A telekommunikációs szolgáltatások, különösen a hanghívások magas díja miatt a világ szegényebb országaiban szinte mindenhol kialakult és saját kommunikációs nyelvet, kultúrát hozott létre az a gyakorlat, hogy az előfizetők döntően csak híváskezdeményekkel kommunikálnak, azaz egyszerűen csak meg pingelik egymást.
A Telenor nemrégiben Bangladeshben elemezte a hálózati forgalmat, és azt találták, hogy az összes forgalom 70 százaléka áll nem fogadott hívásokból, ráadásul ezeknek a hívásoknak csak elenyésző része válik később igazi, fizetős hívásokká. Ezek a rövid megcsöngetések olyan gyakoriak, hogy az SMS-használat sem igazán terjed.
A csöngetések egy része úgy működik, mint a mostanában terjedő Yo! alkalmazás, azaz a küldő fél a kontextus alapján képes értelmezni azt, mit akart mondani a hívó fél. Sokszor ez csak egy egyszerű “eszembe jutottál” üzenet – egy szíriai fiatalember azzal kérkedett egy helyi lapnak, hogy van, amikor 250 nem fogadott hívást kap a barátnőjétől. Párkapcsolatban az is előfordul, hogy csak azért csörgetik meg a másikat, hogy ellenőrizzék, nem beszél-e éppen valakivel.
Máskor jól begyakorolt protokoll alapján használják a csengetéseket, pl. a feleségek otthonról fix időpontokban csörögnek egyet, ha minden rendben van. Egy csengetés este hatkor azt jelentheti, hogy a férj befejezte a munkát és elindul haza. Bangladeshben ugyanakkor nem illik a társadalmi ranglétrán felettünk állót megcsengetni, pl. a tanárunkat vagy a főnökünket, más országokban nincs ilyen szabály.
Ami igazán érdekes, az azonban az, hogy nagyon sok helyen kódrendszerek épülnek a megcsöngetésekre, de ezek természetesen országonként, régiónként eltérőek. A két csengetés pl. jelentheti azt, hogy “kések” vagy azt, hogy “hol vagy?”, attól függően, hogy Bangladesh melyik részéről van szó. Szíriában az egymás utáni öt híváskísérlet azt jelenti, hogy a hívó online van és csetelni szeretne a hívottal. Bhutáni farmerek arra használják az egy csengetést érdeklődésekre válaszul, hogy jelezzék, a kívánt termék elérhető, szállítható.
Bangladeshben az is elterjedt, hogy ha áramszünet van – ami nem ritka esemény -, az ismerősök, barátok, családtagok azzal szórakoznak, hogy unalmukban egymást csengetik. Ilyenkor a híváskezdemények jelentős hálózati terhelést is tudnak generálni.
A jelenség természetesen a nyelvben is megjelenik, 2007-ben, egy manilai nyelvészeti konferencián az év szavának választották a miskol (miscall) kifejezést, “ami annak az alternatív módja, hogy érezzük valakinek a jelenlétét”. (Az is tanulságos, hogy 2006-ban ugyanitt (a Fülöp-szigeteken) a lobat (low battery) lett az év szava.)
A nem fogadott hívásokért a telefontársaságok nem számláznak, bár az általuk generált forgalom pénzbe, azaz kiadásba kerül, magyarul ennek a kommunikációs formának ők a finanszírozói. Hívásokat ugyanakkor nem kezdeményezhet a felhasználók azon része, akiknek nulla az egyenlege (Indiában a telefontulajdonosok 20, Afrikában 30 százaléka ilyen). Az elmúlt években próbálkozott már sok szegény országban több társaság is ilyen-olyan módszerekkel a miskolok kiváltására, de a felhasználók továbbra is ragaszkodnak a bevált metódushoz, és egyre kifinomultabban használják azt.
