Tornóczky Anita a Bestnek adott interjújában adta hírül, hogy az első gyerekével várandós, egy kisfiút hord a szíve alatt. Párjával, Miklóssal öt éve próbálkoztak már a családalapítással, ez idő alatt pedig mint mondta, több mint húsz orvosnál is megfordultak.
A kicsit decemberre várják, mostanra már a genetikai vizsgálatok eredményét is megkapták. Minden a legnagyobb rendben halad, az egykori műsorvezetőnek viszont maga mögött kellett hagynia korábbi pörgős életvitelét, nagyon szeretne ugyanis vigyázni a babájára.
Jól vagyok, de tény, nagyon vigyázni akarok erre a babára már a fogantatása pillanatától kezdve. Mert az a lényeg, hogy ő a legnagyobb biztonságban legyen. Hozzá képest minden más másodlagos lett. Ezért igyekeztem már a várandósságom elejétől fogva minden olyan faktort minimalizálni az életemben, ami negatív hatással lehetett volna rá. Ez azzal is együtt járt, hogy nagyon tudatosan elkerültem eleinte minden potenciális stresszforrást: gyakorlatilag kiiratkoztam a saját életemből. Az én igencsak pörgős mindennapjaimra egészen eddig nem a nyugalom és a pihenés volt a jellemző, de annyira egyértelmű a cél, hogy ezért bármit beáldoz az ember
– osztotta meg a lappal.
A beszélgetés során Tornóczky elárulta, hogy az elmúlt évek alatt legalább 25 orvosnál jártak, és bár mindegyiküknek volt egy remek megoldóképlete a számukra, egyik sem működött ezek közül.
Azt is tudtuk, hogy a magyar jogszabályok szerint bármilyen lombikprogramot csak 45 éves korig kezdhetek el, így abba is belevágtunk tavaly, mert az időkőrláton picit aggódtunk – augusztusban mégiscsak 46 leszek. De azt, hogy lesz kisbabám, hogy ő egyszer érkezni fog, éreztem a lelkem mélyén, szóval valójában egy percig sem aggódtam.
Végül a 26. orvos volt az, aki a leleteit látva azt mondta, egyértelmű a probléma. Szeptemberben kezdték meg a hormonpótlást és a stimulációt, januárban pedig megtörtént az első beültetés. Előbbi ugyan sikertelennek bizonyult, a második eredményt hozott.
A stimuláció és a hormonpótlás miatt tíz kilót híztam. És mivel már a várandósságom előtt is terhességi tüneteket produkáltam, furcsa volt, hogy azok a beültetés után idővel szűnni kezdtek. Bepánikoltam, és sírva mentem az első ultrahangra, hogy itt biztos nincs gyerek. Az orvosom boldogon felkiáltott, amikor látta, hogy nincs baj… Öt éve velünk együtt várt erre az örömhírre. És zokogott az endokrinológusom is, amikor elküldtem neki a felvételeket, hiszen ő is évek óta fogta a kezem és csinálta velem együtt ezt az őrületet.
Mint mondta, azóta rájött, hogy mindegy, hányadik vizsgálat következik, már mindig aggódni fog egy picit: a második ultrahangnál a szívhang miatt, legutóbb pedig azért, mert a babájának sikerült úgy mozdulnia, hogy levált egy két és fél centis darab a méhlepényéből, ami vérzést okozott.
Az orvosom persze megnyugtatott, de az volt a legfelemelőbb érzés, amikor azt is megtudtuk, hogy a komplex kromoszómavizsgálat is rendben volt, ahol legalább százféle betegséget, rendellenességet szűrtek ki, és ezt követően a genetikai ultrahangon is minden adat tankönyvi lett. Szóval azt hiszem, most már én is kezdem elhinni, hogy tényleg anya leszek…
A téma kapcsán Tornóczky arról is beszélt, hogy küzdelmüket eddig csak a hozzájuk legközelebb álló barátokkal és családtagokkal osztották meg. Bár szerette volna természetesen kezelni az egész folyamatot, „rá is átragadt az a fajta kommunikáció, ami jellemzi az egész társadalmi hozzáállást, vagyis hogy ha valakinek nem természetes úton fogan meg a gyereke, az valamiért ciki, elhallgatni való dolog”.
Olyan jó lenne ezt a társadalmi tabut ledönteni…! Végigcsináltam, megtapasztaltam, milyen az, amikor titkolnom kell az örömömet meg a bánatomat is, és ezt nagyon nehéz volt megélni. Úgy, hogy közben volt, aki bántott is a közösségi oldalamon keresztül. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább elviselem a bántásokat, mert biztos lesznek azok is.
Utóbbiakkal kapcsolatban végül igaza is lett: többen például azt hitték, hogy plasztikai beavatkozás miatt változott meg az arca, miközben valójában a sikertelen beültetés miatt hízott 10 kilót.
Legszívesebben kiabáltam volna, hogy éppen pont tíz emberre való hormont szúrok naponta, de alárendelem magam ennek is, mert szeretném, hogy végre legyen egy kisbabám. Nagyon rossz ezeket megélni, miközben az ember testileg és lelkileg egy hullámvasúton ül. És persze tudom, hogy most meg majd lesznek, akik azt mondják, oké, sikerült, de miért vártam eddig? Nem gondolom, hogy bárkinek is magyarázkodnom kellene emiatt, nyilván mindenki életében máskor jön el az az élethelyzet, amikor valóban elérkezettnek látja a pillanatot.
Hozzátette: ismer olyan embert is, aki huszonéves kora óta küzd ugyanazzal a problémával, mint ő, és hét évbe telt, mire pozitív eredményt kapott, így „ő is benne lett a korban”.
Az interjú során Tornóczky azt is megosztotta, hogy a meddőségi klinikán több fiatal lánnyal is beszélgetett, szembesült továbbá azzal, hogy vannak családok, ahol még mindig a nők gondja, ha nem esnek teherbe, és a férfiak nem is mennek el kivizsgáltatni magukat.
Szeretnék erről a saját felületeimen is mesélni, mert remélem, lesznek lányok, nők, akiknek erőt adok, és nem érzik majd olyan rosszul magukat, hanem igenis büszkék lesznek arra, amit végigcsináltak testileg és lelkileg. Mert annak kell lenni mindannyiunknak, akik ezen a folyamaton képesek vagyunk végigmenni. Akkor is, ha sokszor kell nekifutni.
