja magát szemben, akik ellen Aszad is harcol, de London ettől még nem válik a damaszkuszi rezsim szövetségesévé.
Korábbi védelmi miniszter vetette fel
Hammond szerint a közel-keleti fejleményekkel kapcsolatban levonható egyik legfontosabb tanulság az, hogy “az ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom”.
A brit külügyminiszter hozzátette: ha Nagy-Britannia Aszad mellé állna, az megnehezítené azt a brit törekvést, amelynek célja a mérsékelt szunnita erők távol tartása az Iszlám Állam “mérgező ideológiájától”.
Hammond nyilatkozatának előzményeként Sir Malcolm Rifkind volt brit védelmi miniszter, a kormányzó Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veteránja a Financial Times című napilapnak kijelentette: az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek fel kell készülniük az együttműködésre Bassár el-Aszad rezsimjével, ha vereséget akarnak mérni az Iszlám Államra.
Sztálin volt a példa
Sir Malcolm az interjúban kijelentette: a szélsőséges iszlámista szerveződést fel kell számolni, és “nem szabad kényeskedni azzal kapcsolatban, hogy ezt miként érjük el”. “Néha kapcsolatra kell lépni rendkívül kellemetlen emberekkel annak érdekében, hogy megszabadulhassunk még sokkal kellemetlenebb emberektől” – fogalmazott a brit politikus.
Rifkind szerint jelenleg ugyanúgy szükséges az együttműködés Aszaddal, mint ahogy a nyugati szövetségesek a II. világháború idején együttműködtek Sztálinnal.
A brit kormány hivatalos álláspontja azonban már az Iszlám Állam előretörése előtt is az volt, hogy Bassár el-Aszadnak távoznia kell, és Szíria békés jövője csak nélküle képzelhető el.
