Nagyvilág europoli

Befogadjuk a menekülteket vagy fizetünk fejenként hétmillió forintot?

Vincenzo Pinto / AFP
Vincenzo Pinto / AFP
Kötelező szolidaritás, nehezebb és könnyebb útvonalak, Olaszország és Németország egyetértés, magyar és lengyel tiltakozás. Mi van pontosan az utóbbi évek legnagyobb migrációs megállapodásában, amelyben csodával határos módon tudott megegyezni az uniós államok többsége?

2024 közepén európai parlamenti választás lesz. Ezt a tényt azért érdemes mostantól szinte minden uniós döntés ismertetése előtt megemlíteni, mert az EP-választás alapjaiban befolyásolja, hogy hogyan működik majd az Európai Unió a következő években. A közelgő kampány pedig már jó eséllyel befolyásolja azt, hogy hogyan működik most.

Most az Európai Néppárt (EPP) az EU legnagyobb pártcsaládja, nekik van a legtöbb képviselőjük az Európai Parlamentben, és ők adják az Európai Bizottság és az EP elnökét is a német Ursula von der Leyen és a máltai Roberta Metsola személyében. Valójában a Néppárt beágyazottsága az EU vezetésébe még nagyobb, mint a valódi népszerűsége. Az EU legfontosabb vezetői közül kettő tehát az EPP tagja, és mindketten szeretnék megtartani a pozíciójukat. Sőt, ha minden igaz, mindkettő pályázna ugyanarra a tisztségre, a bizottság elnöki posztjára is.

Charly Triballeau / AFP Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2023. június 9-én.

Az EP-választás előtti felmérések jelenleg azt mutatják, hogy a jobboldal valamelyest erősödhet. A parlament három legnagyobb pártcsaládja jelenleg az Európai Néppárté, a szociáldemokratáké és a liberális-centrista Megújuló Európáé (Renew). Utánuk a zöldek következnek, de az ötödik legnagyobb frakció, az EPP-től valamelyest jobbra álló Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) jó eséllyel befolyásosabb lehet a következő ötéves ciklusban, amit leginkább az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni népszerűségének köszönhet. A jóslatok szerint a Néppárt, a szociáldemokraták és Renew többsége megmaradhat, de arra is van esély, hogy egy jobboldali-centrista tábor vezesse az Európai Uniót, mely a Néppártból, az ECR-ből és a Renew-ból állhat.

Az EPP alapvetően centrista párt, sokféle jobboldali csoportosulás a tagja az északi liberálisoktól a Fidesz távozása után is maradó KDNP-ig vagy éppen a hétfőn elhunyt Silvio Berlusconi Forza Italiájáig. Von der Leyen érezheti úgy, kivált az ECR erősödése mellett, hogy jobboldali lépésekkel, intézkedésekkel tudja a következő egy évben bebiztosítani a következő ciklusát.

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a múlt héten maratoni tárgyalások után a nagyobb tagállamoknak sikerült megegyezniük arról, hogyan szabályozzák újra az Európai Unióba tartó migrációt.

Megszületett tehát az új migránspaktum.

Az Európai Unióba a méretéhez képest továbbra sem érkezik sok menekült. Tavaly 160 ezer ember ért partot, ami egy félmilliárdos kontinenshez képest nem kiemelkedő. Az utóbbi évek számai jócskán elmaradnak a szíriai polgárháború alatt tapasztalttól, de valamelyest növekvő a tendencia. Ugyanakkor a szíriai polgárháború okozta migrációs hullám akkora traumát jelentett Európa nagy részén, hogy máig választásokat lehet elveszteni a menekültkérdés kezelésével.

A déli tagországokba érkezik közvetlenül a legtöbb menekült. Közülük Olaszország a legnagyobb, és náluk is regisztrálják a legtöbb migránst.

Stringer / Anadolu Agency / AFP Migránsok az Ocean Viking megérkezése után, a hajó 92 migránst szállított Salerno kikötőjébe, Dél-Olaszországba 2023. április 4-én.

Éppen ezért Olaszország 2015 óta eltökélten képviseli azt, hogy a menekülteket el kell osztani a kontinensen. Az unióban döntő befolyású Németország alapvetően támogatta ezt, bár fenntartásokkal. Ez abból a szempontból érthető, hogy Németország volt a migrációs hullám kezdete óta a célország a legtöbb menekült számára. Akárhol léptek is be az EU területére, a legtöbben Németországban telepedtek le.

A menekültek újraelosztását két, a jelenlegi, Meloni-féle és a kettővel korábbi, Giuseppe Conte és Matteo Salvini fémjelezte olasz kormánnyal elvileg szövetséges ország, Lengyelország és Magyarország kabinetje gáncsolta a legerősebben. Mindkét kormány politikai brandet épített a menekültellenességre, miközben nem voltak célországok, így alapvetően egyiknek a területén sem telepedett le jelentős számú bevándorló. Mindkét kormány nyíltan és hangosan ellenezte azt, amit ők kötelező elosztásnak véltek, és alapvetően politikai célokra használták fel az EU megosztottságát a témában.

Az évekig tartó csörte ellenére végül csütörtökön egy maratoni tárgyalássorozat eredményeként sikerült 21 tagállamot rávenni arra, hogy támogassák az új migrációs csomagot. Ez elegendő lesz ahhoz, hogy minősített többséggel szavazzanak róla, innentől már csak az Európai Parlament támogatása szükséges, amit a következő egy évben szeretne megszerezni a bizottság.

Alapvetően az ilyen horderejű döntések konszenzussal szoktak megszületni az EU-ban, de a konszenzusra itt esély sem volt. Politikailag viszont az elég, hogy az EU három legnépesebb tagországa,

Németország, Franciaország és Olaszország igent mondott a javaslatra.

Mi is van pontosan a csomagban? Az EU vezetői klasszikus brüsszeli trükkel élve átneveztek egy korábbi megoldást, a kötelező áttelepítés helyett így a mostani tervet a brüsszeli szómágia a kissé ellentmondásos kötelező szolidaritás néven illeti. E szerint

évente legfeljebb 30 ezer, a kontinensre érkező menekültet osztanának el a tagállamok között, és aki ezt nem vállalja, az fejenként 20 ezer eurót, vagyis több mint hétmillió forintot fizethet

egy olyan alapba, amelyből Európán kívüli, egyelőre közelebbről meg nem nevezett projekteket finanszírozna az EU.

A migrációs csomag kétféle eljárást vezetne be: egy könnyűt és egy nehezet. A könnyűt azoknál alkalmaznák, akik nagy valószínűséggel menedéket kaphatnak, a nehezet pedig azoknál, akik feltehetően nem. Az utóbbi esetben szigorúbb lenne a vizsgálat, és könnyebben vissza lehetne küldeni a menedékkérőt egy harmadik, azaz az unión kívüli országba.

Ebből volt igazán nagy vita. A németek ugyanis emberi jogi aggályok miatt nem szerették volna, hogy csak úgy visszadobálják a menekülteket, a végső tervezetben mégis az maradt benne, hogy alapvetően az adott tagállam dönti el, mely harmadik ország számít biztonságosnak, nem egy közös uniós döntés határozza ezt meg. Ami tovább nehezíti a helyzetet, hogy csak olyan harmadik országba lehet visszaküldeni migránsokat, melyhez valamennyi közük van: tartózkodtak ott, letelepedtek, vagy ott él a családjuk.

Kérdés persze, hogy mennyire lehet ezt ellenőrizni. A cél feltehetően az volt, hogy Olaszország több forrást tudjon Tunéziába csoportosítani, az észak-afrikai ugyanis a fő tartózkodóhelye azoknak a menekülteknek, akik az Európai Unió felé tartanak. Itt finanszírozhatna projekteket a közös alapból az Európai Unió. Erre utal az is, hogy a megegyezés utáni hétvégén Von der Leyen és Giorgia Meloni elutazott Tunéziába, hogy egy méretes gyorssegélyt ajánljon fel.

Vannak tagországok, amelyek nem elégedettek ezzel a végeredménnyel. Ilyen Lengyelország, amely arra hivatkozik, hogy egymillió ukrán menekültet fogadott be a háború kezdete óta, ezért bojkottálni tervezi a fizetési rendszert, de nem is fogad be senkit. Nem meglepő, hogy Magyarország sem támogatta az ötletet. A tanácskozáson Rétvári Bence belügyi államtitkár vett részt, de utána Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár idézte Orbán Viktort, aki szerint Brüsszel visszaél a hatalmával, és migránsországot akar csinálni Magyarországból. A miniszterelnök ezt később a saját klaviatúrájával is nyomatékosította, amikor azt írta: „A kötelező migránskvóta elfogadása ellentétes a magyar emberek népszavazáson hozott döntésével. Brüsszel nem élhet vissza a hatalmával, senki nem mondhatja meg a magyarok helyett, hogy kivel kell együtt élnünk!”

https://twitter.com/zoltanspox/status/1667063843288129536

Kötelező befogadásról valójában nincs szó, hiszen a tagországok dönthetnek úgy, hogy inkább kifizetik a menekültek be nem fogadásának árát, amit aztán arra költenek, hogy több menekültet tudjanak az EU peremvidékére küldeni. De kérdés még, hogy mit mond erre az Európai Parlament, ahol politikai kérdés lehet az ügy, nem csak a jobboldal számára.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik