Vitray Tamás: Olimpia – csakis tévénézőknek
A tévében sportot látni akarók száma egyre nőtt. Egyidejűleg nőtt a sport reklámértéke is. Egyre több pénz került a sportba, mint különleges értékű reklámhordozóba. Következésképpen, a sportközvetítésekbe egyre több reklám került, a tévé számára hatalmas bevételi forrás lett a reklámbevétel. Ennek értékmérője, nem egyszer a sportbeli érték rovására is, a sportesemény nézettségi foka lett. Alakítgassák bizonyos sportágak versenyszabályait úgy, hogy az a nézők számára vonzóbb legyen, minél többen nézzék, akár a sportérték rovására. Ez önmagában nem is baj, gondolná az ember, ha a törekvés a látvány tökéletesítését célozná. De mi van, ha magának a sportágnak megy rovására ez az igyekezet? Mondok egy példát, amit most az olimpián éltem meg, bár már korábban is észleltem.
A vívás. Sportriporteri pályám kezdetén, a páston vívó két kardozót, öt ember vette körül. Egy „vezetőbíró”, és négy oldal-zsűri. Egy-egy akciót a zsűrielnök hangosan levezetett, az oldalzsűrik pedig egyetértésüket, vagy eltérő véleményüket fejezték ki. A találatról ennek alapján hozott döntést az levezető zsűrielnök. Most az olimpián már egyetlen zsűrielnök – nevezzük levezető bírónak – dönt, de a technika megmutat minden lényegest. A tévében ráadásul még gyönyörűen, lassítva is láthatjuk. Egy-egy fegyvernem versenyét egyetlen nap alatt le lehet futtatni: csak közben ráment a sportág igazi szépsége és izgalma.
Falus Ferenc: Új helyzet vírusügyben
A kormányzat két súlyos hibát követett el. Indokolatlan volt a kapkodás, a drágán és tisztázatlan csatornákon keresztül, kenőpénzgyanús, politikai haszonszerzéssel összekötött vásárlás. A másik, hogy minden szakmai érv ellenére beadták időseknek a kínai Sinopharm vakcináját. Ne feledkezzünk meg az oltóanyag- engedélyezési hatóság jogköreinek elvételéről sem. Csak nagyon halkan szólaltak meg, hogy ez nem lesz jó. Az egészségügyi kormányzat kezéből kivették az egyészségügy irányítását, a külügy-, majd a belügyminiszterre bízták, és az ő apparátusaik készítették elő a döntéseket és a beszerzéseket.
A harmadik oltás engedélyezésének történetét is érdemes megemlíteni. Először elmondták, hogy ez szakmailag indokolatlan, majd azt, hogy erre nincs is szükség, mert minden itthon alkalmazott oltóanyag megfelelő védettséget nyújt. Ennek megerősítésére a budapesti orvostudományi egyetem – kitűnő kardiológus – rektora egy olyan antitestmérő tesztet választott, amely több pozitív esetet mutatott ki, mint a többi, erre a célra fejlesztett teszt. El is mondták, hogy az összes többi teszt rossz. Csakhogy a két teszttípus között az a különbség, hogy az egyetem által használt többféle fehérjével szembeni ellenanyagot mutat ki.
Kovács Zoltán: Elvtársak, a prioritások!
A postás meghozta Magyarország Kormányának a levelét. Néhány napja ott hever reklámkiadványok és fotókkal gazdagon illusztrált áruházi értesítők közt az asztalon. Néha odaülök, kibontatlanul odébb tolom. Az ember sokáig képes ragaszkodni butaságot megtestesítő darabokhoz, így van a kormányzati megtévesztést tárgyiasító küldeménnyel, a kormányfői kézaláírással hitelesített aljas levéllel. Ezekből lesz idővel az irodai szemét, jön a takarítónő, és miután hetek óta látta az asztalon, összekupacolja néhány további postai kacattal, és mondván, ne fogja tovább a port, jó érzékkel kidobja.
Hogy a valami tragikus félreértés folytán nemzeti konzultációnak nevezett össznépi átverés keretében fogalmazódott, kormányfői súllyal megerősített levél milyen kérdések megbeszélésére hívja a népet, arra nem térek ki. Részben hetek óta erről szól a közmédiaként iktatott kormánysajtó, másrészt van a hivatali átverésnek olyan mély és szennyes formája, amelyik túlmegy az obszcenitás határán.
A végeredményt akár most is kihirdethetnék, hiszen közhiteles ellenőrzés nem lehetséges, jogi relevanciája nincsen, közjogi értelemben nem létezik: Orbán Viktor miniszterelnök és Kovács Zoltán kommunikációs szakalkalmazott hivatkoznak rá majd akkor, amikor jónak látják. Mondanak egy számot, és következtetéseket vonnak le. Mindez eszeveszett összegeket emészt föl, ráadásul a Magyar Postával kézbesíttetik, gondolom, meg is fizetik az árát, boldogok lehetnek a kézbesítők.
Hanem viszont, ha a Magyar Posta fölsővezetése ilyen gondosan és alaposan felügyeli a kormányzat buta leveleinek kézbesítését, igazán megszervezhetné, hogy az előfizetők hozzájussanak a megrendelt lapjaikhoz, mégpedig a szerződésben vállalt időben. Dehát jelentős részük nem jut hozzá.
Interjú: Borsi-Kálmán Béla történésszel beszélget Szále László
Az MTA doktora, az ELTE nyugalmazott professzora 1990 és 2015 között három diplomáciai kiküldetést is vállalt Bukarestben és kétszer Párizsban. A magyar–román–francia viszony kutatója, elsősorban a legutóbbi három évszázad nemzetfejlődési folyamataira – és konfliktusaira – összpontosítva. S a cseppben a tengert: a Bánságot és Temesvárt a magyar fejlődés szimbolikus terének tekintve vizsgálja e soknemzetiségű térség bonyolult etnikai és identitás-képleteinek változásait – máig ható tanulságokkal.
Várkonyi Benedek: Mire jó a Mein Kampf?
Mire jó a Mein Kampf? Azt hihetnénk, hogy már semmire. Elavult holmi, lassan száz éve lesz annak, hogy megjelent, és már kidobták. Ám mindig jelentkeznek olyanok, akiknek még így is ér valamit; benyúlnak a történelem szemétkosarába, hátha akad még egy-két dolog, ami újrahasznosítható belőle. Gyűlöletkeltésre például egész jó; kipróbált és bevált receptek vannak benne, olyanok, amelyek arra biztatnak, hogy utálj valakit, például a zsidót, mert alsóbbrendű, migráns, állandóan bevándorol, ott telepszik le, ahol jó neki, és nem ott, ahol született. Igaz, a „migráns” vagy „bevándorló” szót akkoriban még nemigen használták, de hát a Mein Kampf csakugyan régi darab, első példányai még gót betűvel jelentek meg, nem is nagyon volt kelendő cikk. Azután jött a győzelem, a szónok felhatalmazást kapott, és ezzel Weimar szelleme és a köztársaság eltűnt, átadta helyét a tizenkét évig tartó rettenetnek.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
