Szent Bertalanról a Biblia lapjain alig esik szó, így tetteit az apokrif iratokból, illetve a XIII. század végén összeállított gyűjteményből, az Arany Legendából (Legenda Aurea) ismerhetjük meg.
Élete jó része mellett halálának körülményei sem biztosak, a keresztény hagyomány azonban mégis kiemel egyet közülük: eszerint a mai Törökország területén, a máig azonosítatlan helyen lévő Albanopolisban
A szörnyű kínhalál ezerötszáz évvel később a világ legismertebb művészeit ihlette meg: Michelangelo a vatikáni Sixtus-kápolna oltárfalára helyezett freskóján, a tizenhét méter magas Utolsó ítéletén (1535-1541) például felhőn ülő, kezében saját bőrét tartó férfiként mintázta meg:
A reneszánsz zseni a bőrre saját önarcképét helyezte el, lombardiai kortársa, Marco d’Agrate (1504 körül – 1574 körül) azonban még ennél is tovább ment, ő ugyanis riasztóan élethű szoborba öntötte a Michelangelo által is megörökített képet:
Az 1564-ben született, a milánói dóm oltára mellett álló életnagyságú alkotás elképesztő anatómiai ismeretről tesz tanúbizonyságot, realizmusa pedig már négy és fél évszázada van óriási hatással a hatszáz éven át csiszolódott, mai képét csak 1965-ben elnyert templomba lépőkre – köztük Mark Twainre, aki legnagyobb sikerű műve, az európai és szentföldi utazását leíró Ártatlanok külföldön (Innocents Abroad, 1869) című útikalauzában is megemlékezett az általa egyszerűen csak kávészínűnek nevezett szoborról.
A 983 óta Rómában nyugvó szent Rómában a gyógyítások égi pártfogója lett, de a magyar mondavilágban is helyet kapott: eszerint a gyükési szőlők közti barokk Bertalan-kápolna remetéi a török elől a hegyekbe menekültek, Bertalan barát azonban a helyén maradt, és a kápolna értékeit egy közeli barlangban rejtette el.
Az érkező katonák persze követelték rajta a kincseket, ő azonban a kínzások ellenére sem vallott, így
lekísérték a hegyről és egy présház mellett elevenen megnyúzták, bőrét karjára vetették, és most már megengedték neki, hogy visszamenjen a kápolnához. Amikor azonban odaért, összeesett és meghalt. A törökök ezeknek láttára annyira megrémültek, hogy még a tájára sem mertek menni többé a kápolnának.
– olvasható a „legszögedibb szögediként” emlegetett néprajzkutató, Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában.
Bertalant nem csak Rómában, de Magyarországon is védőszentként tisztelték: