A meisseni porcelánok neve az elmúlt évszázadokban fogalommá vált, értékük pedig gyorsan nőtt, így már száz évvel ezelőtt is kitűnő befektetésnek számítottak – jól tudta ezt a sziléziai szénkészlet kitermelésével dúsgazdaggá vált Oppenheimer család Hamburgban élt tagja, az ügyvéd Franz is, aki feleségével, Margerethével együtt életük felét egy gyűjtemény összeállításának szentelték.
Lendületüket a nácik 1933-as hatalomra jutása törte ketté, három évvel később, 1936 karácsonya előtt pedig nyilvánvalóvá vált: el kell hagyniuk a várost, hogy a relativ biztonságot nyújtó Bécsbe költözzenek.
A repülőgépre csak egy jókora büntetőadó megfizetése után felszállni tudó család ládákba csomagolta a tárgyak egy részét, majd magukkal vitték azt a császárvárosba, ahol szintén nem maradhattak sokáig, hiszen alig egy évvel később,
A hazai helyzet romlása, illetve a második világháború miatt előbb Svédországba, majd Kolumbiába költöző, immár hatvanas éveikben járó pár végül 1941 decemberében, vagyonuk jó részének elvesztése után jutott el New Yorkig, ahol utolsó éveiket egy visszafogott manhattani lakásban töltötték.
Egykori gyűjteményük sorsa sokáig ismeretlen volt, az elmúlt években azonban fény derült a történtekre: az Oppenheimerek a tárgyak jó részét Hollandiába csempészhették, ahol azok egy náciellenes német bankár, a berlini Mendelssohn Bank amszterdami leágazását vezető Fritz Mannheimer tulajdonába kerültek. Az 1938-as Kristályéjszaka után a bankot a nácik bezárták, Mannheimer pedig csődbe jutott, a következő év augusztusában – a második világháború első napjaiban – pedig szívrohamban elhunyt.
Ingóságai jó részét, így a porcleánokat az SS egyik tagja szerezte meg, aki a náci vezető a birodalom kulturális fővárosának szánt Linzbe megálmodott Führermuseum gyűjteményét kívánta gazdagítani a kivételes darabokkal.
A múzeummal kapcsolatos munkálatok a háború alakulása miatt hónapról hónapra csúsztak, rövidesen pedig nyilvánvalóvá vált, hogy az összegyűjtött tárgyakat biztos helyen kell tárolni: a porcelánok előbb egy bajor kolostor pincéjébe, majd az Alpokban fekvő Bad Aussee sóbányáinak mélyére kerültek, ahol a Műkincsvadászok (2014) című filmmel halhatatlanná tett, a Németországban elrejtett értékek megmentésére összefogott művészettörténészek és katonák találtak rájuk.
A meisseni porcelánok végül a holland állam tulajdonába kerültek, ami a háború után pedig különböző közgyűjtemények raktáraiba, illetve állandó kiállításainak vitrinjeibe juttatta őket, így többek közt az amszterdami Rijksmuseum, a hágai Kunstmuseum, illetve a rotterdami Museum Boijmans Van Beuningen látogatói is találkozhattak velük.
Egészen a közelmúltig, hiszen a nácik által kisajátított, illetve ellopott műkincsek eredeti tulajdonosaik leszármazottaihoz való visszajuttattásán dolgozó holland csoport azonosította a házaspár egykori gyűjteményének 117 darabját, majd visszajuttatta azt az Oppenheimerek ma is élő leszármazottaihoz.
A család nem meglepő módon végül az eladás mellett döntött, így a tárgyak szeptember 14-én a világ egyik legfontosabb aukciósháza, a Sotheby’s logója alatt kerülnek majd kalapács alá – írja a The Guardian.
A New York-i eseményen (aminek teljes tétellistája itt látható) főleg XVIII. és XIX. századi darabok keresnek majd új gazdát – köztük egy 1727-ben, a lengyel királyként, szász választófejedelemként, illetve Litvánia nagyfejedelmeként is ismert Erős (II.) Ágost számára készített, a drezdai királyi gyűjtemény felszámolásakor a pár tulajdonába jutott állóóra, ami saját kora legszebb porcelánszobrainak egyike.
Az árverés ténye önmagában nem jelenti persze azt, hogy a tételek hosszú évtizedekre eltűnnek egy magángyűjtemény mélyén, hiszen nyilvánvalóan számos múzeum áll sorban értük, sőt, készek lesznek akár meglepően nagy összegeket is feláldozni egy-egy értékes darab megszerzése érdekében.
