Tudomány

Rejtély, kik készíthették ezeket a 300 ezer éves fegyvereket

Benoit Clarys
Benoit Clarys

Egy nagyjából 300 ezer éves, gondosan elkészített, igényes vadászfegyver azt bizonyítja, hogy az ősi korok embereinek meglepően jó famegmunkáló képességei voltak – írja az IFLScience. Egy új tanulmány szerzői alaposan megvizsgálták az 1994-ben felfedezett fafegyvert kitűnő szakértelemmel alkották meg.

A rövid, mindkét végén hegyes botot dobófegyverként használták, ezért úgy kellett elkészíteni, hogy jól repüljön. Ennek érdekében az alkotók gondosan választották ki a legmegfelelőbb formájú lucfenyő ágakat, amelyeket aztán kiszárítottak, kérgüket pedig lehántották.

A kutatók szerint a vizsgálatok egyértelműen megmutatták, hogy az ősi korok emberei nem egyszerűen kihegyeztek egy botot, amelyet a földön találtak, majd állatok felé hajították, hanem kifinomult, aerodinamikus és a kézbe jól illeszkedő vadászfegyvereket alkottak, amelyeket többször is használtak, mielőtt elvesztek.

A szakértők úgy vélik, ezekkel az eszközökkel akár 30 méteres távolságból is elejthettek egy prédát, és a kicsi, gyors állatok elkapására használhatták, amihez a hosszú lándzsák nem voltak alkalmasak.

Volker Minkus

Ezek a lándzsáknál sokkal könnyebb dobófegyverek arra is jók lehettek, hogy megtanítsák a gyermekeknek a vadászatot, akik nagyobb fegyvereket még nem bírták el.

A kutatók szerint rejtély, hogy pontosan melyik emberfaj készíthette ezeket a mesterien megmunkált eszközöket. Elképzelhető, hogy a neandervölgyi  emberek alkotásai voltak, de az is lehet, hogy a Homo heidelbergensis képviselői fabrikálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik