A Thália először 2016-ban vitte színre A nagy kézrablás című Martin McDonagh-darabot, akkor az ügynökség nem jelezte, hogy problémája lenne a szereposztással. Amikor azonban 2023-ban ismét színpadra állították Jámbor Nándorral a kérdéses szerepben, a premier előtt megkereste a színházat McDonagh ügynöksége, hogy jelezze, ilyen szereposztással nem engedik előadni.
Az esettel akkor videóban is foglalkoztunk: Jámbor Nándor színész, Radnai Márk rendező, Győrei Zsolt drámatörténész és a legnépszerűbb színesbőrű magyar színész, Kálid Artúr segítségével jártuk körbe az ügyet.
Az azóta a Tisza alelnökeként közéleti szerepet vállaló Radnai és a színházat igazgató Kálomista Gábor egyetértésben utasították el a döntést, hangsúlyozva, hogy a szereposztás alapja náluk kizárólag a tehetség, és a színháznak nem szabad teret engednie a politikának vagy a divatos világmozgalmaknak.
Az igazgató most arról ír, hogy ezután levelezést folytatott a jogkezelő ügynökséggel, megpróbálta elmagyarázni nekik, miért alkalmazták ezt a megoldást a színházban és miért nem tartja ezt problémásnak a magyar kontextusban. Mint írja, végül sikerült is megállapodniuk, a 250. előadás előtt azonban váratlanul kaptak egy levelet, amelyben a jogok lejárására hivatkozva azt közölték, mégsem játszhatják tovább a sikerdarabot. Emellett a szintén általuk képviselt A koponya és Alul semmi című előadások játszásához sem járulnak hozzá a továbbiakban.
Kálomista a magyar színházi kultúra függetlenségének védelmében jogi lépéseket és széleskörű szakmai összefogást sürget a külső nyomásgyakorlással szemben, a színház közleményben fordult a közönséghez.
Alább a Thália Színház közleményét teljes terjedelmében közöljük:
„A gyarmatosítás megkezdődött
Az egész úgy kezdődött, hogy előadásunk rendezőjeként Radnai Márk befestette Bán Bálintot feketére. Velem teljes egyetértésben, hiszen azt gondoltam, ez nem ördögtől való egy színházban.
Nevezetesen Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabjáról van szó, amit 2016. április 23-án kezdtünk el a Thália Színház Nagyszínpadán játszani.
McDonagh történetének dramaturgiailag fontos szereplője egy színesbőrű fiatal férfi, akit nálunk ebben a rendezésben Bán Bálint alakított.
Az előadás a nézők körében nagy sikert aratott, a kritikusok nem igazán ízlelgették. Ezen nem is csodálkoztam, hiszen Márk, aki ma már a Tisza Párt alelnöke, és a legújabb hírek szerint ő lesz az Emberséges és Működő Magyarországért felelős kormánybiztos, akkoriban – velem együtt – nem félt nyilvánosan kétségbe vonni az épp hangadó vezető kritikusok megdönthetetlennek hitt hatalmát. Megkérdőjelezve azt is, hogy ők bármikor saját kényük-kedvük szerint eltiporhatnak bárkit, aki nem ismeri el teljhatalmukat, még talán a Mindenható felett is. Számtalan karriert téve tönkre ezzel.
Talán csak a Márk által megemlített fizikai fenyegetést tartottam kicsit túl erősnek a tiltakozás formáját illetően, máskülönben minden szavával egyetértettem. Sikeres előadást rendezett.
Majd jött a Covid. A kényszerű leállás alatt megépült a Télikert névre keresztelt új játszóhelyünk. Az előadás sikere indokolta, hogy 2023. 05. 06-án itt újra műsorra tűzzük A nagy kézrablást. Ez folytatásnak tűnik, de a történet valójában itt kezdődik.
Egyszer csak kaptunk egy dörgedelmes levelet a darab előadásával kapcsolatos jogokat képviselő külföldi ügynökségtől. Azonnali hatállyal közölték, hogy nem játszhatjuk tovább McDonagh művét. Az indok az volt, hogy olyan dolgot cselekedtünk, ami példátlan a színháztörténelemben: elmaszkíroztunk egy színészt a színpadon. Mint kiderült, a BLM mozgalmat sértettük meg.
Először azt gondoltam, valaki viccel, de kiderült, hogy nem. A darab hét éve ment a színházban, és ez eddig nem tűnt fel senkinek? A szerződés pedig egyáltalán nem rendelkezik arról, hogy melyik karaktert ki játszhatja. Miért pont most? Aztán tudomásomra jutott, hogy jó magyar szokás szerint a már említett kritikusi körből hívta fel valaki a londoni ügynökség figyelmét erre a vérlázító cselekedetre.
Válaszoltam a londoni iroda levelére, és megpróbáltam földrajzi és történelmi ismereteiket felfrissíteni. Igyekeztem érthetően elmagyarázni nekik, hogy Magyarország tenger hiányában nemigen gyarmatosított, és soha nem is hurcolta el milliószámra a meghódított földrészek hajófenékbe láncolt őslakóit. Így aztán nem is dolgoztatta őket rabszolgaként, továbbá esélye sem volt kirabolni az országukat azért, hogy utána múzeumokat alapítson az összelopott kincsekből, vagyonból, és még sorolhatnám.
Többek között így állhatott elő az a helyzet, hogy Magyarországon sajnos kevés a színesbőrű színész. Mi úgy oldottuk meg ezt a problémát, hogy maszkírozást alkalmaztunk. Senkit soha megbántani nem volt szándékunk, és továbbra is fenntartjuk magunknak a jogot, hogy nem bőrszín, vallási hovatartozás, nemi identitás, politikai nézet alapon válogatunk színészeket, hanem kizárólag a tehetségük szerint.
A válasz kisvártatva meg is érkezett, melyben még dörgedelmesebben felszólítottak az előadás megszüntetésére. Ekkor Márkkal összeülve – és azt hiszem, teljes egyetértésben – abban maradtunk, hogy felvesszük a kesztyűt, és harcolni fogunk. Egyetértettünk abban is, hogy a színház nem adhat teret az épp divatos világmozgalmaknak, a politikának semmi keresnivalója a színházakban, megvédjük a függetlenségünket, nem viseljük el, hogy gyarmatként bánjanak velünk, csak azért, mert ők évszázadok során hozzászoktak a gyarmatosításhoz.
Így is tettünk, majd jött a büntetés. A 2015-ben bemutatott, és azóta is hatalmas sikerrel futó Alul semmi című darabunkban sem játszik nálunk színesbőrű színész. Mivel ennek a jogait is ők képviselik, jobb ötlet híján megint megpróbáltam a szerződésünkre és a történelmi tényekre hivatkozva belátásra bírni az ügynökséget.
Hosszú levelezés után az a válasz érkezett, hogy megértik a problémánkat, és ameddig Zayzon Zsolt játssza ezt a szerepet az Alul semmiben, repertoáron maradhat a darab.
A másik feltételük az volt, hogy A nagy kézrablást viszont vegyük le a színlapról. Leszögezték, hogy ez az utolsó ajánlatuk. Mérlegelnem kellett a színház érdeke és a saját lelkiismeretem között. Az előbbit szem előtt tartva az Alul semmit tartottuk meg, és fájó szívvel búcsúztunk a Márk által rendezett darabtól.
Ebben a szellemben folytattuk a levelezést, végül meg is állapodtunk. Itt akár véget is érhetne a történet, de nem így történt. A 250. előadás előtt kaptunk egy levelet, melyben közölték, hogy mégsem adhatjuk elő a sikerdarabot, mert a jogok lejárnak, holott pár hónappal előtte megállapodtunk abban, hogy tovább játszhatjuk.
Ráadásul a szintén nagysikerű A koponya című előadásunk játszásához sem járulnak hozzá, mert azt is ők képviselik.
Három értékes, magas művészi színvonalú és nagysikerű előadásról van szó. Természetesen mindhárom mű színrevitellel kapcsolatos jogairól érvényes szerződést kötöttünk, és kifizettük az abban foglalt jogdíjakat.
Itt már rájöttem, hogy gyarmatosító mindig gyarmatosító marad. Mi viszont gyarmattá válunk, ha most nem lépünk.
Arra a döntésre jutottam, hogy most nem adom fel, nem fogadom el, amit ránk akarnak kényszeríteni, és nem térdelek le előttük. Jogi úton megvívom ezt a harcot a színházat szerető és támogató szervezetek segítségével, a magyar színházi kultúra érdekében. Ne uralkodjanak rajtunk. Tartsák be a törvényeket. Ne kelljen vezekelnünk általunk el nem követett bűnökért, ne állhassanak rajtunk bosszút kényük-kedvük szerint. Ilyen soha többet ne történhessen meg egyik magyar színházban sem.
Ezért kérem a kultúráért felelős miniszter urat, a Színházi Társaságot, a Magyar Teátrumi Társaságot – azokat is, akik éppen úton vannak egyikből a másikba –, a nagyhangú influenszer színészeinket és minden olyan szervezetet, akinek fontos a színház, a színházszerető embereket, a Thália Színház közönségét, hogy a politikai hovatartozást félretéve álljanak mellém, mert ez egy közös ügy.
Köszönöm, hogy megtiszteltek az idejükkel.
Kálomista Gábor
Thália Színház
igazgató”
