Ahhoz képest, hogy milyen instabil Olaszország politikai rendszere, meglepően sokszor azt a választ adják a problémákra, hogy ne történjen semmi. Az olasz politika nem a hosszútávú tervekről híres, elég megnézni a második világháború óta eltelt időszak kormányfőinek listáját. A legtöbbeknek csupán egy–két év jutott Olaszország élén, néhányuknak még annyi sem. Az egyetlen igazán hosszú időszak Silvio Berlusconi nevéhez fűződik.
Olaszországban most éppen államelnököt választanak. Az olasz elnök szerepe nagyrészt ceremoniális, de egy ennyire kaotikus politikai rendszeren belül legalább a kevés stabil pont egyikének számít. Ráadásul, ha az aktuális kormányok összeomlásáról és megalakulásáról van szó, az olasz elnök szerepe fontosabb, mint bármikor máskor.
A köztársasági elnököt hét évre választják, és ő dönthet arról, hogy
- kit nevez ki miniszterelnöknek,
- mandátumot ad-e egy gyenge koalíciónak,
- mikor írnak ki előrehozott választást,
- illetve mikor oszlatják fel a parlamentet.
Mivel ezek az események Olaszországban az átlagosnál sűrűbben fordulnak elő, így az államfő politikai szerepe is fontosabb.
Sergio Mattarella élt is ezzel a lehetőséggel, amikor évekig tartó politikai küzdelem és káosz után Mario Draghit, Olaszország talán leghíresebb politikusát nevezte ki miniszterelnöknek egy majdhogynem nagykoalíciós kormány élére.
Draghi kormánya némi stabilitást hozott a híresen harcos olasz politikába, ami annak köszönhető, hogy valószínűleg az egész országban nincs még egy olyan politikai szereplő, aki ennyi morális és politikai tekintélyt tudna felmutatni. Draghi módszereit gyakran kritizálták, de az tény, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke hamarabb volt képes átverni az Olaszországnak járó gazdasági támogatásokat az Európai Unión, mint bárki más tudta volna, és a koronavírus elleni hatékony fellépésben is kérlelhetetlenebb volt bármi másnál.
És pont emiatt a stabilitás miatt van most újabb politikai válság Olaszországban. Draghi ugyanis Olaszország elnöke szeretne lenni. Ő lenne egyébként az első, aki kormányfőből avanzsál államfővé, és abban még a tervét ellenzők is egyetértenek, hogy fontos lenne az a politikai stabilitás Olaszország számára, amit az ő elnöksége jelentene.
Az olasz elnöki jogkör kicsit hasonló a magyar köztársasági elnöki szerephez, bár több politikai hatalommal jár. A lényeg az, hogy alapvetően kikezdhetetlen, mindenki által tisztelt államférfiakat szeretnek megválasztani erre a posztra. Draghi erre tökéletes lenne, ellentétben például az egyik legerősebb kihívójával, Silvio Berlusconival.
Berlusconi mostanra már mellékszereplő lett ebben a választásban, pedig egy darabig úgy tűnt, hogy mindent felboríthat. Az olasz üzletember pont azzal lett a politika egyik legnagyobb csillaga, hogy úttörője, majd tökélyre fejlesztője lett a társadalom megosztására és az érzelmekre alapuló politikának, amiből Orbán Viktor is kifejezetten sokat tanult. Berlusconi saját értelmezése szerint nem kapja meg azt az elismertséget az olasz politikában, ami a teljesítménye alapján megilletné, és ebben van is némi igazság, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen hosszú ideig vezette Olaszországot.
Csakhogy a rengeteg korrupciós ügy, a bunga-bunga partik és úgy általában Berlusconi viselkedése teljesen elkoptatta ezt a tiszteletet. A mostani elnök, Sergio Mattarella egy kifogástalan államférfi, akinek a testvérét megölte a maffia. Ilyen morális tekintélyt Berlusconi semmiképp nem tudott volna felmutatni.
Sikerült viszont rabul ejtenie az olasz politika jobboldalát, akik Matteo Salvinitől Giorgia Meloniig szinte kényszerből támogatták, amelynek köszönhetően más jelölt számára nem volt elég szavazat a parlamentben. Berlusconi végül visszalépett, valószínűleg azért, mert nem volt elég szavazata a győzelemhez, de időközben ismét kórházba is került. Ezzel egy problémát feloldott ugyan, de megmaradt egy másik.
A legtöbben valóban Mario Draghit szeretnék elnöknek, sőt, kívülről úgy tűnik, mintha tényleg ő lenne az egyetlen ember az olasz politikában, akit mindenki alkalmasnak tart bármire. A probléma leginkább az, hogy
Olaszországban jövőre parlamenti választást tartanak, és a legtöbb politikai szereplőnek nem érdeke, hogy még azelőtt összedőljön a mostani kormány. Ez leginkább azért van, mert 2020-ban elfogadtak egy olyan alkotmányos reformot, ami harmadával csökkentené a képviselők és a szenátorok számát az egyébként gigantikus méretű, majdnem ezerfős olasz kongresszusban. Ha előrehozott választások lennének, akkor már az új rendszer szerint kellene voksolni, ami azt jelentené, hogy több száz képviselő veszítené el a munkáját.
Ez az elmúlt években majdnem minden kormányban szerepet vállaló Öt Csillag Mozgalomnak lenne a legnagyobb probléma, ők ugyanis a támogatásuk nagy részét mára elvesztették, és ha most lennének a választások, a parlamenti mandátumaik nagy részével is ugyanez történne. A két nagy populista párt sem szeretne előre hozott voksolást, mert az Olaszország Fivérei és a Liga még mindig nem tudta igazán eldönteni, melyikük a jobboldal domináns pártja.
A legtöbben attól félnek, hogyha Draghi most elnök lesz, egyszerűen nem találnak mást, aki egyben tudná tartani ezt a szedett-vedett nagykoalíciót, és a regnáló kormány azonnal összeomlana. Ebben az esetben pedig választások lennének.
Draghival szemben a másik reális opciónak tehát most az tűnik, hogy egy darabig minden marad a régiben, Sergio Mattarella pedig – aki korábban már közölte, hogy nem szeretne újraindulni, és ez egyébként nem is szokás – újra elnök lesz, majd a választások után lemond, hogy megválaszthassák Draghit.
Ha mégis sikerülne most Draghiból államfőt faragni, az azért történhetne meg, mert akkor a háttérben valahogy megegyezés született arról, hogy ki lenne megfelelő miniszterelnök a kormány egyben tartására. A mostani káosz a szavazás körül nagyjából erről szól.
A választás módja igen sajátos, összesen 1009 szavazatot adnak le a szenátus, a képviselőház tagjai, valamint a területi képviselők. A szavazatok titkosak, sőt, maguk a jelöltek sem jelentik be hivatalosan, hogy elindulnának. A papírokra elvileg bárki nevét fel lehet írni, aki elmúlt ötvenéves és olasz állampolgár. A szavazás most több mint egy hétig tart, mert a koronavírus miatt kisebb csoportokban szavaznak a képviselők, így naponta legfeljebb egy voksolást lehet tartani. Ez azért fontos, mert az első három szavazásnál a szavazatok kétharmada kell a jelöltek megválasztásához, a negyediknél viszont már elég az abszolút többség.
A negyedik kört egyébként pont csütörtökön tartották, de még ebben sem sikerült győztest találni. A legtöbb szavazatot a hivatalban lévő Sergio Mattarrella kapta, nem sokkal maradt le Mario Draghi, de a bedobott papírok túlnyomó többsége üres volt. Ez azt mutatja, hogy még mindig nem sikerült megegyezni abban, mi legyen a köztársaság elnökének sorsa. Erre február harmadikáig van lehetőség, akkor jár le Mattarella mandátuma, de ha addig sem sikerül megoldani, akkor ideiglenesen a posztján maradhat.
Olaszországban kifejezetten szigorúak a koronavírus elleni szabályok, de ebben az esetben felmentést adtak a be nem oltott képviselőknek is az utazásra, bár ez csupán másfél tucat politikust érint, sőt, a koronavírusos képviselők is leszavazhatnak a parlament előtti parkolóban.