Szívd vissza! – kérjük vagy inkább követeljük attól, aki valami sértőt, bántót mondott. Mintha vissza lehetne vonni az elhangzott szavakat, és ez hangsúlyozottan érvényes a gyerekek esetére, akik sokkal érzékenyebbek és a felnőttekénél sokkal erősebb az igazságérzetük. Ezért kell jobban figyelni, hogy mit mondunk nekik, még ha épp 180/120-as vérnyomással, vörös fejjel szívjuk is tele a tüdőnket, hogy az előttünk álló utódunk fejét leordítsuk.
Egy külföldi portál cikke végigveszi azt az öt mondatot, amit lehetőleg soha, semmilyen körülmények közt nem lenne szabad kiejtenünk a szánkon. De vajon ami Amerikában szülői tabu, az nálunk is az-e? Vagy a mi gyerekeink másra érzékenyek?
1, “Nem érdekel.”
A gyerekek egy idő után ipari szinten termelik a szavakat, kérdeznek, mesélnek, magyaráznak. Sokszor épp azt regélik el, ki, mi késztette őket arra a kevéssé dicséretes cselekedetre, hogy teszem azt, vázlatosan felskiccelték a falra Magyarország vasúti hálózatát. Ilyenkor az ingerült szülő gyakran vághatja el a “beszélgetés” fonalát: “nem érdekel”, holott egy-két ilyen megjegyzés lehet az oka a kamaszkorban kialakuló “engem soha senki sem hallgat meg”-érzésnek. (Tipp: Magyarázzuk meg gyerekünknek, hogy később, jobb időben előadhatja történetét, és ne legyünk restek be is tartani az ígéretet.)
2, “Viselkedj nagylány/nagyfiú módjára!”
Állítólag ilyen esetekkor a szülő a saját frusztrációját nyilvánítja ki, nem a gyerek viselkedik korához méltatlanul. Sőt, vélhetőleg inkább segítséget kér, tanácstalan, tehát nem jó ötlet felnőttebb viselkedésre biztatni. Nekem ez a mondat nem tűnik olyan fenyegetően károkozónak, de valóban nem tűnik a helyzethez megfelelő reakciónak – a gyerek elvárt viselkedése amúgy is túl könnyű menedék egy szülőnek – a túlzott elvárások pedig megfojthatják a gyerekkort.
3, “Azonnal kérj bocsánatot!”
Ez a szinte minden játszótéren csaknem óránként elhangzó mondat elvileg erkölcsi érzékre, jó modorra oktat, de a szakemberek szerint a gyerek még nem kapcsolja össze a dolgokat, és az erőteljes felszólítás inkább ellenállást szül, késlelteti az erkölcsi érzék kialakulását. Ezért jobb, ha ilyenkor a szülő a gyerek helyett bocsánatot kér, és a mindig árgus szemekkel figyelő gyerek így eltanulja, és később majd imitálja a követendő mintát.
4, “Hát nem érted?”
Ha valamit tanítunk a gyereknek, a nem túl türelmes szülő pár rossz kísérlet után kifakadhat, de ez a gyerekben negatív, visszás érzést szül, hisz meg akar felelni a szülőnek, és ezért mindent megtesz azért, hogy megértse azt, akinek a felkiáltása önvádként értelmeződik a számára. Ezért a tanító tevékenységet inkább halasszuk el, ha nem vagyunk elég türelmesek, megértőek hozzá. Az biztos, hogy a gyerek mindent magára vesz, és a kevésbé érzékeny felnőtt viccesnek szánt, lényegtelennek tűnő megjegyzéseit komoly önvádként és sérelemként élheti meg.
5, “Itt hagylak, ha nem jössz!”
Az üres fenyegetőzés két okból is rossz eszköz: 1: ha a gyerek komolyan veszi őket, megrémül, és szorongani kezdhet, mert a kicsik még tényleg elhiszik, hogy a szülő ott fogja hagyni őket a játékbolt labdaosztályán. 2: ám aztán arra is ráébrednek, hogy papa és mama nem mond igazat, a levegőbe beszél, és így a bizalom sérül, ami viszont hazugságokat szülhet. Az érzelmi zsarolás a legkönnyebben előhúzható szülői manipulációs eszköz, amivel tán nyerünk két percet, de lerombolhatunk pár dolgot a gyerekünk lelkében. És persze elfogadhatatlanok a “Ha ezt vagy azt nem csinálod többé, mama/papa nem fog szeretni”-típusú kijelentések (ez azért Amerikában, ahol a szülő-gyerek párbeszédeknek szinte kötelező záró mondata kell, hogy legyen a “Szeretlek!”, valószínűleg tabu, talán ezért is maradt le a listáról).
És a kedves olvasóknak, mint szülőknek milyen rossz mondatok jutnak eszükbe?
