Nagyvilág

Nagyon közelre mérik Kamala Harrist Trumphoz, de indulásához a demokrata küldötteket is meg kell nyernie

Kent Nishimura / Los Angeles Times / Getty Images
Kent Nishimura / Los Angeles Times / Getty Images
Kamala Harris 2019-ben úgy szállt ki a Demokrata Párt előválasztási versenyéből, hogy el sem jutott az első szavazásig. Most azonban Joe Biden munkásságát viheti tovább, és megmutathatja, hogy az Egyesült Államok készen áll az első női elnök megválasztására. Az NBC News kutatása szerint Harrisnek 45 százalékos támogatottsága lenne Trump 47 százalékával szemben.

Rég volt annyira turbulens az amerikai közélet, mint az utóbbi két hétben. Július 13-án merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen, a lövöldözésben a Republikánus Párt azóta már hivatalossá vált elnökjelöltje a fülén sérült meg, egy néző azonban belehalt a sérüléseibe, míg a merénylőt a rendőrök lőtték agyon.

Egy héttel és egy nappal később aztán a jelenlegi elnök, Joe Biden bejelentette, hogy az eddig hangoztatott álláspontjával ellentétben mégsem indul újra a novemberi elnökválasztáson, és maga helyett alelnöke, Kamala Harris támogatását kéri a párttagoktól. Így aztán, ha a Demokrata Párt augusztusi jelöltállító gyűlésén is megszavazzák, akkor a 2016-os elnökválasztás után, amikor Hillary Clinton volt jelölt, idén újra egy nő lehet Trump legfőbb ellenfele.

Biden váratlan húzása

Ugyan jelen állás szerint több okból is Harris a legesélyesebb a jelöltségre, attól, hogy Biden és más demokrata politikusok is őt támogatják, még nem lesz rögtön elnökjelölt. Erről ugyanis az augusztus 19-e és 22-e között rendezett jelöltállító küldöttgyűlés szavaz, ahol a különböző államokból meghatározott számban érkező párttagok leadják a szavazatukat az elnökjelölt-aspiránsokra. Vasárnapig nem volt más elnökjelölt, mert a hagyományok szerint ha a regnáló elnök újraindul a választáson, akkor a párt egységet mutatva beáll mögé, és másnak így esélye sincs.

Azonban a Trump és Biden közötti első – és most már utolsó – elnökjelölti vita után látványosan felerősödtek a Biden visszalépését sürgető hangok, az elnök ugyanis számos olyan hibát vétett, amelyet a kora és a feltételezett kognitív képességeinek romlása számlájára írtak, ezért egyre többen gondolták úgy, hogy a politikus nem tudna végigvinni egy újabb négyéves elnöki ciklust. A káoszt aztán tovább fokozta Biden szereplése a július eleji NATO-csúcson, ahol előbb Harris neve helyett azt mondta, hogy „Trump alelnök”, Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt pedig „Vlagyimir Putyin, Ukrajna elnöke” megnevezéssel illette. Biden alkalmasságát az utóbbi napokban olyan prominens demokrata politikusok is megkérdőjelezték, mint Barack Obama volt elnök, és Nancy Pelosi volt képviselőházi elnök, így jutottunk el végül oda, hogy bár pénteken az 50 éve politizáló Biden még azt hangoztatta, hogy a következő héten folytatja a kampányolást, vasárnap bejelentette, mégsem indul újra.

Az első bejelentésben még nem írt arról, hogy kit támogatna, röviddel utána azonban Harrist ajánlotta elnökjelöltnek, aki egy közleményben megköszönte azt és kijelentette, hogy ki fogja érdemelni és el fogja nyerni a jelöltséget. Számos más demokrata párti politikus is beállt az alelnök mögé, többek között a Clinton házaspár is, Obama azonban nem egy személy, hanem a nyílt választás fontossága mellett állt ki. A volt elnöktől ez nem meglepő, hiszen korábban is semleges álláspontot képviselt addig, amíg nem volt hivatalos jelölt.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik