A TEMETÉS ÉS A REJTÉLY
A július perzselően forró hónap Kairóban, s ez alól 2007. július 1-je sem volt kivétel. A szűk utcákon verejtékező gyalogosok milliói nyüzsögtek, s a tömeget a nyári vakációjukat töltő iskolások is duzzasztották. A Khan al-Khalili bazárt elárasztották a háziasszonyok, akik siettek elvégezni a napi bevásárlást, és a turisták, akik a híres keleti piac varázslatos világát jöttek megbámulni. Kairó nyolcvanezer taxisofőrje pedig csak nyomta, nyomta a dudát, miközben utat igyekezett vágni kocsijának a város túlzsúfolt utcáin.
Mindebből a zsivajból nagyon kevés szűrődött be a főváros modern elővárosában, Héliopoliszban álló Omar bin Abdul Aziz mecsetbe. A mecsetben tartott temetésre összegyűlt több száz gyászoló közül szokatlanul sokan viseltek elegáns öltönyt és nyakkendőt vagy katonai egyenruhát. Ők Egyiptom politikai, rendőri-katonai és üzleti elitjének a tagjai voltak, és valamennyien azért jöttek, hogy végső búcsút vegyenek egy férfitól, aki egy volt közülük – családtag, barát, kolléga és üzlettárs hosszú éveken át –, dr. Asraf Marvántól.
Marván négy nappal korábban halt meg, amikor rejtélyes módon lezuhant egy ötödik emeleti luxuslakás erkélyéről Londonban, nem messze a Piccadilly Circustől. 1966-ban ő vette feleségül Gamal Abden-Nasszer elnök Mona nevű leányát. Belépése az elnöki családba egyengette, megkönnyítette az egyiptomi politikai élet legfelső szintjére vezető útját.
Először beosztott tisztviselőként dolgozott Nasszer Elnöki Hivatalában, majd később, Nasszer halála után, Anvar al-Szadat elnök bizalmas tanácsadójaként. Miután távozott az állami szolgálatból, az arab világban kiépített kapcsolatait kétes üzleti vállalkozások beindítására használta, és 1981 óta Londonban élt.
Marván holtteste egy nappal korábban érkezett Kairóba. Dr. Zakaria Azmi, Hoszni Mubarak elnök hivatalának vezetője, és Ahmed Safik polgári repülési miniszter a repülőtéren várta a koporsót. Most a mecsetben Gamal („Jimmy”) Mubarak, az elnök fia és feltétlen örököse vigasztalta Marván özvegyét és két fiát. Ez nem pusztán hivatalos gesztus volt, hanem személyes ügy is: Gamal közeli barátja volt Asraf Marván fiának, és ők ketten gyakran látogattak el egymás otthonába. Alig két hónappal korábban a Marván család ott volt Gamal Mubarak fényűző esküvőjén a Sínai-félsziget déli csücskén található Sarm-as-Sejkben.
Maga Mubarak elnök az afrikai vezetők csúcstalálkozóján vett részt a ghánai Accrában, ezért nem tudott elmenni a temetésre. Hivatalos nyilatkozatot azonban adott ki, s abban így jellemezte Marvánt: „hazájának igaz patrióta fia.” Mubarak hozzáfűzte, teljes mértékben tudatában van, micsoda hatalmas szolgálatokat tett az elhunyt a hazájának. Omar Szuleimán tábornok, az egyiptomi titkosszolgálatok és fegyveres erők „erős embere”, aki megjelent a temetésen, szolgáltatta jelenlétével a hivatalos bizonyítékát annak, amit az elnök Marván kétségbevonhatatlan hazafi ságáról kijelentett.
A vallási szertartást dr. Mohammed Szajjid Tantávi, Egyiptom korábbi nagymuftija vezette, akit 1996-ban Mubarak az al-Azhar Egyetem, a mohamedán világ legrégebbi ilyen intézménye főimámjává nevezett ki. A közelben álltak Marván családtagjai: az özvegy, Mona, elegáns sötét ruhában, fején fátyollal, az elsőszülött fiú, Gamal – akinek nemzedéke sok tagjához hasonlóan Nasszer keresztnevét adták – anyja mellett, ő mellette pedig a kisebb fiú, Hani. Hani Amr Múszának, Egyiptom korábbi külügyminiszterének, 2007 óta az Arab Liga főtitkárának a lányát vette feleségül. Maga Músza nem mutatkozott a temetésen.
A Mona és a Nasszer család többi tagja közötti közismerten ellenséges viszony dacára az özvegy valamennyi testvére eljött megadni a végtisztességet, Anvar Szadat családjából viszont senki sem. Ez kifejezett meglepetés volt, amint egyes kairói újságírók meg is állapították, ugyanis 1981. októberi meggyilkolása előtt Szadat és a felesége, Dzsehan, köztudottan szoros barátságban állt Asraf és Mona Marvánnal.
Végeredményben azonban lényegtelen körülmény volt Dzsehan Szadat és lányainak távolmaradása a temetésről.
Az 1990-es évek eleje óta köztudott volt, hogy az izraeli Moszad rendelkezett egy „csodálatos információforrással” Egyiptom stratégiai vezetési rendszerének legbelső köréből azokban az esztendőkben, amelyek közvetlenül megelőzték az 1973. októberi háborút, az arab–izraeli konfl iktusok történetének leghevesebb fegyveres összecsapását. Egyesek – olyan emberek, mint például Éli Zejra vezérőrnagy, az izraeli katonai hírszerzés egykori vezetője, aki 1993-ban kiadta háborús emlékiratait – azt állították, hogy ez a forrás valójában kettős ügynök volt, aki a legkritikusabb pillanatban elárulta a Moszadot, s ezzel lehetővé tette, hogy az arab hadsereg meglepje Izraelt abban a háborúban, amely jom kippurkor, a zsidók legszentebb ünnepén kezdődött. Voltak azonban mások, akiknek az információi az eseményekről nem kevésbé megbízható első kézből származtak, mint például Zejrának az értesülései, és ők elvetették a kettősügynök-teóriát, mert szilárdan hitték, hogy annak a bizonyos forrásnak az utolsó percben leadott figyelmeztetése nélkül Izrael valószínűleg elvesztette volna a háborút.
Az idő múlásával további részletek derültek ki a kém kilétéről és működéséről. 2001-ben megállapították, hogy Nasszer és Szadat elnökhöz kivételes közelségben tevékenykedett, ami pedig a személyazonosságát illeti, ő lehetett az a férfi, akit a kevés izraeli, aki ismerte, állítólag úgy emlegetett: „a Vő”. Egyiptomi újságírók valóban meg is kérdezték Marvántól, ő-e a híres kém. Amikor Marván ezt letagadta, Ahron Bregman – az a londoni King’s College-ban dolgozó izraeli történész, aki nagy szerepet játszott a kém személyazonosságának leleplezésében – egy egyiptomi újságírónak megerősítette, hogy „a Moszad csodálatos információforrása” valóban Marván volt.
A temetésen megjelentek közül legalább néhányan, olyanok, mint Omar Szuleimán tábornok, nagyon jól tudták, ki és miért adta ki a parancsot, hogy szabaduljanak meg Marvántól. Végtére is Marván meggyilkolása megóvta Egyiptom vezetőit azoktól a kellemetlenségektől, amelyek bizonyosan vártak volna rájuk, ha bíróság elé állítják a férfit, és kénytelenek nyilvánosan elismerni, hogy az egyiptomi uralkodó elit egy prominens tagja – valaki, akinek a felesége a legendás Nasszer leánya, akinek az elsőszülött fia Mubarak elnök valószínű utódjának jó barátja és üzlettársa, és akinek a másodszülött fia Amr Músza leányát vette feleségül – az egyiptomi–izraeli konfl iktus tetőpontján Izrael javára kémkedett.
A Mubarak-rezsim 2011 eleji bukása után arra a kérdésre is megszületett a válasz, hogy ki adta ki a parancsot Marván likvidálására. A Rose al-Yusuf című egyiptomi magazin szerint nem más, mint maga Mubarak, aki Marván rejtélyes halála után riportereknek azt mondta: „Nem vonom kétségbe a lojalitását!”
2009. május 10-én a CBS 60 Minutes (60 perc) műsora Asraf Marván felemelkedését és bukását, valamint a halála körül kirobbant vitát vette górcső alá. A „Was the Perfect Spy a Double Agent?” („Kettős ügynök volt a tökéletes kém?”) című adás legvégén a CBS műsorvezetője, Steve Kroft azzal foglalta össze a látottakat, hogy a következőképpen tette fel a legfogósabb kérdést: „Végső soron tehát kit árult el igazából Asraf Marván? És ki ölte meg végül? Ha az igazságot nem temették el vele együtt, akkor a legnagyobb valószínűséggel ott fekszik valahol egy szigorúan titkos irattár legmélyére eltemetve.”
Ez a könyv feltárja az igazságot. És hogy eljuthassunk hozzá, vissza kell mennünk Kairóba, az 1944-es esztendőbe, amikor mindez elkezdődött.
*
KAIRÓ, 1944–1970: A KEZDETEK
Az egyszerűen csak Asraf Marvánként ismert Mohammed Asraf Abu al-Vafa Marván 1944. február 2-án született családja otthonában, az al-Hakmaa utca 5-ben, Kairó Mansijat al-Bakri nevű kerületében. A főváros új részében található kerület a középosztály kedvelt lakóhelye volt, és napjainkban is az. Marván családja a legjobb egyiptomi családok közé tartozott. Anyai ágon abból az al-Fajjád nemzetségből származott, amelyik az al-Garbíja tartományban, a Nílus-delta Kairótól északra elterülő mezőgazdasági régiójában, Sza al-Hadzsar faluban birtokolt földeket. Édesapjának családja az al-Minja tartományban, Kairótól kb. 240 kilométerre délre fekvő Szóhág faluból származott. A Marván család régen a környék legelőkelőbb nemzetségei közé számított, sok tagja a mai napig azon a vidéken él.
Asraf Marván nagyapja, Muhammad Ahmed Marván volt az, aki a családi ágát Kairóba költöztette. Az al-Azhar Egyetemen, az iszlám jog és teológia legrégebbi és legfontosabb arab világbeli iskolájában végzett férfi pályafutása végére az egyiptomi saría bíróságok főnökévé emelkedett. Asraf Marván apja, Abu al-Vafa Marván, az egyiptomi fegyveres erők hivatásos tisztje volt. Fárúk király hadseregében kezdte alacsony rendfokozatú csapattisztként, és kemény munkával addig kapaszkodott felfelé a ranglétrán, amíg az 1970-es években vezérőrnagyi rangban vonult nyugdíjba. Utolsó beosztásában az Egyiptomi Köztársasági Gárda, a hadsereg leginkább belbiztonsági feladatokat ellátó hadosztályának parancsnokhelyetteseként szolgált. Annak ellenére, hogy Asraf Marván és családja Kairóban élt, tartották a kapcsolatot a faluval, ahonnan a család származott, és rendszeresen el is utaztak oda látogatóba, valamint családi ünnepekre.
Marván neveltetésében semmi különös vagy szokatlan nem volt. Bátyjával, Hanival, valamint két húgával, Monával és Azzával tipikus kairói középosztálybeli otthonban nőttek fel. 1952 júliusában, amikor a fiú nyolcéves volt, Egyiptomban lezajlott a Szabad Tisztek Mozgalmának forradalma, amely hatalomra juttatta Gamal Abden-Nasszert, azt az embert, aki néhány röpke év alatt az arab világ legtekintélyesebb vezetőjévé nőtte ki magát. Marván apja magas rangú katonatiszt volt ugyan, de semmilyen kapcsolatban nem állt a puccsot végrehajtó tiszti csoporttal. A család ennek ellenére jó kapcsolatba került az új vezetőkkel, mert röviddel hatalomra kerülésük után sokan költöztek közülük Marvánék környékére. Nasszer és családja néhány éve már Mansijat al-Bakriban lakott, és később a szabad tisztek közül is sokan béreltek vagy vettek lakást a negyedben. A városrészt hamarosan az új rezsimbeli politikai hatalom agyközpontjaként kezdték emlegetni.
Marván egész gyermekkorában környékbeli iskolákba járt: hat évig a Mansijat al-Bakri-i elemi iskolába, háromig az Alhalfaa, majd végül a Kubri al-Kuba középiskolába, ahol természettudományokra szakosodott. Egyiptomban törvény írta elő az iskolák tandíjmentességét, de a tankönyvekért fizetnie kellett a családnak, ahogy egy sor más költség is őket terhelte, például a gyermek egészségbiztosítása. A középiskola felső évfolyamain Marván intenzív oktatásban részesült, napi hét vagy nyolc óra időtartamban, heti hét matematika-, öt angol-, négy francia-, valamint három-három kémia- és biológiaórája volt, ezenfelül három, az általa választott természettudományos tárgy foglalkozása is.
A tartalékostiszt-képző programnak köszönhetően halasztást kapott, nem kellett bevonulnia sorkatonai szolgálatra, és így beiratkozhatott Gízában a Kairói Egyetem vegyészeti tanszakára alapfokú képzésre. Egyetemi tanulmányai egy különleges tiszti tanfolyamot is magukban foglaltak, amelyet hadnagyi rendfokozattal végzett el. 1965-ben megszerezte diplomáját, és a hadsereg tisztjeként – s ugyanakkor vegyészmérnökként – az egyiptomi hadiiparban kezdett dolgozni.
Annak dacára, hogy tanulmányai komoly erőfeszítést igényeltek, Marván talált időt az olvasásra, és a szakterületétől igencsak távol eső témákról – különösen a közgazdaságtanról, a bankszakmáról és a pénzügyekről – is elképesztően sokat olvasott. Akik abból az időből emlékeznek rá, magas, vonzó és barátságos fiatalembernek írják le, olyasvalakinek, aki tudta, hogyan hozza ki a lehető legtöbbet az életből. Két bizalmas barátja az egyetemi évekből, Mohammed Fahri és Esszam Sziam, a tudományos tartalékállomány program keretében tanult együtt vele. Sziam a katonai pályát választotta, és végül a vezérőrnagyi rendfokozatig jutott. Sikeres pályát futott be futballkommentátorként és nemzetközi játékvezetőként is, és éveken át tisztségeket töltött be Egyiptom és Afrika labdarúgó-szövetségeiben. Az 1960-as évek közepén együtt töltött idejük alatt ők hárman rendszeresen szórakoztak Kairó éjszakai életében. Pénteken, amikor nem voltak óráik, gyakran utaztak el hármasban Alexandriába, ahol a tengerparton napoztak, nagyokat úsztak, és korzóztak a parti sétányon.
Mona Abden-Nasszer az elnök leánya volt. 1947 januárjában látta meg a napvilágot, két évvel szülei házasságkötése és eggyel első leányuk, Hoda, születése után. A Hoda nevet, amely az arab hadíja, azaz ’ajándék’ szóból származik, anyja, Tahia adta az újszülöttnek, annak dacára, hogy a házaspár fiút akart, de mégis így fejezve ki hálájukat, amiért gyermekük született. Mona után Nasszeréknak még három gyermekük lett, három fiú: Háled, aki egy napon majd politikai pályára lép, és idővel azzal fogják megvádolni, hogy izraeli és amerikai diplomaták ellen készített elő merényleteket. Háledet Abdel-Hakím, majd Abdel-Hamíd követte. Mona tizennyolc esztendős volt, a kairói Amerikai Egyetemre járt, és még a szüleinél lakott, amikor először találkozott Asraf Marvánnal.
Uri Bar-Joseph: Izrael mentőangyala
Nasszer egyiptomi elnök vejének, a Moszad kémjének igaz története
