Ijesztő képek tűntek fel kedd reggelre a legeldugottabb romoktól a legismertebb várakig mindenféle várat és erődítményt bemutató Várlexikon csoportban: Mayer Jácint képein az aggasztó állapotú kékesújfalui templom látszik.
Az 1305-től közel négyszáz éven át – leszámítva a Hunyadi Mátyás általi 1468-as elkobzást követő éveket – az Apafiak birtokainak részét képező település templomának pontos születési éve nem ismert, de építése 1473 után, a birtok Apafi Mihály özvegye általi visszaszerzését követően kezdődhetett el, a a következő század hajnalán pedig a katolikus közösség már biztosan itt gyűlt össze.
A lutheri tanok Erdély más részeihez hasonlóan rövidesen azonban itt is gyökeret vertek, így a gyülekezet áttért az evangélikus hitre. Az ekkor erődítménnyel körbevett építmény falai között a hívek négyszáz éven át evangélikus istentiszteleteken vehettek részt, a gyülekezet tagjai 1930-ban azonban jórészt Szászlekencére költöztek, így a XIX. században kis mértékben átépített egykori otthonuk kiürült.
Ez az időszak nem tartott túl sokáig, hiszen két évnyi tárgyalást és tervezést követően az épület 1937-ben az ortodox egyház tulajdonába jutott, és a Szent arkangyalok ortodox templom nevet vette fel. Ezután rövid ideig még használták, a falu új templomának 1940-re való megszületésével azonban ismét csak feleslegessé vált.
Ennek ellenére ma is az egyház tulajdona, berendezései azonban teljes egészében hiányoznak, sőt, statikai állapota műemléki védettsége ellenére több, mint ijesztő: sekrestyéje hosszú ideje hiányzik (már csak a falcsonkok látszanak), falai pedig vizesek és repedtek, így nem meglepő, hogy az épített örökség védői többször is felhívták a figyelmet a megmentés mielőbbi szükségességére.
2021 tavaszán a Német Demokrata Fórum Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke, Cristian Roth-Gross fordult a hatóságokhoz, vállalatokhoz, illetve az állampolgárokhoz, hogy vegyék ki a részüket az omlásveszélyes állapot elhárításában, hiszen a környéken most már csak néhány száz főt számláló szász közösség él, a Németországba, illetve Ausztriába rég kivándorolt helyiek pedig nem tudják támogatni a munkákat.
A Maszol akkor született cikke szerint Roth-Gross elmondta:
Néhány templom esetében évekről vagy csak hónapokról beszélhetünk, mielőtt összedőlnek. Sürgős közbeavatkozásra van szükség, hogy megerősítsük ezeket a történelmi műemlékeket, éppen csak addig, amíg sikerül forrásokat szereznünk a restaurálásukra, és a turisztikai körforgásba emelnünk őket, ahogy ez a román és magyar kulturális örökségekkel már megtörtént a megyében.
A megyei önkormányzat, illetve az állam azóta semmiféle látható változást nem hozott, a helyzetet elnézve pedig minden jel arra mutat, hogy a több mint ötszáz éves falak rövidesen a földre hullanak majd.
Az épületről még több belső fotó itt látható.