Amikor Greta Thunberg a legkirekesztőbb klímakonferenciának nevezte a COP26-ot, VIP-vendégként nem tudta, hogy más legekkel is büszkélkedhet a rendezvény: kétségkívül ez a világ egyik legrosszabbul megszervezett konferenciája. Már-már Frye-fesztivál magasságokig szárnyal a szervezők inkompetenciája, és ezt nemcsak én, mint a sorba állásra és várakozásra kényes médiamunkás állítom, a helyet biztosító rendőrök is azt mondják, nem igazán találkoztak még ilyen kaotikus szervezéssel.
Kálváriám már a konferencia előtt kezdetét vette: október 31-én, a hivatalos megnyitó napján még nem volt egy átfogó program, ami alapján az ember összeállíthatott volna egy órarendet magának. November 1-én délelőtt került ki egy elég szegényes programtervezet az esemény honlapjára, amiről viszont hamar kiderült, nincs kőbe vésve, és az ember jobban jár, ha a helyben kitett információs táblákat nézi, mert napról napra változhat a felhozatal. Ezt sikerült saját bőrön megtapasztalnom, mikor egy 10 órás megbeszélésre rohanva kiderült, hogy már sem a helyszín, sem az időpont nem stimmel, és senki nem tud információt adni arról, az esemény hová költözött és mikor tartják meg. Hab a tortán, hogy azt sem tudta senki megmondani, kihez fordulhatok segítségért. Az első két napon ez elég nagy kavarodást okozott, de szerencsére ehhez hamar hozzá lehet szokni, és talán ez a legkevésbé bosszantó, tekintve, hogy országok vezetőiről van szó, akik valószínűleg nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy előre meghatározott időpontokhoz igazodjanak.
Ahhoz, hogy Skóciába egyáltalán be lehessen jönni, PCR-tesztet kell végezni az érkezés maximum második napján – ez érkezésünkkor még mindenkire érvényes volt, azóta a brit szabályozást lekövetve már elég az antigén-teszt is. A COP26-résztvevőknek egy előzetes PCR-teszt is kellett, aztán a konferencia minden egyes napján reggel antigén-tesztet kell csinálni, hogy beléphessünk az úgynevezett kék zónába, oda, ahol csak azok tartózkodhatnak, akiknek van jegyük a COP-ra.
Ezeket a teszteket az ENSZ biztosította – csakhogy a kevésbé szemfüles résztvevőnek (nekem) nem volt egyértelmű, hol tudja átvenni a teszteket, mert erről is több tájékoztató született a konferencia előtti hetekben. Miután az edinburgh-i reptéren nagyon furcsán néztek rám, mikor eziránt kérdezősködtem, és miután egy félrecsúszott tájékoztatás után sikerült betörni a reptéri kápolnába, úgy döntöttem, telefonos segítséget kérek – csakhogy sem az ENSZ-nek, sem a COP-nak nincs telefonszáma, ami működne. Végül sikerült kibogarászni, hogy az edinburgh-i Intercontinental szállodában osztják a teszteket, első körben azonban kimaradt a szórásból a PCR-tesztem, így ezért is duplán kellett visszamenni.
Brutális tömeg a bejutásnál
Az igazi probléma viszont nem is itt, hanem a konferenciára történő bejutásnál jelentkezett. Jó előre tudni lehetett, hogy legalább 30 ezer ember érkezik majd a glasgow-i Scottish Event Campus (SEC) területére, a kék zónába, ahol a tanácskozások és a különböző szervezetek legfontosabb eseményei zajlanak. Azt is lehetett tudni, hogy – az eddigiektől eltérően – a világ legfontosabb vezetői az első néhány napon lesznek jelen, így ekkor kell számítani a legnagyobb tömegre.
Az is egyértelmű, hogy egy ilyen rendezvényhez komoly biztonsági ellenőrzés szükséges, hiszen a kék zónába jutók jó része közvetlen kapcsolatba kerül az országok vezetőivel – futott el mellettem a folyosón például Justin Trudeau és Emmanuel Macron, mondott néhány mondatot a sajtónak Ursula von der Leyen tőlem karnyújtásnyira, de ha nagyon akarom, a biztonságiak válla fölött akár John Kerry, az USA klímaügyi küldöttjének fejét is megsimogathatom. Éppen ezért teljesen érthető, ha komoly ellenőrzéseknek vetik alá azokat, akik a kék zónába érkeznek.
Az a tömeg azonban, amely az első 1-2 napra érkezőket fogadta, még azt is meglepte, aki számított rá, hogy egy ekkora konferenciára a koronavírus-járvány kellős közepén nehéz lesz bejutni. Minimum egy órát kellett sorban állnia annak, aki reggel 8 és 10 óra között érkezett, de a szerencsésebbek sem úszták meg 40-50 perc alatt. Ennél persze sokkal rosszabb volt az összeterelt tömeg:
Aki bejutott a felállított ellenőrző épületbe, még nem lélegezhetett fel: itt kezdődött a sor másik fele, aminek a repülőtéri biztonsági intézkedésekre hajazó átvilágítás volt a vége.
Alok Sharma, a COP26 elnöke elmondta: a logisztikai problémák főként a COVID-19 elleni védekezés miatt adódtak, és kiemelte, ez egy olyan szituáció, amivel eddig senki nem találkozott még. A fentiekből adódóan érdekes pont a járványra hivatkozni, hiszen a reggeli sorok még jóindulattal sem nevezhetők járványszempontból biztonságosnak, és a minden reggel elvégzendő antigén-tesztek is önkéntes mintavételesek, így egyáltalán nem biztos, hogy pontos eredményt mutatnak. A járványhelyzet miatt Sharma szerint ritkítani kellett az ellenőrzőpontokon, hogy megfelelő távolságban legyenek egymástól, részben ez okozza a problémákat – csakhogy ennek sincs értelme úgy, hogy az ellenőrzés előtt még tömött sorokban nyomorognak az emberek.
„Ez egy különleges COP, különleges időkben” – mondta az elnök. „Az országok vezetői azt mondták nekem, hogy amit Nagy-Birtannia és a szervezők letettek az asztalra, az lenyűgöző.” Ilyet persze nem neház úgy állítani, hogy a megfelelő pass-szal a sort kikerülve, külön ellenőrzésen átesve, sorbanállás nélkül lehet bejutni a rendezvényre. A hosszú sorokon kívül azonban akad még probléma bőven a konferencián.
Steakburger a klímakonferencián
Sharma szintén a járványügyi intézkedéseknek tulajdonította például azt, hogy nincs megfelelő mennyiségű asztal és szék. Az első két nap különösen, de ezek után is rengeteg embert lehetett látni, ahogy a földön ülve dolgozik, ebédidőben pedig csak kihalásos alapon lehet bejutni az éttermi helyiségbe, pedig óriási területről van szó.
Ha már ebédlő: a szervezés átgondolatlanságát mutatja, hogy az étkeztetést egyáltalán nem sikerült környezetbarát módon megoldani. Ha már klímakonferenciáról beszélünk, valószínűleg elvárható, hogy mind az élelmiszerfelhozatal, mind az italok tükrözzék a felvázolt célt: egy zöldebb, környezetbarát világot. Ehhez képest van a menüben skót marhaburger, a helyi kisboltban kiszacskós chips kapható, és persze ugyanúgy műanyagpalackos és fémdobozos italokat is lehet venni (bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy kapunk egy kulacsot a regisztrációnál, amit ásványvízzel mindig újra tudunk tölteni).
A környezettudatosság egyetlen mutatója élelmezési szempontból az, hogy minden étel mellé odaírják, mennyi széndioxid-kibocsátásért felelős az, aki megeszi, de ennél nem mentek tovább a szervezők. Az evőeszközök legalább nem műanyagból vannak, a kukák pedig szelektívek – de ennél azért nagyobb erőfeszítést is tehettek volna egy klímabarát konferencián.
A káosz egyébként mindenhol tetten érhető, az első két nap a média munkatársai órákat álltak sorba, mert nem volt megfelelő eligazítás. A médiaszobában 100 asztal jut több száz újságíróra, interjúk leszervezésében nem tudnak segíteni, és egyébként is – információt nagyjából sehol nem lehet szerezni semmiről, mert senki nem tud az égvilágon semmit. Ennek köszönhetően legalább az előírt lépésszámom biztosan megvan minden egyes nap. Ráadásul a transzparenciával is akadnak gondok: az hagyján, hogy a legtöbb előadáson a média nem kérdezhet (bár már ez sem a legszerencsésebb), az események jó részén senki más nem szólhat hozzá a témákhoz. A szerdai napon pedig push üzenetet kaptunk a telefonunkra, hogy
Szerencsére azért elmondható, hogy a logisztikai buktatókat lassacskán sikerül kiküszöbölni: az utóbbi két napban nagyjából félórásra redukálódott a sor, ami már a tűrhető kategóriát súrolja. Az is biztos, hogy a rendszeres fertőtlenítés, a lehetőségekhez mért távolságtartás és a maszkhordás a konferencia falain belül megoldott. A járványszempontból problémás heringezés viszont még mindig ugyanúgy rendszeres reggeli program. A konferenciáért felelős egészségügyi szakértő egy sajtótájékoztatón elmondta: egyelőre nincs pontos adatuk arról, mennyien fertőződtek meg a konferencián koronavírustól, Sharma pedig elárulta: annyit már most tudnak, hogy az arány sokkal alacsonyabb, mint amekkora a skót lakosság körében. Ehhez képest sorra terjednek a folyosói pletykák a megbetegedésekről – persze ez még nem jelenti azt, hogy az arány valóban magasabb, mint a COP falain kívül.
„Mindannyian meglepődtünk a COP26-ot övező lelkesedésen és az ide érkező emberek számán” – mondta Sharma. „Fantasztikus, hogy ennyi embert érdekel a konferencia, de logisztikai szempontból jelentős kihívások elé állít minket.”
