A magyarországi épített örökség helyzete az elmúlt években sokat romlott, hiszen sokszor hosszú évek, vagy évtizedek óta üresen álló villák, díszeiket lassan elhagyó társasházak, vagy épp méretes középületek egész sora várja a feneketlen pénztárcával érkező befektetőket.
Épp ezért kelt nagy hullámokat, ha ezek bármelyike gazdát cserél: a munkálatok azonban vagy nem indulnak meg, vagy a céljuk nem a még meglévő értékek megőrzése. Ismeretlen Budapest sorozatunkban az elmúlt években a hasonló esetek közül sokat bemutattunk, közülük azonban kevés annyira meglepő, mint a Tóth Lőrinc utca 3. számú házé, ami alig két éve, 2021 februárja óta élvez fővárosi védettséget – vagy inkább élvezett, hiszen március elejére részben lecsúszott az utcai homlokzatot fedő molinó, így kiderült:
A témában április elején a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is felemelte a szavát, teljes értetlenségét kifejezve a témában:
De mi történt? Ennek néztünk utána.
A történelem
A Kis-Sváb-hegy déli lejtőjén, a Déli pályaudvartól mindössze tízperces sétányira lévő területen a török kiűzése után két évszázadon át szőlőültetvények egész sora fogadta az erre sétálókat, az 1882-ben Budapesten is feltűnő filoxéra azonban alig néhány év alatt elsöpörte az egykor híres budai bort adó tőkéket, gazdáik pedig nem tudtak többé profitálni belőlük. Épp ezért is tűnt fel jókor a környéken az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület elnöke, Grecsák Károly, aki egy sétája során fedezte fel a fekvése ellenére még mindig beépítetlen, dombos-bozótos környéket, ahol a legfőbb álmát akarta valóra váltani:
Terve talán meglepő módon nem ütközött falakba, így a domboldalban lévő földjüktől olcsón szabadulni vágyó családokkal való megegyezés után, a fővárost akkor vezető, szociális lakások, iskolák, valamint a lakótelepek építése iránt elkötelezett Bárczy István, valamint a Pesti Hazai Takarékpénztár és a Magyar Jelzáloghitelbank segítségével közel tízezer négyszögölnyi területhez jutott – írja Nánási Gábor az Ügyvédi Szemlében (2022/3.) közzétett tanulmányában.
A munkákat Budapest fejlesztésének legfontosabb mozgatórugója, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is támogatta: kettéosztotta a földdarabot, az alsó részén tizenöt nagyobb, a felsőn pedig harmincegy kisebb háztelket, illetve hosszabb-rövidebb utcákat kijelölve. Az ötlet nem várt siker lett, hiszen
így Grecsák, valamint az egyesület igazgatósága további területeket is lekötöttek, hogy végül akár százötven család is otthonra találjon. A vásárlásra jogosultak körét rövidesen a köztisztviselőkre is kiterjesztették, így 1911-ben még több embert vártak tárt karokkal, feltéve persze, ha „angol kottázs-rendszerű, önálló családi házra reflektálnak”.
A kedvező hitelnek köszönhetően a négy-öt szobás családi házat a leendő tulajdonosok egy része, így a törvényszéki, ítélőtáblai és kúriai bírók, a járásbírók, a királyi ügyészek, a főügyészek, valamint azok helyettesei készpénzbefizetés nélkül, az évente hatóságilag kiosztott lakáspénzből megszerezhette, így sokszor a korban tipikus lakbéreknél olcsóbban válhattak tulajdonosokká.
A híres bírák és ügyészek nevét felvevő utcák mentén 1911-1913 közt felépült, az alsó részen kétlakásos, a felsőn pedig egylakásos villák mindegyike Árkay Aladár nevéhez fűződik – a Budai Vigadót (Kallina Mórral), a Városmajori Jézus Szíve-plébániatemplomot és kistemplomot (előbbit fiával, Bertalannal), illetve a mohácsi fogadalmi templomot is jegyző építész előtt nem igazán voltak határok, így szabadon kísérletezhetett,
A minden esetben egyedi tervek alapján készült házak nagy alapterületűek és világosak voltak, a külső díszeiket Árkay a megrendelők vágyaihoz mérten sokszor óvatosan mérte, a festett homlokzati részletek, vakolatdíszek és az épületkerámiák azonban minden esetben egyedi, markáns épületekké változtatták a villámgyorsan épülő házakat, amik belső tereit és bútorait a Gesamtkunstwerk jegyében sokszor maga az építész álmodta meg.
Az első világháború kitörésével megszakadt, majd a trianoni döntés következményei, illetve a nagy gazdasági világválság által sosem folytatódott projektben végül mindössze harminchét villa, egy internátus, illetve egy tizenöt lakásos bérház valósult meg, utóbbiakat azonban a második világháború kiradírozta az addig jórészt az első gazdáknak otthont adó környék képéből.
Az igazi változást persze nem a fegyverek, hanem a kommunista hatalomátvétel hozta el, hiszen a zárt világ kapui hirtelen kinyíltak: a villákat a Rákosi-korszak éveiben, az államosítás részeként akár öt lakásra darabolták, a korábban ott lakók jó részének pedig el kellett hagyni az otthonaikat. A házak egy részét a szocializmus évtizedeiben, vagy épp a rendszerváltás óta eltelt harminc évben átalakították, szintekkel bővítették, vagy épp elbontották, így a száztíz évvel ezelőtt elkészült, a részleges védettséget élvező telep egy-egy megmaradt elemének eltűnése sosem jelent jó hírt.
A cikkünkben taglalt Tóth Lőrinc utca 3. esete ebből a szempontból rendhagyó, hiszen a fennmaradt tulajdoni lap, illetve adásvételi szerződés szerint 1911-ben, az egyik legnépszerűbb magyar dalköltő, a zongorakísérőként is igen keresett Tarnay Alajos részére épült, négy évvel később Dr. Körmendy-Ékes Lajos tulajdonába jutó ház néhány évvel ezelőtt már szörnyű állapotba került, így az utcában több másik ingatlannal is rendelkező jelenlegi gazdája, a vállalkozó Szabó János Péter előtt egyetlen út állt: a felújításhoz részlegesen le kellett bontania az épületet.
A felújítás tervei 2021 májusában jutottak el a kormányhivatalhoz, hogy egyszerű bejelentés leadása után azonnal megnyíljon az út a félig terepszint alatt elhelyezett teremgarázs építését is magában foglaló munkák megkezdése előtt.
Az építész az Eltűnő Budapest nevű Facebook-csoportban ekkor arról mesélt, hogy a projekt a szerkezet bizonyos részeinek cseréjével jár majd, az évtizedek óta való ázás miatt pedig a belső ajtókat, illetve a nyílászárókat nem tudják majd visszaépíteni.
Ez a terv az idő múlásával jócskán átalakult, hiszen a ház szerkezetéről kiderült, hogy sokkal rosszabb állapotban van a vártnál, így a tervező és Szabó végül a fővárosi védelmet élvező főhomlokzat statikai megerősítés utáni megtartása mellett döntött.
A fenti fotók tanúsága szerint a megerősítésre ugyan sor került,
Az épület eltűnésével kapcsolatban a védelmet a házra kiterjesztő fővárosi önkormányzatot is megkerestük, ami válaszában kijelentette: nem indítottak eljárást védett épület bontása miatt, ez azonban nyilvánvalóan nem zárja ki annak lehetőségét, hogy más úton ne vennék fel a kapcsolatot a tulajdonossal, aki lapunknak kijelentette:
A 2021-es tervcsomaghoz csatolt helyszínrajzból több másik változásra is fény derül: a zöldfelület mérete eszerint 312-ről 325 négyzetméterre nő, a terepszint alatti 4,45 százalékos beépítési arány pedig 28,5 százalékosra változik, de jóval az elérhető 40 százalékos maximum alatt marad.
A már lefolytatott munkákkal kapcsolatban Szabó hozzátette: szerinte a ház alábetonozását hatvanmillió forintért elvégző cég nem épp kifogástalanul végezte el a munkát, így később 15 millióért egy másik vállalkozást bízott meg a folytatással.
A vállalkozót a belső térben lévő esetleg még megmaradt értékes részletekkel kapcsolatban is kérdeztük, válasza azonban rövid volt:
Száztíz év történelme
Nem tudni, hogy az új otthonra vágyó bírák és ügyészek sorában hogyan tűnhetett fel a zenész Tarnay, az azonban biztos, hogy az építkezés végeztével ő lakta be a belső tereket, sőt, négy évvel később, Körmendy érkezésekor sem kellett belőle kiköltöznie: a vonatkozó szerződés szerint bérlőként továbbra is maradhatott, sőt, ottléte alatt, hozzájárulása nélkül el sem lehetett volna adni a villát.
A Jászberényből, Taczmanként indult, a budapesti Zeneakadémián, majd Bécsben tanult Tarnay a századforduló nyüzsgő Budapestjén előbb a Fodor Zeneiskola, majd 1907-től a Zeneakadémia tanáraként is működött, ideje jó részét azonban Heltai Jenő, Szép Ernő, Petőfi Sándor, illetve számos más költő verseinek magyaros műdalokká csiszolásával, vagy épp zongoradarabok írásával töltötte. Csakhamar a siker is utolérte, sőt, a művészeti élet egyik központi figurájává vált: az Esti Kurír által egyszerűen csak „ragyogóan elmés, csípős ötletei miatt méltán híres, szókimondása ellenére is szeretetreméltó Lojziként” leírt zenész az első világháború alatt a hadirokkantak és sebesültek javára rendezett koncerteket, azután pedig rendszeresen a Tóth Lőrinc utcai épületben látta vendégül a részben a felső tízezer tagjaiból álló közönségét:
Népszerűsége ellenére persze nem mindenki szerette a zeneszerzőt – egy 1920-ban indított fegyelmi eljárás során Kodály Zoltán például kijelentette:
Köztudomású, nem tartatik komoly embernek, kinek véleménye nem olyan, hogy elsősorban figyelembe vétessék. Ez a közfelfogás róla, amit osztani voltam kénytelen. […] Az egész viselkedése előttem gyerekesnek látszott
– olvasható a Dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaság zenei életéből című kötetben.
A hosszú időn át, válogatott énekművészek közreműködésével rendezett estek, illetve az alkotómunka mellett a férfinak a sajtó szerint a ház volt a nagy szerelme, így sokak szerint épp azért roppant össze, mert a Magyarországra is gyorsan begyűrűző gazdasági világválság (1929-1933) következtében megrendült anyagi helyzete miatt el kellett költöznie.
A Nemzeti Újság (1933. feb. 28.) arról írt, hogy a zenész utolsó éveire
ahol hatvankét éves korában, február 26-án elhunyt.
Körmendy-Ékes Lajos (1876-1951) élete sem volt épp egyszerű, hiszen a dégi Festetics-uradalom jószágigazgatójának örökbefogadott fiaként felnőtt író-politikus Budapesten végezte el a jogi egyetemet, majd Kassára került, ahol előbb a postaigazgatóság dolgozója, majd a város kultúrtanácsosa lett. A II. Rákóczi Ferenc 1906-os újratemetésének szervezéséből fontos részt vállaló, az arról készült riportfilm producereként is feltűnő férfi a következő évben részt vett a Kassai Városszépítő Egyesület alapításában, aminek első dolga az volt, hogy budapesti és bécsi mintára megnyissa a saját, 900 főt befogadó Uránia tudományos színházát. Ennek maga Körmendy lett az első vezetője, ami nyilvánvalóan ahhoz vezetett, hogy felismerte:
Az első magyar nyelvű filmes szakkönyvet is jegyző (A Mozi, 1915, ez teljes hosszában itt olvasható), az első világháború derekán már a Kassai Villamos Közúti Vasút Rt. alkalmazásában álló ügyvéd az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, illetve Csehszlovákia megszületése miatt elveszítette a munkáját, majd politikai pályára lépett: az 1919-ben létrejött Magyar-Német Keresztényszocialista Párt szervezésében, illetve irányításában vállalt szerepet, sőt, a magyar pártok kampányának ellehetetlenítése ellenére az 1920-as nemzetgyűlési választásokon a prágai parlamentbe is bejutott.
Furcsa nemesség
A Körmendyek 1670-ben, I. Lipót adományaként kapott nemessége és repülésre kész, csőrében zöld ágat tartó galambot mutató címere rendhagyó módon került Ékes Lajos kassai otthonába: az apjának tekintett, de valóban csak örökbefogadó szülőként működő Körmendy Ede 1911 novemberében hagyta rá a címet.
Az ekkor már Országos Keresztényszocialista Párt néven létező szervezet színeiben június 2-án, két nappal a trianoni békeszerződés aláírása előtt heves beszédben tiltakozott
Ennek, illetve a következő években ellenzéki pártok közös bizottságának vezetőjeként tett lépéseinek köszönhetően a felvidéki magyarság egyik vezérévé vált Körmendyt 1925-ben egyik pillanatról a másikra megfosztották a mandátumától, mivel a kormány úgy gondolta, hogy nem számít cseh állampolgárnak, sőt, rövidesen elüldözték az országból.
A politikus rövidesen Magyarországon talált magának új feladatot: 1926-1931 között Veszprém vármegye főispánjaként tevékenykedett, elindítva a Balaton-felvidék, sőt, az egész vármegye villamosítását, illetve a tó körüli fejlesztéseket évtizedekre összefogó szerv, a Balatoni Intézőbizottság megszervezése is neki köszönhető.
A csehszlovák helyzetet több hosszú írásban – így a Magyar Szemle 1928-as évfolyamában olvasható Cseh törvénycsavarásokkal – is elemző Körmendy a húszas években sem maradt távol a film világától: a magyar mozgóképtörténet fontos arcával, Libertiny Mártonnal együtt előbb a Schwarzenberg és Társa Mozgófényképgyár és Kereskedelmi Rt. igazgatóságában kaptak szerepet, majd 1924-ben együtt alapították meg a külföldi karriert indító magyar színészek munkáit favorizáló Iris-Filmet, amit nyolc éven át vezettek együtt.
A nyugdíjas éveit Mátyásföldön töltő Körmendy a Tóth Lőrinc utcai villát Tarnay távozása után már csak rövid ideig tartotta meg: 1932 januárjában Almásy István földbirtokosnak adta tovább, aki áprilisban Kallós Adolf építőmesterrel kisebb átépítéseket végeztetett rajta. A következő években új autót – a magyar Josef Ganzot is foglalkoztató német Adler egyik típusát –, illetve a budafoki François pezsgőgyár fiatal társtulajdonosával, François Lajossal közösen egy Kódorgó nevű balatoni hajót is vásárló Almásy családjának kezéből csak az államosítások csavarták ki a tulajdonjogot, hogy aztán a szocializmus évtizedeiben egy sor lakó élvezhesse a kissé megkopott fényű villatelep kényelmét.
Egyiküket külön is érdemes kiemelni: a sajtóemlítések szerint 1957-től 1973-ig biztosan itt élt a korszak ünnepelt színésznője és primadonnája, Petress Zsuzsa (1928-2001). A Fővárosi Operettszínház és a Magyar Rádió életében is fontos szerepet betöltő, 1954-ben Jászai Mari-díjjal is elismert színésznő szinte friss diplomájával, az Állami Áruház (1953) Ilonkájaként robbant be a köztudatba, a színpadon pedig szerepek százaiban láthatta a közönség. Az operettek mellett később musicalekben is feltűnt, a házból való kiköltözése után New Yorkba távozó Petresst sokan Honthy Hanna lányának hitték, ez azonban csak városi legendának bizonyult, bár Honthy egyszer kijelentette: szívesen elfogadná őt a gyerekeként.
A hosszú évek óta lakatlannak tűnő épületet 1964-ben szerezte meg egy család, ahol egészen 2020-ig örökléssel szállt tovább a tulajdonjog, az utolsó éveket azonban egy érdekes ügy színesítette: az ingatlan földhivatali adatlapján többek közt parkolási cégek bírságai, egy belvárosi társasház közösköltség-elmaradásai, illetve adó- és közüzemi tartozások gyűltek fel, összesen huszonnyolc millió forint értékben, amik miatt egy végrehajtó, a furcsa inkasszózási szokásokkal rendelkező M. Eszter árverést tűzött ki az ingatlanra.
A döntés ellen a tartozást 40-50 milliós magánvagyonának, illetve nagy értékű balatoni nyaralójának köszönhetően kifizetni képes tulajdonos fellebbezett, sőt, a végrehajtót előbb a rendőrségen és az ügyészségen, majd pótmagánvádlóként is feljelentette – sikertelenül, így
A villa ügyében a korábbi tulajdonos fellebbezett, ügyvédje segítségével pedig többek közt tulajdonjogi törlési pert is indított az új tulajdonossal szemben, hivatkozva az akkor még folyamatban lévő büntetőeljárásra, majd letétbe helyezte az árverésből neki járó, a végrehajtási költségek, illetve a tartozás levonása után megmaradt 140 millió forintot, hogy ha a bíróság az ő javára dönt, azonnal vissza tudja fizetni az árverési vevőnek a pénzt.
Erre végül sosem nyílt lehetősége, így a tulajdonjogát 2020 januárjában bejegyeztető Szabó János Péter az elmúlt három évben számos átalakítást valósított meg az ingatlanon: 2021 nyarára kivágta a házat körülvevő fákat, hogy a helyén a törvényi korlátoknak megfelelően, építési engedély birtokában kocsibeállót hozhasson létre, a manzárdtetőt pedig elbontotta, majd kezdetét vette az azóta is tartó, fentebb már bemutatott folyamat, aminek végpontja remélhetőleg valóban az eredeti arccal való újjáépítés lesz.
