Kultúra

A Nagy Imre-per hanganyaga a Kossuthon

Az MR1-Kossuth Rádió június 13. és 16. között hallható, négyrészes sorozata a per 52 órányi hanganyagának legfontosabb részleteiből válogat.

Az 1958-as perről fennmaradt hanganyagot a hangtechnikusok két magnetofonnal rögzítették szalagra az első naptól kezdve az utolsó szó jogán elmondottakig. A film- és hangfelvételek titkosítását csak 2008-ban oldották fel, így ez a per egyetlen hiteles és vágatlan dokumentuma. Erről a négyrészes műsor szerkesztő-műsorvezetője, Nagy György András beszélt az MTI-nek. “A teljes peranyagot átnéztük és végighallgattuk a hanganyag egészét” – közölte a szerkesztő, kiemelve, hogy a per júniusi szakaszáról film is készült, de az propaganda-jellege miatt hiteles forrásként nem használható.

“A februári tárgyalási szakaszból egy nap biztosan hiányzik, nem tudni, miért” – mondta Nagy György András, aki szerint a fennmaradt hangfelvétel az apróbb szalaghibákat leszámítva “profi minőségű”.

Az emblematikus részek nyomtatásban már megjelentek, a per hangvétele, atmoszférája azonban sok érdekes információt hordoz. A szerkesztő példaként említette a tárgyalást vezető elnök és a vádlottak közti szóváltásokat, vagy azt a közönyös hangnemet, ahogy a bíró a halálos ítéletet felolvassa. A szerkesztő arról is beszélt, hogy az összeállításba beválogatták a tárgyalást levezető elnök által elkövetett szótévesztéseket is, amelyek hangos nevetésre késztették a hallgatóságot.

Az Újratárgyalás 2011 című rádióműsorban Rainer M. János történész segít majd értelmezni az elhangzottakat, és a műsor része lesz Kádár János hírhedt 1989-es utolsó beszéde is. A per teljes hanganyagát a kutató által vezetett, azóta megszüntetett 1956-os Intézet és a Nyílt Társadalom Alapítvány Archívum kezdeményezésére játszották le 2008-ban a Centrális Galériában.
A Nagy Imre-per titkosított hangfelvételeinek adásai június 13. és 15. között 14.35-től, június 16-án 14.04-től lesznek hallhatóak az MR1-Kossuth Rádióban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik