Szívem szerint inkább arról írnék, mi nincs a tévében, mint arról, mi van. 1989. június 16. elméletileg a legszebb napja kéne legyen az elmúlt 20 évnek. Az erre a napra való emlékezés azt jelentené, tisztában vagyunk azzal, mi minden változott a rendszerváltással a mi, az ország életében. Tisztában vagyunk azokkal a lehetőségekkel, melyekre ma úgy szeretünk gondolni, kimaradtak, pedig lehetnénk kicsit méltányosabbak is.
Nyilván nem véletlen, hogy ma az m1 a Mansfeld című Szilágyi Andor-filmet adja le (20:05), egy olyan alkotást, ami 2006-ban, a kerek 1956-évfordulóra készült filmek közül még a leginkább akart valamit mondani. A Mansfeld nem tökéletes film, de akármennyire dadogva is, megpróbál beszélni a diktatúrák legnagyobb ellenségéről, a gerincességről és elvhűségről, illetve a megtorlás kegyetlenségéről.
Általában amúgy olyan műsorokkal találkozunk, amely a bűnösökkel, a párttal foglalkozik (megint levetíti a köztévé a Nagy Imre-per kétszer letiltott propagandafilmjének történetét), de az 1995-ös A párduc és a gödölye (Mihályfy Imre filmje) is az elkövetett bűnökkel foglalkozik (20:30, m2), illetve a hírTV is az SZT-tisztekről (a titkosrendőrséget elvi, önkéntes alapokon szolgálók) készített műsort (Ősök tere, 22:30). Mintha csak két héttel lennénk a rendszerváltás után (csak épp az eufória illant el), a múlt ügyeivel akarunk végezni, ami jól jelzi, milyen mértékű katarzishiányban vagyunk. Ám a kegyelmi időszak elmúlt, ma már csak leszámolásra, fura perekre van mód (vagy még arra sem). A jövő, a lehetőségek pozitív ünnepe helyett most van nekünk egy múltat vizslató, keserű, csalódott alkalmunk.
Nem csodálom, ha valaki az egészből ki akar maradni, és mondjuk egy 1988-as krimit néz meg Clint Eastwooddal a főszerepben (ezen nagyot bukni nem lehet, ahogy a címe is mondja: Holtbiztos tipp, 23:00, Filmmúzeum), vagy az amerikai titkosszolgálatok a Ground Zero kapcsán firtatott felelőségét bemutató műsort választja, amely kimutatja, hogy rossz eljárási szabályok miatt nem sikerült összetenni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról a különböző szervezeteknél, egységeknél külön előzetesen meglévő információdarabokat egy egésszé (Kémek nagyüzemben, 23:20, Spektrum).
Persze valamennyivel jobban jártunk, mint a románok, akik teljesen eliminálták, visszavonták a vértől vörös forradalmukat, tréfát csináltak belőle (lásd pl. a Volt-e vagy sem című filmet). Lehet persze mindig összeesküvést, puccsot, falak mögötti megegyezést, nagyhatalmak háttéralkuját sejteni a háttérben, még csak nem is biztos, hogy teljesen légből kapott dolgokat, de a nemzeti mítoszok ereje nem a történelmi hűségben áll, hanem a szimbolikus hatásban, a kollektív emlékezetben betöltött szerepben. Igaz, mi általában vereségekre és elmúlt dicsőségre szoktunk emlékezni. Csak hát egyszer gondolhatnánk a gyerekeinkre is – nekik lehetne már egy másik világuk is.
