Ziccer

„Stankovic szerződtetésekor írásba foglalták, hogy ugródeszkaként tekint a Fradira”

A legújabb Ziccer egy crossover episode, ugyanis vendégünk Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője és A futball soha nem érhet véget című könyv szerzője. Az adásban szóba került Stankovic dicstelen, kertek alatt eloldalgása Moszkvába, majd beszéltünk arról, hogy a játék demokratizálódásának tekinthető-e az, hogy a FIFA vizsgálja a külföldön játszott bajnokik lehetőségét, a felvétel harmadik harmadában pedig két kérdés körül forogtak gondolataink: igazságos-e a futball és mit adott nekünk a VAR?

Nem mindegy, hogy a Serie A-ba vagy a nemzetközi kupaindulástól elzárt orosz ligába teszi át az ember a székhelyét. Dejan Stankovic az utóbbit választotta, pedig elmondása szerint az Inter kispadját tűzte ki maga elé célul. A Szpartak Moszkvába való távozásához elég volt csak négy havi bérét leszurkolnia az oroszoknak: A távozása pedig több kérdést is felvet:

  • Miért nem várta meg a derbit és lépett le még a bajnoki érmek átadása előtt Stankovic?
  • Mit mond el ez a Fradiról, és mit a gyakran tiszteletről és ferencvárosi szívről beszélő szerb edzőről?

A téma kapcsán beszéltünk arról, hogy Kubatovot megvette-e Stankovic a dumájával,

milyen tendenciát azonosítunk a Fidesz korábbi világklasszisokhoz való hozzáállásában, valamint milyen kihívásokkal néz szembe és milyen opciók közül válogathat az a sportvezető ma Magyarországon, aki edzőt keres a csapatának.

A FIFA felállított egy munkacsoportot, ami vizsgálja a lehetőségét annak, hogy a jövőben külföldön is játszhassanak bajnokikat a nemzeti bajnokságok csapatai. Hova vezet ez? Lehet-e ezt úgy értelmezni, hogy demokratizálódik a játék, vagy inkább mindennek ellentmond, amit a futball jelent? Ha lehetünk Liverpool-szurkolók Kazincbarcikáról a rendszeres meccsre járás élményén túl mindent ugyanúgy megkapva, akkor a következő lépés a klubidentitás demokratizálása felé nem az, hogy elvigyék a külföldi szurkolókhoz a meccseket? Az adás ezen pontján Kazincbarcikától Dubajig jutunk.

A Premier League-ben a Wolverhampton javaslatára a klubok a június 6-i közgyűlésen tárgyalnak arról, hogy megszüntessék-e a VAR használatát a ligában. A javaslat elfogadásához a 20 klubból 14-nek kellene támogatnia. Mit mond el a videóbíró megítéléséről, ha már a világ legprofitorientáltabb bajnokságában is felvetődik a kivezetése? Az igazságosság szempontjából közelítettük meg a kérdést, kitérve arra, hogy vajon attól, hogy objektívan igazságosabb lett a játék, a szurkoló is így éli-e meg? A téma kitárgyalása során megidézzük Valentin Ivanovot, aki a 2006-os VB-n a Portugália – Hollandia nyolcaddöntőn 16 sárga- és 4 piros lapot osztott ki, de szóba kerül egy Coventry – Manchester United meccs, a játékvezetők feladata és logikája, a konzisztencia és meccsmenedzsment egymásnak feszülése, a romantikus populizmus, valamint a mítoszok és történetek fontossága.

Ha nemcsak hallani, hanem olvasni is szeretnél arról, hogy miért a futball a legcsodálatosabb dolog a világon, akkor regisztrálj a 24.hu-ra és iratkozz fel Kele János hetente érkező Eb-hírlevelére, valamint gyere el május 30-án a Turbinába Pető Péter könyvbemutatójára, amire előzetes regisztrációdért cserébe A futball soha nem érhet véget című könyv helyszínen történő megvásárlásához felhasználható, 30%-os kedvezményre jogosító kuponnal ajándékozunk meg!

Kapcsolódó
Tényleg a Real Madrid a futballvilág Halálos Iramban-szériája?
Melyik műfajban jó igazán Signor Bajnokok Ligája, azaz Carlo Ancelotti? Mit mond el a Sárga Falból kiváló Edin Terzić ténykedése a német futballkultúráról? Kinek kedvez az, hogy az UEFA 23-ról 26 főre emelte az Eb-re nevezhető keretek létszámát?
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik