A nyolcvanas évek még éppen létező szocializmusát megélő emberként elgondolkodtatott, hogy Petőfi legendája vajon mennyire a második világháborút követő rendszerek terméke. Magyarországon nem forradalommal jutott hatalomra Rákosi proletárdiktatúrája, a tanácsköztársaságba torkolló őszirózsás forradalom emlékezete pedig már akkoriban meglehetősen ellentmondásos volt, a negyvenes-ötvenes években pedig bőven éltek még élő szemtanúi. Vagyis a kommunista vezetők kénytelenek voltak egészen 1848-ig visszatekinteni hősökért.
A Kádár-korban a karácsony és a húsvét mellett március 15. volt a legnagyobb kollektív ünnep, már kiscsoportban, társas lénnyé válásunk legkorábbi szakaszában megtanultuk, mit jelent, ha a kokárdaviseléssel egy eszme történetében válik közösséggé egy csoport. Hamarabb tanultuk meg a „Talpra magyart” elszavalni, mint elolvasni. Hamarabb tanultuk meg, mint a Himnuszt.
Katona Csaba azt mondja, mindez igaz, de Petőfi kultuszát nem a pártállami évtizedek teremtették meg, csak nagyon ráerősítettek.
Ebben az időszakban kezdődött a közterületek Petőfire nevezése, az emléktáblák avatása.
„Utóbbi azért volt különösen hálás feladat, mert Petőfi rengeteget vándorolt életében, így kis túlzással gyakorlatilag mindenütt akadt olyan hely, ahová fel lehetett csavarozni egy táblát, ami azt hirdeti, hogy ott járt Petőfi. Ezt aztán annyira túlzásba vitték, hogy az anekdoták szerint a Ludas Matyi című vicclap egyik korabeli számában meg is jelent egy karikatúra: »Településünk arról híres, hogy itt sohasem fordult meg Petőfi Sándor«”.
A történész hozzáteszi: Petőfi kultusza azonban nem ekkor, hanem sokkal korábban, már a költő életében elkezdett épülni, ami azért elképesztő, mert huszonhat évesen halt meg, vagyis alig több, mint fél évtizednyi pályafutás jutott neki, a XIX. század derekán. Valóban olyan volt, mint egy üstökös.
„Olyan a saját korában, mint egy rocksztár. Alulról jön, nem tisztel semmilyen tekintélyt, bármibe beleáll, abba is, amibe nem kéne, ha nincs konfliktus, majd ő teremt. A tehetségét jószerivel senki sem kérdőjelezi meg, mert vitathatatlan zseni, ám ezt pontosan tudja magáról, és ennek megfelelően igen jólfejlett az öntudata.”
Reformkori rocksztár
Petőfi XIX. századi, nagy társadalmi változások időszakának gyermeke. Hírnevét azzal alapozta meg, hogy a régies, kicsit már avíttas, mesterkélt, romantikus irodalmat darabokra zúzta. Ebben volt tudatosság, nem is kevés. A pályáját egyengető Vahot Imre érzett rá a népies stílus erősödésére, ő terelgette ebbe az irányba a fiatal költőt, akitől ez nem is állt távol. Petőfi szerepet játszott, de olyat, ami az övé volt, amibe hézagmentesen tudott illeszkedni.
Katona Csaba kifejti, hogy amikor XIX. századi sztárkultuszról beszélünk, nem ugyanazt kell érteni alatta, mint a XX. században, vagy napjainkban. A tömegkommunikáció, az internet, a tévé, a rádió korszaka előtt egy alkotó az újságokon keresztül jutott el a közönségéhez, méghozzá a maihoz mérten egy jóval szűkebb közönséghez.
„Újságot a nép nem olvas. Nem úgy kell elképzelni, hogy az 1840-es évek közepén, a társadalom legszélesebb rétegét adó vidéki jobbágyság Petőfi-lázban égett és az ifjú költőzseniről beszélgetett. Petőfi a reformkori gondolkodó közvéleményt, a mai szemmel nézve nagyon szűk nemesi és városi polgári réteget szólítja meg. Abban a körben viszont nagyjából mindenki ismeri, és mint nagyon megosztó személyiséget vagy imádja, vagy gyűlöli.”
Nem az első sorokban forgatta a kardot, de a piski csatában például ott volt Bem József mellett. A legendát Petőfi halálának, pontosabban eltűnésének körülményei emelték az égig.
„Bár ma sem bizonyítható száz százalékosan, hogy elesik Segesvárnál, de józan ésszel ez nem vitatható. Azzal viszont, hogy nincs meg a holtteste, a remény szimbólumává válik az elveszített szabadságharc után. Hamarosan csaló ál-Petőfik bukkannak fel, mert igen jó üzlet, ha az emberről azt hiszik, bujdosó nemzeti hős.”
A kiegyezés 1867-ben mindent megváltoztatott. Egyrészt sohasem látott konszolidációt hozott. Bár a császár a szabadságharcot leverő Ferenc József maradt, a miniszterelnök az a gróf Andrássy Gyula lett, akit a megtorlás időszakában csak azért nem végeztek ki, mert éppen nem tartózkodott Magyarországon. Katona Csaba felidéz egy korabeli anekdotát, mely szerint Ferenc József, amikor kinevezte Andrássyt, meg is jegyezte:
Á, kedves gróf! Örülök, hogy magát nem akasztottuk fel 49-ben. Mire Andrássy hasonló szívélyességgel válaszolt: Felséged öröménél már csak az enyém nagyobb.
A kiegyezés után a Monarchia liberalizmusa jegyében megvalósult szinte minden, amit a forradalom célul tűzött ki. Egy minden tekintetben felívelő, gazdaságilag és társadalmilag is virágzó korszak vette kezdetét a rendi államot felváltó polgári államban. Ebben a légkörben Petőfi kultusza is szabadon terjedhetett, megjelentek a verseskötetei, megalakulhatott az emlékét ápoló Petőfi Társaság. A történész azt mondja, annak ellenére, hogy a Monarchiában nyilván nem volt akkora szükség lánglelkű, forradalmi költőre, mint az 1848-at megelőző években, a szabadságharc legendája elevenen élt, létezett a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt, Petőfi kultuszát pedig a még életben lévő barátai is őrizték
„A pesti, sőt az országos közvélemény döntő többsége döbbenettel vegyes megvetéssel sújtotta Szendrey Júliát, amikor 1850-ben hozzáment Horvát Árpád történészhez, mert hogy merészel a »nemzet özvegye« hűtlen lenni Petőfi emlékéhez? A kritikusok csak abba nem gondolnak bele, hogy a nemzet özvegyének, egyedülálló anyaként mégis miből kellene megélnie. Még Arany János is beáll a sorba, pedig benne volt empátia, de A honvéd özvegye című verse mégis durva kritika volt. Igaz, a vers csak mindkettejük halála után látott napvilágot.”
Sztárból szobor
A XIX. század második felében rengeteg gyenge Petőfi-epigon jelent meg. Próbálták Petőfi stílusát utánozni, de az ő tehetsége nélkül a végeredmény többnyire katasztrofális lett, és természetesen a közízlés is változott. Amikor a 20. század elején jött a Nyugat első nemzedéke, az ugyanúgy zúzta szét a népies stílusú költészetét, ahogyan Petőfi annak idején a Kisfaludy Károly 1819-ben bemutatott A’ tatárok Magyar Országban című darabja után kibontakozó romantikus irodalmat.
„A méltatlanul elfedett, remek tollú Pálóczi Horváth Lajosnak van egy Álompákász című, félig önéletrajza, félig regénye. Abban írja, hogy a nagypapája mindig morgott neki, hogy borzalmas, amiket ezek a mai költők írnak, régen ilyen nem volt, régen Petőfi volt. Erre ő azt válaszolja, hogy de hát nagyapa, annak idején pont úgy szidták Petőfit, ahogy most te szidod Ady Endrét. Mire az öreg visszavág, hogy nem úgy van az, Petőfi mindig régivágású volt!” – mondja a történész.
Petőfi tehát klasszikussá vált, következésképp kanonizálták is emlékét. Ez a folyamat pedig egybeesett azzal, hogy az oktatás fellendülésének köszönhetően az alsóbb társadalmi rétegekből is egyre többen tanultak meg olvasni. A könyvek viszont drágák voltak, a szegény tömegek jellemzően három dolgot olvastak: a Bibliát, filléres ponyvát és a kalendáriumot. Utóbbiak tele voltak Petőfiről és Kossuthról szóló történetekkel, versekkel. Egyebek mellett ez alapozta meg Petőfi hihetetlen népszerűségét az alsóbb szinteken is.
„Bár a klasszikus polgári társadalom, épp a forradalom következményeinek is köszönhetően az 1867. évi kiegyezés után kezd kibontakozni Magyarországon, a csírái jóval korábban megjelennek. Ez azt jelenti, hogy a tanulás, írni, olvasni, számolni tudás megnyithatja az utat a társadalmi felemelkedéshez. A Monarchia korának egyik legfelkészültebb, legsikeresebb igazságügyminisztere, Horváth Boldizsár egy szombathelyi csizmadia fia volt. Már az apja is nagyon jó eszű ember, csak ő még nem pallérozhatta tudását. Azt viszont felismerte, hogy az oktatás valódi esélyt kínál a társadalmi felemelkedésre, úgyhogy mindent megtett, hogy megadja a fiának ezt a lehetőséget, aki élni is tudott vele.”
Petőfi története hasonló. Az apja, Petrovics István mészárszéket, kocsmát, egyebeket bérel, ma úgy mondanánk, családi vállalkozásokat visz. Ugyanakkor belátja, hogy a gyermekei valószínűleg nem akkor vihetik a legtöbbre, ha az ő nyomdokaiba lépnek, hanem akkor, ha taníttatja őket. Petőfi így járhatott iskolába Kecskeméten, Pápán, Pesten és még számos más helyen, tehát bár túlzás lenne azt állítani, hogy ezüstkanállal a szájában született, olyan rettenetesen mélyről azért nem jött.”
Hős és botrányhős
A második világháború utáni évtizedekben a kanonizált Petőfi aztán végképp olyan sérthetetlen népi hőssé vált, akinek nincsenek rossz tulajdonságai, következésképp nincs benne semmi emberi. El lehetett mondani róla, hogy zseni, ami igaz is, de azt már nem tették hozzá, hogy izgága, túlmozgásos, ma úgy mondanánk, sajátos nevelési igényű gyerek volt, aki nem véletlenül fordult meg olyan sok iskolában. Felnőtt énje esetében is háttérbe szorult, hogy nagyképű, sokszor kötekedő volt és sokkal jobban szeretett „csajozni”, mint azt a kor transzparens erkölcsi normái megkívánták.
„Történt például, hogy amikor már jegyben járnak, Szendrey Júlia fülébe jut, hogy Petőfi azt terjeszti, kialakult már köztük némi érzelmi reláció. Nem több, de ebben a korban ez nagyon dehonesztáló egy hölgyre nézve, ez még nem a Való Világ kora. Júlia megorrol és Petőfihez eljut a hír, hogy a jegyese szakított vele. Erre ő fogja magát és lerohanja a kor ünnepelt színésznőjét, Prielle Kornéliát, hogy akkor most azonnal lesz szíves hozzá feleségül menni. Petőfi akkor már ismert, de a megítélése meglehetősen vegyes, vagyis nem számított túl jó partinak. Prielle Kornélia viszont ekkor már kis túlzással bárkinek igent mondana és így is tesz. Csakhogy hiába veszik nyakukba a várost, nem találnak egy erre hajlandó papot, aki hajlandó összeadni őket, Petőfi pedig idővel lecsillapodik és úgy dönt, inkább mégsem veszi el a színésznőt.”
Katona Csaba egy eredeti, Petőfi által saját kezűleg írt dokumentumot hoz, amely remekül példázza a költő konok összeférhetetlenségét. Mint korábban említettük, 1848. március 15. Petőfi életének nagy napja, de később sem hazudtolta meg önmagát. Mint mindenbe, a forradalomba, majd a szabadságharcba is beleállt. A katonaélettel együtt járó fegyelem és feltétlen engedelmesség ugyanakkor nagyon nem feküdt neki.
Petőfi felesküdött tisztként is a rá jellemző lazasággal élt, többek között állandóan kigombolt gallérral járkált. Mészáros Lázár hadügyminiszter 1849 februárjában, Debrecenben jelezte neki, hogy a seregben sohasem vezet jóra a különcködés, úgyhogy lesz szíves az egyenruhát az előírásnak megfelelően, begombolt gallérral hordani. Petőfi vérig sértődött, azonnal tollat ragadott és megírta a levéltárban előttünk fekvő levelet, amelyben közölte, hogy azonnali hatállyal lemond rangjáról, kilép a hadseregből és hazaját onnantól kezdve civilben, de kigombolt gallérral védi. Nem sokkal később verset is írt, Nyakravaló címmel:
Nyakravaló nélkűl akarod megvédni hazádat?
Oh te szamár te, minő ostoba képzelet ez!
Honszeretet, bátorság s más, mind kófic: az a fő
A katonában, hogy nyakravalója legyen.
Mészáros Lázár, akitől én ezt tanulám, s ő
Tudja, hogy a legfő hősben a nyakravaló,
Mert hisz az ő hada, mely hősleg megfutamúlt volt,
Egytül-egyig mind, mind nyakravalóba’ vala.
Nyakravalótalanok, takarodjatok a csatatérrül…
Éljen Mészáros s éljen a nyakravaló!
Petőfi nem csak a feletteseivel, a barátaival is hasonlóan viselkedett. Katona Csaba elmondása szerint különösen érdekes a költő és Gróf Teleki Sándor kapcsolata. Bár Petőfi tényleg szívből és látványosan utálta az arisztokráciát, a nászútjukat Szendrey Júliával mégis Koltón, a Teleki-kastélyban töltötték. Hogyan lehetséges ez?
„Petőfire valószínűleg már a gróf híre pozitív benyomást tett. Teleki az 1830-as évek második felében a harcolt a karlisták oldalán Spanyolországban, ami miatt halálra ítélik és végül csak Ferdinand de Lesseps francia főkonzul közbenjárása miatt nem kötik fel. A legenda szerint, amikor bemutatják neki Petőfit, a költő a tőle telhető legnagyobb tisztelettel azt mondja: »Ön az első eleven gróf, akivel beszélek.« Mire Teleki azonnal, tegezve visszaszól: »Hát döglöttel beszéltél-e?« Petőfi veszi a lapot és szárba szökken kettőjük valószínűtlen barátsága. Ez azonban nem tartja vissza a költőt attól, hogy a miheztartás végett egy versben megírja Telekinek, milyen szerencsés is, hogy gróf létére Petőfi barátjának nevezheti magát.”
Gróf Teleky Sándorhoz
Te elfáradsz, míg őseidnek
Végigtekintesz névsorán,
Én jóformán azt sem tudom, hogy
Ki és mi volt a nagyapám.
Te fényes, csilláros teremben
Bárson pólyában születél,
Én szalmazsákon születém egy
Kis mécs borongó fényinél.
Téged sétára cifra hintón
Négy, öt szép drága ló ragad,
Én az apostolok postáján
Viszem sétára magamat.
Bősége van mindennek nálad,
Amit kiván a száj s a szem,
Nekem ma még csak van mit enni,
Holnap talán már éhezem.
Szóval: nagy úr vagy és én koldus,
S mégis, légy büszke rá, igen,
Légy büszke rá, jó gróf druszám, hogy
Itten nyugodtál keblemen.
Mert, hej nem mindenik nagy úrnak
Jut a szerencse, elhihetd,
Hogy megöleljem s barátomnak
Nevezzem, úgy, mint tégedet.
S mért tettem ezt? mert… de nem szükség,
Hogy elbeszéljem érdemed:
Már az elég dicséretedre,
Hogy itt könyvemben áll neved.
Petőfi Sándor zseniális volt, egyenes, hősies. Ugyanakkor öntelt, izgága, olykor kíméletlen. Szerettei számára is olyan ember, akire azt szokták mondani, ilyen barát mellett nincs szükség ellenségekre. De az vesse rá az első követ, akinek nincsenek hibái. Katona Csaba úgy gondolja, egy történelmi alaknak nem tesz jót, ha csak a jóra emlékszünk belőle, hamis és idealizált módon. Ha valakinek a személyiségéről lehántjuk a rossz, vagy mondjuk úgy ellentmondásos tulajdonságokat, elérhetetlen távolságba kerülünk, elidegenedünk tőle.
„A kanonizáció azzal jár, hogy az adott korszak mindig megpróbálja a saját képére formálni a múlt hőseit. Arra helyezi a hangsúlyt, ami könnyen megjegyezhető és ami megfelel a saját ideológiájának, így felnagyítja azokat a tulajdonságokat, amelyek összeegyeztethetők az aktuális értékrenddel, a negatívumokról igyekszik megfeledkezni. Ez nagyjából olyan, mintha az adott embert úgy próbálnák meg lerajzolni, hogy a feje hatalmas, az egyik kezét elhagyjuk, az egyik lábát nagyra, a másikat kicsire rajzoljuk. A kép nyomokban emlékeztet a valóságra, csak borzasztó torz. A történész feladata az, hogy ezt a képet a hiteles források segítségével megpróbálja kijavítani.”
