Belföld vélemény

A „feszített üzemmód” csapdájában vergődő világ

24.hu
24.hu
Orbán és a bankok. A chatGPT és a „kedvünk mesélni”. Hol van már Ibiza! Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Földvári Zsuzsa: Mi maradt az osztrák Ibiza-botrányból?

2019 májusában az osztrák tévénézők lélegzetüket visszafojtva meredtek képernyőjükre, az ott látott titkosan felvett videó az elmúlt évtizedek legnagyobb botrányát robbantotta ki. A rejtett kamerával a spanyolországi Ibizán készített videón a szélsőjobboldali párt, az FPÖ elnöke volt látható, Heinz-Christian Strache, valamint az arisztokrata származású Johann Gudenus, a párt parlamenti frakciójának vezetője. A két politikus – az utóbbit a felesége is elkísérte – egy Aljona Makarov nevű orosz oligarchával tárgyalt titkosan. A szót Heinz Christian Strache pártelnök vitte, Gudenus orosz tolmácsként dobta be magát. A bérelt villában folyt az alkohol, a magát kőgazdagnak kiadó, mutatós ifjú szláv nő ausztriai befektetési lehetőségeket keresett. A sikeres választások után alkancellárságra készülő Strache beavatta őt az osztrák üzleti világ trükkjeibe, az illegális pártpénzjuttatás, a korrupció mikéntjébe, s azt ajánlotta az orosz nőnek, hogy milliárdjaival szerezze meg magának Ausztria vízkészletét, abban van a jövő. De azt is felvetette, hogy Aljona tegye rá a kezét a Krone nevű bulvárlapra, az ország legbefolyásosabb újságjára, távolítson el onnan – mint mondta, Orbán Viktor módra – baloldali újságírókat, s övé lesz a hatalom az ország politikai életében.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

A felvétel 2017 nyarán készült, a lejátszásig eltelt két évben alkotói megpróbálták értékesíteni a videót, tudták, hogy politikai nehézfegyver van a kezükben. Pártokat, újságokat környékeztek meg az érzékeny áruval, de az ötmillió eurós árat mindenki túl drágának találta. Végül – állítólag – ingyen került az Ibiza-anyag a német Spiegel és az osztrák Der Standard című sajtótermékek kezébe, az ő szervezésükben jutott végül az ORF-hez. A következmények közismertek: Strache lemondott az alkancellárságról, vele távoztak a szabadságpárti kormánytagok. De a pártvezér bukása ezzel nem ért véget, kiebrudalták az FPÖ-ből is. Elvált tőle a felesége, akit ő még időben beerőltetett egy jól fizető képviselői állásba.

Várhegyi Éva: Az Orbán-rendszer és a bankok

Az államról a nyolcvanas évek végétől fokozatosan leválasztott és versenypiaci környezetbe helyezett magyar bankszektor mára újból a politikai hatalom kiszolgálójává vált. Ám csak látszólag azonos a kiinduló és a mostani állapot: akkoriban a bankok működését a politikai vezetés által kitűzött tervcéloknak rendelték alá, ma viszont elsősorban egy szűk, a hatalom legfelsőbb szintjéről irányított, a kormányfőhöz szorosan kötődő csoport gyarapodását hivatott biztosítani.

A 2010. év cezúrát jelentett Magyarország politikai berendezkedésében és ehhez kapcsolódóan a gazdaság működtetésében. Kornai János Számvetés címmel 2011 elején publikált elemzése nyolc kiemelt területen mutatta be azokat a mélyreható változásokat, amelyek rendszerré összeállva létrehozták az új rezsimet. A tudós elsőként mondta ki, 2010 nyarán a demokrácia autokráciává változott azzal, hogy felszámolták a fékek és ellensúlyok szinte teljes rendszerét, megszüntették a sajtószabadságot, lerombolták a jogállamiság intézményeit és megsértették a magántulajdon tiszteletének elvét. 2016-ban, az időközben szerzett megfigyelései alapján tovább érvelt az „Orbán-rendszer” kifejezés jogosultsága mellett: „Orbán-Magyarország jellegzetességei rendszert alkotnak, mert hatnak egymásra, kölcsönösen erősítik egymást. Mindegyik vonás közös törekvést szolgál: a vezető csoport és azon belül is a legfőbb vezető, Orbán Viktor hatalmának erősítését és bebetonozását, leválthatatlanságát igyekszik biztosítani.”

Marosán György: A „feszített üzemmód” csapdájában vergődő világ

A feszített üzemű rendszer kifejezéssel – még fizikushallgatóként – a KFKI kísérleti atomreaktoránál  találkoztam. Az atomerőművek üzemeltetői a működtetés során egy különös problémával szembesültek. Mivel az erőművek nagyon sokba kerülnek, érthető módon mindenkinek az az érdeke, hogy a lehető leghatékonyabban üzemeljenek. Ezt az akkor elterjedt típusoknál úgy lehetett elérni, hogy  a reaktorzónában minél magasabb nyomást és hőmérsékletet alakítanak ki. Ez a gazdasági szempontból érthető elvárás azonban műszaki kockázatot jelentő helyzetet hoz létre: a reaktorok szerkezeti anyagainak szilárdsága ugyanis a hőmérséklet és a nyomás növekedésével bizonyos küszöbérték felett rohamosan meggyengül. Úgy növelni a nyomást és a hőmérsékletet, hogy az éppen ne lépje át a megadott küszöbértéket – különösen a sokszor kiszámíthatatlan külső körülmények között –, szinte megoldhatatlan feladat.

Életem úgy alakult, hogy távol kerültem az atomerőművek üzemeltetési problémájától, meglepetésemre mégis az élet legkülönbözőbb területein fedeztem fel a „feszített üzemmód” jeleit. A modern kor elmaradhatatlan jellemzője, hogy a gazdasági és technológiai rendszereket a tulajdonosok igényei, a szakmák szabályai és a társadalom elvárásai a hatékonyság folyamatos növelésére késztetik. Állandó feladatuk megszüntetni minden felesleges kapacitást, kiküszöbölni a hatékonyságot nem szolgáló tevékenységet, leépíteni azokat a tartalékokat, amelyek egykor az előre nem látható zavaroktól védtek. A „feszített üzemmód” szemszögéből azonban ezek csak pazarolják az erőforrásokat. A magántulajdon és a piacgazdaság logikája által vezérelt ipari forradalmak során a költségtakarékosság az élet minden területén a működés „kategorikus imperatívuszává” vált.

Balkányi László: A chatGPT és a „kedvünk mesélni”

A szavak jelentéséről és használatáról Esterházy Wittgenstein-parafrázisa(i) óta nehéz újat mondani, de most váratlan forrásunk támadt erre – itt a chatGPT. Hogy is van ez? Mi köze van egy mesterséges intelligencia (MI) programnak Wittgensteinhez? Na és Goethéhez – ha már „Lust zu fabulieren…”? Erről (is) szólnak ezek a sorok. De miért kell még a chatGPT-ről beszélni? Itt is, ott is olvashatunk róla – a bulvár riogat „a mesterséges intelligencia (MI) életre kel” vonalon, a szociális média harsog a leleplezésekről, hogy a chatGPT valójában az izraeli titkosszolgálat titkos fegyvere. De olvashatunk komolyabb elemzéseket, értő közgazdászoktól, hogy miképpen alakítja át egy ilyen eszköz a munkaerőpiacot, féltő megszólalásokat a kreatív piac szereplőitől (igen, értsük most ide, rendetlenül, a mindenféle írástudó embert is), hogy itt a vég, rövidesen nincs szükség emberi alkotó közreműködésre. Tényleg így van ez?  Hát nem, persze hogy nem, de ahhoz, hogy megértsük, mit tud ez az eszköz, és mit nem, fel kell nyitni a fekete dobozt, meg kell érteni (ha nem is az alkalmazott bonyolult algoritmusok, az ún. „transformer” modellbe szervezett többszintű neurális hálók mélységéig) a működés lényegét. Ez az írás erre vállalkozik. És a végén még az is kiderül, hogy miért van/lesz szükség az írástudó, literátus emberre, ezentúl talán még jobban is, mint eddig.

Váncsa István: Abcúg

Mi, magyarok, jelenleg két tűz közé szorultunk: fegyveres harcok zaj­lanak a keleti szomszédságunkban, nyugati irányból pedig romboló po­litikai és szellemi árhullámok tornyosulnak fölénk. Mindezt a kormány­párt legbölcsebb tagjától volt szerencsénk hallani, magától az ország­házmestertől, aki a publikumot nap nap után magvasnál magvasabb gondolatokkal nyűgözi le. Most például avval, hogy a nyu­gati eredetű „romboló politikai és szellemi árhullámok” pusztító hatása az ukrajnai háborúéval vetekedik. Nagyívű felismerés ez, már csak azért is, mert a közkeletű tévhitekkel frontálisan szembefordul, első­sorban azokkal, amelyek hitelesnek gondolt közléseken alapulnak. Az április derekán kiszivárgott amerikai hírszerzési ada­tok szerint addig háromszázötven­négyezer orosz és ukrán katona vesz­tette életét vagy sebesült meg, a civil áldozatok száma az ENSZ adatai szerint legalább harmincezer, de a valóságban bizonyára jóval több, mostanra nyilván a félmilliót is meghaladja. Országházmesterünk azonban nem ragad le a felszínnél, hanem átlát a szitán, és a bajok gyökeréig hatol. „A táma­dók kilétét nem könnyű azonosítani, de a glo­balizmus jegyében a tuda­tos államel­lenesség és heves nemzetgyűlölet, az értéksemlegességnek álcázott zsigeri keresztényellenesség és a genderideológiaként hirde­tett kör­mönfont családellenesség, végső so­ron az emberi jogok partta­lanná té­telében megbúvó demokrácia- és szabadságellenesség jellemzi őket.”

Csak hogy világosan lássunk: ez nem valami futóbolond vélemé­nye, hanem az ország harmadik legmagasabb közjogi méltóságáé; az ő szájával maga a történelmi Magyarország szól hozzánk. Sőt nemcsak szól, de a helyes utat is megmutatja.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik