Negyedik hónapja tart a háború Ukrajnában, amelynek már megannyi ukrán és orosz katona, valamint civil esett áldozatául, ráadásul a rombolás tönkreteszi az ukrán kulturális örökséget is. A harcokkal egyidejűleg megindult a csatározás kultúrfronton is: első körben világszerte kulturális bojkottot hirdettek az oroszokkal szemben, akik viszont sokkal keményebb tettekkel válaszoltak.
Az ukrán kulturális és információs minisztérium a háború kezdete óta monitorozza az ország kulturális örökségét érő károkat. Míg április végéig közel kétszáz műemléket romboltak le az oroszok, addig a minisztérium legutóbb június 17-én frissített adatbázisa szerint ez a szám ijesztően gyorsan nő:
A legsúlyosabb csapásokat a harkivi régió szenvedte el, ahonnan 98 esetben jelentettek károkat, a dicstelen lista második helyén Mariupol áll 60 megrongált műemlékkel. Az UNESCO korábban kilátásba helyezte Oroszország kizárását a kulturális szervezetből az ukrán kulturális hagyaték rombolása miatt, ám nemrég az is kiderült, hogy amíg az ország az ENSZ tagja, addig nem fosztható meg az UNESCO-tagságától sem. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbb a Szvjatohirszknél álló, 16. századi monostor felgyújtása után szólította fel az ENSZ-t, hogy rakják ki az oroszokat:
Minden egyes, oroszok által felgyújtott templom, minden felrobbantott iskola, minden lerombolt emlékmű bizonyítja, hogy Oroszországnak nincs helye az UNESCO-ban.
Célirányosan rombolnak és rabolnak az oroszok
Az elnök az üggyel kapcsolatban a Telegramra posztolt írásában is kifejtette azt, amellyel kapcsolatban általános konszenzus van: az oroszok pontosan tudják, mire lőnek. Míg a háborúkkal együtt járó műkincsrablások leggyakoribb mozgatórugója a haszonszerzés, addig az oroszok mást is látnak ebben: Ez egyrészt a rombolásra, másrészt a műkincsek rablására is érvényes.
Az utóbbi időben egyre több a bizonyíték arra, hogy nemcsak azt viszik, amit látnak, hanem egy koncepció alapján, sőt, komoly energiákat fordítanak az ukrán műkincsek kicsempészésére. Egy nemzetközi szakértőkből álló csapat nemrég például bizonyítékokat talált rá, hogy egy orosz csempészbanda kifejezetten a szkíta aranytárgyakban utazik, és őket orosz műkincsszakértők is segítik, velük karöltve célirányosan indulnak a múzeumokba a többszáz éves felbecsülhetetlen kincsek után. Arról is érkeztek híradások, hogy az elfoglalt városokban kifejezetten nagy veszélyben vannak a múzeumi dolgozók, mert komoly vallatásoknak vetik őket alá, hogy megtudják tőlük, hova rejtették a műkincseket. Mariupolból ezzel a módszerrel több mint ötvenezer tételt – köztük a már említett aranytárgyakat – számláló zsákmánnyal távoztak.
Az ukrán források abban is mintát véltek felfedezni, hogy elsősorban a vallási helyszíneket veszik célba az oroszok, ám azokat nem kirabolni, hanem lerombolni szokták – ahogy történt ez például a már említett szvjatohirszki kolostor esetében is. Ez főleg abból látszik, hogy célzottan bombázzák ezeket az épületeket, tehát nem azért sérülnek meg, mert katonai szempontból jelentős célpontok mellett állnak. Az ukrán akadémikusok szerint szintén tervszerű volt az ukránok ünnepelt filozófusa és költője, Hrihorij Szavics Szkovoroda múzeumának lerombolása a harkivi régióban található Szkovorodinivkában, amely az egyetlen célpont volt a faluban. A múzeum főbb műkincseit szerencsére időben kimenekítették.
A digitális térben nem érheti bomba a műkincseket
Az ukránok válaszul nagy erővel próbálják elbújtatni, bombabiztossá tenni a műkincseket: pincékbe rejtik, homokzsákkal borítják vagy épp csomagtartóban csempészik ki őket. Arról, miként próbálnak versenyt futni a rakétákkal és az oroszok kultúrairtó hadjáratával, itt írtunk bővebben:
Az elmúlt hónapok szomorú tapasztalatai azonban arra sarkalták a szakembereket, hogy a legrosszabbra is felkészüljenek. Ha a megsemmisítéstől nem is lehet megvédeni mindent, másmilyen formában mégis megőrizhetők a műkincsek. A Backup Ukraine elnevezésű projektet még áprilisban hozta tető alá a Virtual Worldwide, a Blue Shield Denmark, a Polycam és a dán UNESCO Bizottság azzal a céllal, hogy a digitális technológia vívmányaival mentsék a menthetőt. Azóta valóságos mozgalommá nőtte ki magát a kezdeményezés, bárki felcsaphat önjelölt műkincsmentőnek, aki Ukrajnában tartózkodik egy okostelefonnal, igaz, amennyiben „hivatásos” önkéntes akar lenni az illető, jelentkezési lapot kell benyújtania a hatóságoknak. Alapja az Ukrajnában ingyenesen elérhető Polycam alkalmazás, amelynek használata nem igényel komolyabb szaktudást: csupán le kell tölteni, kellő körültekintéssel körbefotózni az applikáció segítségével a szobrokat, műkincseket, sőt, drón segítségével akár épületeket is, ezekből a program 3D-s modellt készít. Az így betáplált adat a Backup Ukraine felhőalapú adatbázisába kerül, ahol a kezdeményezés marketingszövege szerint „már nem érhetik bombák a műalkotásokat”.
A CNN júniusi riportja szerint eddig közel 6 ezren töltötték le az applikációt, és 150 önkéntes csatlakozott a kezdeményezéshez, akik naponta legalább tíz műkincset szkennelnek be. A felhőbe mentett 3D-s adatok bárki számára felhasználhatók, újraalkothatók, 3D-s formátumban letölthetők. Az adatbázisban a műkincsek mellett igazi gyöngyszemekre is lehet bukkanni, hiszen többen láthatóan nem bírtak ellenállni, hogy ne digitalizáljanak be egy sárba taposott cigisdobozt, egy rohadó Ladát, egy szétlőtt orosz tankot vagy épp egy kanapén alvó beagle-t.
Ez azonban a projekt egyik ötletgazdája, Iain Thomas szerint nem baj, sőt:
az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy az emberek beszkennelik a szobrokat, műemlékeket, de saját életük kis szeleteit is befotózzák – olyan dolgokat, amelyek az övék, amelyeket értékelnek, amelyeket dédelgetnek.
Az önkéntesek nagyon komolyan veszik a feladatot: a CNN-nek nyilatkozó kijevi mérnök például heti három-négy napot szán a munkára, listát készít az útvonalon található műemlékekről, és sorra digitalizálja be azt, ami még áll, illetve amihez hozzáfér – a homokzsákok miatt ez sokszor nem lehetséges. A kezdeményezés vezetői azt vették észre, hogy egyre többen ismerik fel munkájuk fontosságát, és csatlakoznak hozzájuk, ám mindenkinek azt tanácsolják, hogy saját életüket ne kockáztassák a misszióért, a frontvonalba semmiképp se merészkedjenek a telefonjaikkal.
Ha egy háború sújtotta országba mész, az mindig kockázatos. És mégis, az emberek tucatjával indulnak neki nap mint nap, hogy műkincseket szkenneljenek. Számomra ez azt bizonyítja, hogy a nemzeti büszkeség rendkívül erős motiváló erő
– nyilatkozta Thomas.
A projekt partnerei a kulturális minisztériummal is tárgyalásokat folytatnak arról, hogy az UNESCO ukrajnai világörökségi helyszíneit is hasonló módon térképezzék fel, szóba került már a kijevi Szent Szófia-székesegyház vagy Lviv történelmi belvárosa. Jurij Sevcsuk, a Columbia Egyetem ukrán szakán oktató professzor szintén a CNN-nek nyilatkozott a projekttel kapcsolatban:
Ezzel az ukrán történelmet kitörölhetetlenné, időtállóvá teszik. Mindez ráadásul felhasználható edukációs célokra nemcsak az ukránok, de az egész világ számára is. A projekt arra is jó, hogy mi, ukránok újragondoljuk és újra felfedezzük azt, ami eddig észrevétlen volt.
De természetesen nem csak a civilek segítenek: egy ideje az országban van Emmanuel Durand francia 3D-s specialista és mérnök, aki ugyancsak ezzel a technológiával segíti az ukrán kollégáit az építészeti remekművek szkennelésében Kijevben, Lvivben, Csernyihivben és Harkivban. Durandék jóval profibb eszköztárral dolgoznak, mint egy telefon: a speciális szkenner másodpercenként ötszázezer pontot képes beolvasni, ezzel mennek végig az épületeken. A szkennelés útján leképzett digitális tervrajzok elsősorban abban nyújtanak óriási segítséget, hogy rekonstruálhassák a lerombolt épületeket, amelyek a háborút követő újjáépítések során kapnak majd hatalmas jelentőséget.
Jól látszik tehát, hogy a háború elhúzódásával az ukránoknak már nincs hová eldugniuk a műkincseiket, épületeiket néhány tonna homokon kívül nincs mivel megvédeniük, így jobb híján egyre inkább a digitális technológiára építik a műkincsvédelmüket. Ezzel együtt az oroszok stratégiája is változik: minél nagyobb hangsúlyt fektetnek a tervszerű likvidálásra és rablásra, annál látványosabban bizonyosodik be az is, hogy nem sajnálják haderejüket a katonai célpontok mellett a kulturális örökség megsemmisítésére is használni.
