És ezzel teret nyit a nem demokratikus erőknek a társadalomban. A megrendült bizalom következménye, hogy az emberek sokkal könnyebben szavaznak egy nem demokratikus elveket valló pártra, keresnek maguknak vezért, és lesznek fogékonyak a radikális szélsőjobboldali és fasiszta ideológiákra.
A professzor rögtön az elején leszögezi, hogy a mostani választások nem jelenthetnek analógiát 1939-cel, amikor a Nyilaskeresztes Párt váratlanul annyi szavazatot kapott, mint amennyit most a Jobbik fog kapni, a kormánypártnak pedig kétharmados többsége lett a parlamentben. Az analógia azért is sántít, mondja, mert „egyrészt más volt a választási rendszer, sokkal kevesebb embernek volt választójoga, és más volt a választókörzetek beosztása. Olyan helyeken, ahol ma vélhetőleg a fasiszták és a fajvédők utódai jelentős eredményt fognak elérni, akkor különböző okoknál fogva a nyilasok nem indulhattak”.
És hozzáteszi: „A fő baj az, hogy ha elhisszük azt a képtelen állítást, hogy a helyzet hetvenegy év alatt mit sem változott, akkor azt mondjuk, hogy a jelen magyarázatát valamiféle magyar átokban kell keresni: mindig így volt és mindig így is marad.” Szerinte tehát a kérdést másképpen kell föltenni. Mégpedig úgy: nincs-e a közelmúltban olyan törés, „amely segít megérteni azt, hogy a magyar lakosság döntő többsége – a közvélemény-kutatások szerint – nem fogadja el a demokratikus berendezkedést, nem híve a parlamenti demokráciának, ellensége a piacgazdaságnak, és – legalábbis felerészben – inkább autoriter, vezérelvű rendszerben szeretne élni”.
A különös az, hogy ebben eltérünk még a szomszédainktól is, tehát nemcsak a régi európai demokráciáktól és az Európai Unió régi tagjaitól, hanem a volt szocialista országok többségétől is…Köztük Lengyelországtól, Csehországtól, még Szlovákiától is.
„A szélsőséges, jobboldali ideológiák népszerűsége Nyugat-Európában tipikusan öt százalék alatt van (…), míg Európa legintoleránsabb országaiban, Ukrajnában, Bulgáriában és Magyarországon, ahol az idegenellenesség és a rasszizmus a politikai intézményekkel szembeni politikai bizalmatlansággal párosul, a szélsőjobboldal támogatottsága meghaladja a húsz százalékot.” Pedig 2003-ban a szélsőjobboldal és a neofasiszták népszerűsége Magyarországon és Lengyelországban még tíz százalék körül volt, mára ez nálunk megduplázódott, Lengyelországban egyharmadával csökkent…
Hogy hol tévesztettünk megint utat? Erről a professzor azt mondja kiindulásként: „1989-ben a rendszerváltók legfontosabb törekvése az volt, hogy az országnak vissza kell térnie Európához. Magyarország azonban sosem volt nyugati típusú parlamenti demokrácia, Magyarországon sosem létezett modern, nyugati típusú alkotmányosság.”
(A teljes interjú az ÉS-ben olvasható!)
