Nemrég „összehajolt” ötven magyar ellenzéki képviselő, mert éppen ennyi kellett ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság (AB) köteles legyen az indítványukkal foglalkozni. Beadványuk lényege szerint több okból is alaptörvénybe ütköző a sztrájktörvénynek az a módosítása, amely a pedagógusokra vonatkozik. Ezért e módosítások megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól. Legfőbb érvük az volt, hogy az úgynevezett „még elégséges szolgáltatást” e törvényszakaszok úgy határozzák meg, hogy azzal kiüresítik a tanárok sztrájkjogát.
Ahhoz, hogy megértsük, mennyire elképesztő az Alkotmánybíróság elutasító határozata, elegendő lesz az Alaptörvény I. cikkének 3. bekezdését citálni:
Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.
Miközben senki nem vitatja az idézett rész első mondatát, vagyis ez esetben azt, hogy törvény korlátozhatja, sőt bizonyos esetekben be is tilthatja a sztrájkjogot (például a bírák, az ügyészek, a katonák és a rendőrök sem sztrájkolhatnak), az AB a határozatában nyomós érvként hosszasan idézi az erre vonatkozó törvényeket. Mint említettem, annak az elvi lehetősége, hogy a sztrájkjog törvényben korlátozható, nem képezte vita tárgyát.
Figyeljünk inkább az idézett bekezdés második mondatára, mert annak minden szava kincs. Máris leszögezhetjük, hogy a sztrájkjog kétségen kívül „alapvető jog”. Bár az AB – mit tesz isten, épp az igazságügyi miniszter évelését magáévá téve – megpróbál különbséget tenni az „alapvető” és az „alanyi jog” között, de ezzel még a döntéssel amúgy egyetértő Salamon László – aki párhuzamos véleményt írt a döntéshez – sem tud mit kezdeni. Mint írja
minden alapvető jog alanyi jog, azaz a jogosultat elvitathatatlanul megilleti és ez a sztrájkjogra is igaz.
Folytassuk hát az Alaptörvény idézett szakaszának további értelmezését. A második mondat kétségtelenül rögzíti, hogy egy adott alapjog korlátozható, ha az egy másik alapjogot sért. Vagyis akkor van helye valamelyik alapjog korlátozásának, ha két alapjog ütközik egymással. Ez esetben a pedagógusok sztrájkjoga ütközhet a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogával. Ez utóbbi biztosítása – mások mellett – feladata a közoktatásnak is.
Csakhogy az Alaptörvény azt is meghatározza, hogy milyen módon korlátozható egy alapjog. Megismételjük: „a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával.” Vajon ha a pedagógusoknak úgy kell sztrájkolniuk, hogy azt senki észre sem veszi – márpedig a sztrájktörvény kifogásolt rendelkezéseinek ez az eredménye – akkor ez lenne a „feltétlenül szükséges mérték”?
Nézzük a következő alaptörvénybeli feltételt, az arányosságot. Bár a definíció kibontását a büntetőjog taglalja, mivel a fogalom értelmezését az is az Alaptörvényből vezeti le, nyilvánvaló, hogy egyéb jogterületen is alkalmazható. „Az arányosság elve, mint a törvényhozói mozgástér korlátja, elemi jelentőségű, a jogállamiság elvéből következik.” Fontos, hogy amikor az állam beavatkozik a polgárok alapjogaiba, a beavatkozás módja alkalmas legyen arra, hogy a kívánt célt el lehessen érni általa.
Vajon mi az a „kívánt” cél, amit a pedagógusok sztrájkjogának kiüresítésével a kormány el akar érni?
Vagyis nem a kormány, hanem a sztrájkolók célja a „kiművelt emberfők sokaságának” létrehozása.
Az arányosság másik ismérve, hogy az állam beavatkozásának szükségesnek kell lennie. A szükségesség pedig azt jelenti, hogy nincs olyan enyhébb eszköz, ami ugyanarra az eredményre vezetne. Valóban nem lenne ilyen eszköz az állam kezében?
Nézzük csak, mit mond a sztrájktörvény: „a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működniük.” Vagyis lenne enyhébb eszköz, ha a kormány betartaná a sztrájktörvényt, és nem tagadta volna meg az együttműködést a tanárokkal.
Schanda Balázs alkotmánybíró különvéleményében ezt nagyon pontosan kifejtette:
értékelni kell azt is, hogy a pedagógusok nem pusztán saját érdekeik védelmében élhetnek a munkabeszüntetéshez fűződő jogukkal, érdekeik általában egybeesnek a tanulók érdekeivel. A munkabeszüntetés rövid távon hátrányosan érintheti a gyermekek művelődéshez való jogának érvényesülését, ugyanakkor a pedagógusok munkakörülményeinek javítása a tanulók jogainak érvényesülését is előmozdíthatja.
Az Alkotmánybíróság szerint a sztrájktörvény megtámadott rendelkezései „nem lehetetlenítik el a sztrájkjog gyakorlását”. Nincs arról szó – írják –, hogy a tanárokat megfosztották volna a támadott rendelkezések a sztrájkjogtól. Éppen csak arról felejtettek el említést tenni, hogy a sztrájk célja és lényege „a munkáltatóra gyakorolt nyomásgyakorlás mellyel meghatározott követelések teljesítését lehet elérni.”
Az indítványozók és az AB között igazi süketek párbeszéde zajlott. Nem azt állította az indítvány, hogy a pedagógusok ne gyakorolhatnák a sztrájkhoz való jogukat, hanem azt, hogy annak tartalma kiüresedett, mégpedig azért, mert alkalmatlan a nyomásgyakorlásra. Ahogy Schanda Balázs megfogalmazta a különvéleményében: „kiüresedik a sztrájkjog, ha a törvény nem biztosítja a munkavállalók érdekérvényesítési képességét a munkáltatóval szemben. Az a szabályozás, amely a gyakorlatban tartósan ellehetetleníti, hogy a munkabeszüntetés nyomást gyakoroljon a munkáltatóra, az Alaptörvény lényeges tartalmát sérti.”
Szabó Marcell alkotmánybíró a különvéleményében egy másik aspektusból közelíti meg a kérdést. Ő az Alaptörvény Nemzeti Hitvallását idézi, amely szerint „az Alaptörvény szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ez pedig – írja – az egész Alaptörvényt átható alkotmányos elv. Ezért
a határozatnak külön is értékelnie kellett volna azt, hogy teljesíti-e a szükségesség és arányosság követelményét az a jogszabályi rendelkezés, amely egy, a jövő nemzedékek nevelése és oktatása szempontjából kiemelkedő fontosságú foglalkozás esetében teljesen súlytalanná teszi a sztrájkjog gyakorlását, miközben a sztrájkjog célja a pedagógusok (…) egyéni munkakörülményeinek javítása mellett a jövő nemzedékek nevelését és oktatását (és ezzel végső soron épp a gyermekek művelődéshez való jogának előmozdítását) is átfogóan célozza.
Ezen a héten több tanár is felmondott a munkahelyén. A budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban tanára úgy fogalmazott, hogy a sztrájk ellehetetlenítése volt az a lépés, amit már nem tudott elfogadni. Önként távozott a fővárosi Eötvös gimnázium biológia-kémia szakos tanára is, az ő poharában a Pintér Sándor „mindenminiszter” által tartott eligazítás volt az utolsó csepp.
Azé a miniszteré, akit egyebek mellett az oktatás felügyeletével és irányításával is megbíztak, és aki nyilvánosan bevallotta – amit amúgy eddig is tudtunk –, hogy nem ért az oktatáshoz. Viszont nem átallotta magát Klebersberg Kunóhoz hasonlítani, mondván, hogy a múlt század eleji politikus is belügyminiszterként kezdte. Pintér figyelmébe ajánlom, hogy legalább a Wikipédián fussa át Klebersberg oktatáspolitikusi pályafutását.
Hiszen „könnyebb összekeverni dolgokat, mint megkülönböztetni őket, és különösen könnyű oly módon érvelni, hogy közben nem köt minket a logika”. (Sigmund Freud)
