Ma már közismert tény, hogy az úgynevezett beporzó rovarokra, köztük a háziméhekre és a körülbelül 700, hazánkban „vadon élő” méhfajra milyen komoly fenyegetést jelent az emberi tevékenység. Mint ahogy az is, hogy nélkülük nemcsak a természeti környezetünk alakulna át gyökeresen, de az emberiség is végzetes csapást szenvedne. A beporzókat fenyegető veszély háttere rendkívül összetett, ha csak a legfontosabbakat akarjuk kiemelni, a monokultúrás nagyüzemi mezőgazdaságot, a kártevőirtó szereket és a klímaváltozást emelhetjük ki. Pontosabban ezek összetett hatását.
A magunk mögött hagyott, extrém fordulatokban bővelkedő tél, és az előttünk álló, hasonlónak ígérkező korai tavasz – itt írtunk erről bővebben a Lesz még tél márciusban című cikkünkben – a klímaváltozás következményeit tolja előtérbe. Magyarországon néhány éve március 10-ét javasolták a Beporzók napjának, a kezdeményezés Facebook-oldalán rengeteg információt és érdekességet találni a témáról.
A tavasz beköszöntével ezekben a napokban, hetekben ébredeznek a méhek hazánkban, ami több kérdésnek is aktualitást ad. Hogyan telelnek a méhek Magyarországon? Hogyan kezdik a tavaszt, mire lenne szükségük? Milyen, akár a túlélést és a szaporodást veszélyeztető helyzetbe sodorja őket a feje tetejére állt időjárás? Erről kérdeztük Dr. Kovács-Hostyánszki Anikót, a beporzás-ökológia szakértőjét, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát.
Melegítik egymást
Amint egyre jobban megyünk bele az őszbe, rövidülnek a nappalok, csökken a hőmérséklet és az utolsó virágok is kókadozni kezdenek, a méhek eltűnnek a szemünk elől: egyesek elpusztulnak, mások elbújnak, és megpróbálják túlélni a telet.
A magányos életmódot folytató, úgynevezett szoliter vadméhek életciklusa rövid, párosodás után a nőivarú egyed védett helyekre, egyenként helyezi el a petéit, mindegyik mellé tesz annyi élelmet (főként virágport), amennyi az utód kifejlődéséhez elég. Az imágók, azaz felnőtt egyedek télre mind elpusztulnak, az új generáció majd csak a következő év tavaszán vagy nyarán bújik elő.
Az akár több száz egyedet számláló családokban élő poszméhek többségének is ősszel véget ér az élete, csupán a megtermékenyített királynők keresnek olyan védett zugot, ahol hibernált állapotban várják a tavaszt. A házi, vagy más néven mézelő méhek viszont a kaptárba húzódva mindvégig aktívak maradnak, átállnak egy rendkívül érdekes – nem túl tudományos, de talán szemléletes megfogalmazással –, egyfajta téli üzemmódra. A fialás teljesen leáll, a család létszáma csökken (de még mindig igen jelentős marad), összetétele átalakul.
Nyáron a dolgozó méhek élettartama néhány hét, míg az őszi utolsó generáció tagjaié több hónap. Az ő »feladatuk« ugyanis túlélni a telet, majd tavasszal felnevelni a legújabb nemzedéket
– mondja a 24.hu-nak Kovács-Hostyánszki Anikó.
A kaptáron belül „méhlabdát” formálva melegítik egymást folyamatosan rotálva: a belül lévők időnként helyet cserélnek a külsőkkel, hogy senki ne hűljön ki. Közben pedig azt a mézet eszik, amit társaik a nyár folyamán gyűjtöttek össze.
Óriási kihívás
Hatékony stratégia mindegyik egészen addig, amíg az időjárási szélsőségek nem válnak mondhatni mindennapossá. A klímaváltozással enyhébbek a telek, gyakoribbak és hosszabbak az aszályos időszakok, miközben egymással ellentétes irányú, extrém változások követik egymást szinte átmenet nélkül. Csak az idei télen többször megtapasztalhattuk a hullámvasutat, ami a keményebb mínuszokból a tavaszba, majd megint oda és vissza vezetett. Amint fent említettük, hasonlóra számíthatunk a folytatásban is.
Az ok a globális időjárási rendszer átalakulása, térségünkben az úgynevezett meridionális hullámok uralkodóvá válása, a jelenségről itt írtunk bővebben az Óriáshullámok teszik kaotikussá a magyarországi időjárást című cikkünkben.
A méhek számára óriási kihívást jelent a szélsőségek leküzdése. Nyilvánvalóan mindig is voltak enyhébb és keményebb telek, hetekig tartó erős mínuszok vagy tavaszi fagy, ezeket adott időben a beporzók aktuális létszáma komolyan meg is sínylette. Ám ha ezek a szélsőséges időszakok gyakran, szinte évről évre ismétlődnek, akkor idővel az állomány gyengül, elfogynak a tartalékok, amiből a faj ismét erőre kaphatna. E folyamat szemtanúi vagyunk most, egyéb emberi hatásokkal nehezítve a globális felmelegedés mellett a környezetszennyezéstől a természetpusztításig ezernyi példát sorolhatnánk, ami a beporzó rovarok számát is csökkenti évről évre.
Tavaszi fagy, aszály és az előző év
Ha a nyár erősen az őszbe csúszik, és a tél is inkább az őszt idézi, a mézelő méheknél nehezen áll be a nyugalmi fázis, a fiasítás is folytatódhat, ami egyes betegségeknek, például atkafertőzésnek jobban kiteheti a méhcsaládot, legyengítve azt a tavaszi időszakra. Ráadásul a rovarok nem a naptárt nézik, napokig tartó melegben akár januárban is előbújhatnak, élelmet keresnek, de persze nem találnak, csupán a télre raktározott energiájukat fogyasztják feleslegesen.
A korai tavaszon talán még veszélyesebbek a szélsőségek. Nézzük csak a mostani előrejelzést: a modellek szerint enyhül az idő, jelentősebb mennyiségű eső is várható, de hónap végén komolyabb éjszakai mínuszokkal és legfeljebb 10 fokos nappali hőmérséklettel újabb hidegbetörés érkezik. Ha most nem is pont így lesz, de tudjuk jól, hogy egyre gyakoribb az ilyen.
A növényzet elkezd hajtani, majd a virágok lefagynak, és hidegben a méhek sem tudnak repülni. Viszont aktívak, éhesek, utódaiknak is élelemre van szüksége
– szemlélteti a szakember. Tegyük hozzá: egyszer-egyszer „belefér”, de évről évre, netán egyetlen tavaszon több alkalommal már egyre kevésbé.
Nyáron (vagy az elmúlt évet nézve akár tavasszal) az aszály a legnagyobb probléma, víz hiányában ugyanis a növények kevesebb nektárt termelnek és kevesebb virág is lesz elérhető. Amennyiben a szárazság tartós, a szoliter vadméhek járhatnak a legrosszabbul: élettartamuk fajonként változóan néhány hét vagy hónap, egész generációk szaporodása szenvedhet kárt.
És természetesen minden mindennel összefügg, a méhek idei újrakezdése nagyban függ a tavalyi, főként a nyár végének és az ősz elejének viszonyaitól. Sikerült a magányosan élő méheknek elég táplálékot gyűjtenie a petéi mellé? A poszméhkirálynő elég energiát volt képes raktározni a tél átvészeléséhez? Fontos a mennyiség, a minőség, az időzítés, ebből a szempontból 2020 gyengén teljesített. A hatások pedig egymásra rakódnak.
Beporzók napja
A tudósok régóta kongatják a vészharangot, üzenetük mára eljutott a laikus közönséghez, és úgy tűnik, lépett az Európai Unió is: a Biodiverzitás stratégia és a Termőföldtől az asztalig stratégia látható összeggel támogat konkrét célokat, köztük a beporzók védelmét. A klímaváltozás negatív következményeit rövid távon most már csak elszenvedni tudjuk, de más területeken hatékonyan segíthetjük az élővilágot.
Esetünkben például úgy, hogy a mezőgazdasági monokultúrákat megtörjük, teret adunk kisebb nagyobb természetes élőhelyeknek, legyen szó útszélekről, árokpartokról, kisebb ligetekről. De fontos életteret, virágos táplálékot nyújthatunk a beporzóknak a lakott területeken, akár saját kertünkben, erkélyünkön is. A lényeg, hogy a teljes vegetációs időszakban elérhetőek legyenek virágok.
Magyarországon 2018 óta március 10. a beporzók „javasolt” napja, ami a lakosság és a döntéshozók figyelmét igyekszik felhívni a problémára és a beporzók segítésére kínálkozó lehetőségekre. Szellemisége annyiban különbözik a méhek napjától (április 30.) és a méhek világnapjától (május 20.), hogy a mérsékelt égövben sem csak a háziméhre, a méhalkatúakra koncentrál, hanem minden beporzó szervezetre, hazánkban elsősorban rovarokra.
